0:05
Főoldal | Rénhírek

Halkutatók a Tisza-tónál

Új egzotikus halfaj honosodott meg Magyarországon. A fokozottan védett lápi pócnak eddig ismeretlen lelőhelyeire bukkantak a Hanságban. Eltűntek a küllők a Csíki-medence vizeiből. Egyre több a balin a Tisza-tóban. – Számos új kutatási eredmény mellett ezekről is beszámoltak a 10. Magyar Haltani Konferencia előadói.

nyest.hu | 2014. július 14.

A Magyar Haltani Társaság szervezésében 2014. július 11-12-én Tiszafüreden tartott rendezvény a 100 éve elhunyt Herman Ottó emléke előtt is tisztelgett. A magyar tudományos haltant is megalapozó sokoldalú tudós munkásságát Vida Antal, az emlékév főszervezője idézte fel – számol be a Magyar Haltani Társaság az eseményről sajtóközleményében.

A konferencia két napján több mint 30 előadás hangzott el. Az öt országból érkezett 80 fős közönség megnyugvással fogadta Erős Tibor tihanyi kutató szavait arról, hogy a Marcal élővilága a 2010. évi vörösiszap-katasztrófát követően napjainkra gyakorlatilag regenerálódott.

Kevésbé derűs hírként Harka Ákos, a haltani társaság elnöke jelentette be, hogy illegális betelepítés révén az afrikai eredetű, akváriumi halként forgalmazott bíborsügérnek önfenntartó állománya alakult ki a Hévízi-tóban. A betelepítés nemcsak azért elítélendő, mert törvény tiltja, hanem azért is, mert ez a szép, de agresszív faj veszélyt jelenthet az ott őshonos törpenövésű vadpontyokra.

Lápi póc (Umbra krameri)
Lápi póc (Umbra krameri)
(Forrás: Wikimedia Commons / Akos Harka / CC BY 3.0)

Öröm az ürömben: Várkonyi Levente, a gödöllői Szent István egyetem kutatója ugyanezen a konferencián arról számolt be, hogy több sikertelen próbálkozás után most végre magában a Hévízi-tóban sikerült munkatársaival megoldaniuk a veszélyeztetett halak indukált szaporítását.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!