0:05
Főoldal | Rénhírek

Guruló könyvtár Szabolcsban

Mozgókönyvtári programot indít Nyíregyháza bokortanyái és a fehérgyarmati járás kistelepülései könyvtári ellátottságának javítására a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár.

MTI | 2013. június 27.

A nyíregyházi intézmény a minőségi könyvtári ellátás és a szolgáltatás elérésének esélyegyenlősége érdekében megyei fejlesztési koncepciót dolgozott ki, ezt támogatja az uniós forrásból megvalósuló Könyvtárbusz a Felső-Tisza mentén és a nyíregyházi bokortanyákon címmel megpályázott, röviden guruló könyvtárként is emlegetett projekt – közölte a könyvtár szerdán az MTI-vel.

A fejlesztés száz százalékban uniós támogatásból valósul meg, a mintegy 130 millió forint értékű program keretében szerzik be azt a bibliobuszt is, amely a könyvtári és infokommunikációs szolgáltatások mellett közösségi térként is működik majd. A könyvtárbuszban a könyvek, folyóiratok, hangos könyvek kölcsönzése mellett lehetőség lesz az internethasználatra, felnőtt- és gyermekrendezvények lebonyolítására, továbbá az országos könyvtári adatbázisok elérésére is.

A fejlesztés révén a fehérgyarmati térségben mintegy 30 ezer, Nyíregyháza külterületein pedig több mint 10 ezer lakosnak lesznek elérhetők a könyvtári és infokommunikációs szolgáltatások – tájékoztatott az intézmény.

A projekt a közelmúltban érkezett az első mérföldkövéhez, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár a könyvtárbusz elkészítésére júniusban kötött szerződést a budapesti Scorpio Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!