Kűrium, polónium – mindentudóium?

Fémnevek titkai: nyelv a kémiában

Az UNESCO úgy döntött, hogy 2011 a kémia nemzetközi éve lesz. Ez nagyszerű döntés, mert jövőre emlékezünk meg Maria Skłodowska-Curie második, kémiai Nobel-díjáról: ez a siker épp 100 éves lesz akkor. Ennek kapcsán tiszteleghetünk Madame Curie munkássága előtt – erre az életműre emlékeztet a felcímbéli két elem neve is. A nevezetes évre készülve hasznos (és rendkívül szórakoztató), ha áttekintjük a kémia nyelvi világának érdekességeit!

Grétsy Zsombor | 2010. szeptember 1.

David W. Ball 1985-ben, a Journal of Chemical Education hasábjain „Egyszerű etimológia: mi van a névben?” címmel írt cikket az elemek megnevezéseinek eredetéről. Most induló cikksorozatunkban az etimológiai-szóeredeti csemegéken túl azt is szeretnénk körüljárni, hogy egy-egy elemnek végül is miért pont az lett a neve, amelyen ma is ismerjük. Ráadásul azt is szeretnénk megmutatni, hogy az idők folyamán hogyan változtak a kémiai nevek kialakításának-alakulásának szokásai.

A kémiai megnevezés módja alapján célszerű tizenegy csoportba sorolni az elemneveket:

1. külön figyelemre méltó az úngynevezett hét ókorifém-név mint kategória,

2. beszélnünk kell a többi, ős régóta ismert elem nevéről (10 db.),

3. a mondai-mitológiai eredetű nevekről (10 db.),

4. az ásványokon, érceken alapuló (és földrajzi vonatkozásoktól mentes) nevekről (13 db.),

5. a földrajzi helyekre utaló ásványi és ércnevekből keletkezett nevekről (10 db.),

6. égitestektől származó nevekről (8db.),

7. a színekre utaló nevekről (9 db.)

8. a nem színbéli tulajdonságokra emlékeztető nevekről (8 db.),

9. a személyeket fölidéző nevekről (10 db.),

10. a felfedező tudósok laboratóriumának helyét megörökítő nevekről (13 db.),

11. s végül a tudatosan szerkesztett-konstruált nevekről (16 db.).

A hét ókori fém neve

A 7-es igazi bűvös szám: az ókorban hét fémet és hét égitestet ismertek, de sok kultúrában még az időt is hétnapos egységekkel mérték. Érdekesség, hogy a hetes beosztású időegység a másodlagos, azaz a mesterségesen szerkesztett, a Nap és a Hold járásától független időegységek közé tartozik. Épp ezért egyetlenegy naptári rendszer sem látta szükségesnek a heteket az évekkel vagy a hónapokkal egyeztetni. A hetek megszakítatlan folyamatossággal követik egymást, szinte értelmetlenül keresztezve a hónapok és az évek határait. E furcsa időegység kialakulásával kapcsolatban tudjuk, hogy a holdfázisok fontos pontjai közül az újhold és a telihold mellett jól megfigyelhető és időben rögzíthető az első és utolsó negyed is, ami alapján lehetőség adódik a holdhónap ketté, illetve négy részre osztásához. Babilóniában nyilvántartották az újhold (arhu) mellett a holdtölte, a „teljesség” napját (umu sappattu), és mágikus jelentősége volt minden hónap 7. napjának (szibutu) is. A görög ünnepi naptárban Apollón isten szent napjai, már amennyire ezeket ismerjük, mind valamely hónap 7. napjára estek.

Az égitestmozgásoktól független, néhánynapos időegységek ismeretesek más népeknél is; gyakoriak a négy-nyolc napból álló periódusok. Ötnapos „hete” volt Mezopotámia legősibb lakóinak. Történetileg jelentőssé vált a rómaiak nyolcnapos „hete”, a „nundinae”, azaz a ’kilenc nap’ – amely a 9-ik napnak is neve volt, és egyúttal a „hétnek” a határnapja. Amennyiben két-két „kilencedik” nap közé hét munkanap esett és azokat a hét 7 napjához számították, megkapták a sajátos, átfedéses, 9 napos rendszerüket.

A nálunk használatos „hét” a bibliai zsidó vallásból öröklődött. A teremtéstörténet szerint az Úr hat nap alatt teremtette a világot, a hetedik napon megpihent; a héber „sabbath” = ’pihenni’ szó alapján e napot sabbatnak nevezte el, megszentelte és pihenőnapul rendelte. Sejthetjük, de nem tudjuk, volt-e kapcsolat a babiloni „szibutu”, illetve „umu sappattu” nevű napok és az ószövetségi sabbat között.

A bolygók nevei fontos szerepet kaptak a periódusos rendszer elemeinek elnevezésekor

Ezek után nem csoda, hogy a fémeket és a napokat megfeleltették egymásnak és az égitesteknek. Egy adott bolygót és valamely fémet gyakran a szín alapján kapcsolták össze. Az arany a Nap sárga ragyogására emlékeztet, az ezüst úgy csillog, akár éjjel a Hold, és a Mars vöröséről a vasra gondoltak (talán a rozsda miatt). Egyébként a rómaiak a Mars jellegzetes, szabad szemmel is látható színe miatt azonosították a bolygót Mars hadistennel: számukra a tüzet és a vért idézte ez a vörös.

Az ólmot viszont azért hozták összefüggésbe a Szaturnusszal, mert az ólom nagy sűrűségű, nehéz anyag, és olyan lassú mozgás érzetét idézte, mint ahogy a Szaturnuszt látták az égbolton haladni. (A Szaturnusz persze nem lassú, de tőlünk távoli bolygó, és keringésének ideje is hosszú: ezért a vélelmezett lassúság-nehézkesség.) A középkorban a fémeket, a hét napjait és a bolygókat nagyon szorosan összekapcsolták: hasonló neveket és hasonló szimbólumokat kaptak.

A táblázat mutatja a fémek, az égitestek és a napok nevét. A napok és az égitestek könnyen megfeleltethetők egymásnak. Francia–angol keveréknyelven így is olvashatnánk a hét napjait: Sunday, Monday, mardi, mercredi, jeudi, Friday, Saturday. (A Friday (péntek) szó a norvég Vénusz, Freya nevéből ered).

latin	francia	angol	görög	magyar	fém	égitest
dies Saturni	Samedi	Saturday	Szabbatosz	szombat	ólom	Szaturnusz
dies Solis	Dimanche	Sunday	Kiriaki	vasárnap	arany	Nap
dies Lunae	Lundi	Monday	Deutera	hétfő	ezüst	Hold
dies Martis	Mardi	Tuesday	Triti	kedd	vas	Mars
dies Mercuri	Mercredi	Wednesday	Tetarti	szerda	higany (mercurius)	Merkur
dies Iovis	Jeudi	Thursday	Pempti	csütörtök	ón	Jupiter
dies Veneris	Vendredi	Friday	Paraszkevi	péntek	réz	Vénusz

Az ókori fémek, az égitestek és a napok nevei, jelei

A kémiában ma már csak a higany angol neve (Mercury, mercure) emlékeztet a bolygóra. A Mars neve tovább él a Ma(r)sofen szóban, amely németül és skandináv nyelveken nagyolvasztót jelent (a vasoxidokat itt redukálják). A 2. világháború előtti angolban a „saturnism” szó az ólommérgezés szinonimája volt; a magyar orvosi szaknyelvben ma is szaturnizmusról beszélnek.

A titkos, alkimisták használta receptekben például a „Szaturnusz cukra” ólom-acetátot jelentett, a „Vénusz vitriolja” pedig a salétromsavban oldott réz volt. Ez a fajta nómenklatúra a 18. század végéig maradt fönn. Az ekkor kidolgozott új nevezéktan mellett azonban még használták a régi kifejezéseket, például a „Mars krétája”-t és „Jupiter vitriolja”-t (a vas-karbonát, illetve az ón-acetát helyett). Az égitestek neve később újra „divatossá” vált, és megjelent az elemek nevében; ilyen az urán (az Uránusz nyomán: ezt a bolygót csak 1781-ben fedezték fel), a neptúnium (a Neptunuszt 1846-ban pillantotta meg először emberi szem) és néhány, később említendő elemi anyag.

Marie Curie, az első kutató, aki 2 Nobel-díjat is kapott, az elsőt fizikából, a másodikat kémiából.
(Forrás: Wikipedia)

Mit is jelentenek ezek a fémnévszavak?

Az égitestnevek, a napnevek és az elemmegnevezések közötti etimológiai kapcsolat felidézése után most következzék itt a vegyjelek kialakulásának története, majd magának a hét fém vegyjelének, nevének eredete.

Berzelius (akiről már szóltunk a 230 éves lenne a kémia keresztapja című cikkünkben), a nagy rendszerező gondolta ki, hogy az elemeket, illetve neveiket egy-két betűvel jelöljük. Gyakorlatilag az összes Berzeliustól származó vegyjelet használjuk még ma is, pedig a kémikusok eleinte idegenkedtek tőlük. A tudomány fejlődését támogató brit társaság (British Association for the Advancement of Science) egyik 1834-es jelentésében javasolta a Berzelius-féle jelek elfogadását, ám John Dalton így panaszkodott:

„Berzelius jelei szörnyűségesek; a vegytan ifjú hallgatói a hébert sem tanulnák meg nehezebben, mint ezeket. Mintha az atomok káoszát látnánk, (...) hogy összezavarja a tudóst, elbátortalanítsa a tanulót és elhomályosítsa az atomelmélet szépségét”.

Elsőként a magyar megfelelőt tüntettük föl, utána az angolt, végül magát a vegyjelet. E cikkünkben az utóbbi kettő eredetét vizsgáljuk csak – a magyar elemnevek megfejtéseit s történetüket a magyar kémiai nyelv kapcsán fogjuk földeríteni.

Réz: copper Cu

Az elemnév a „küprion” (görög), illetve a „cuprum” (latin) szavakból eredeztethető. Az „aes cyprium” egy érc; ennek az ércnek a híres lelőhelye volt Ciprus szigete – innen hát az érc neve, majd abból a réz vegyjele, valamint angol elnevezése. Magának a szigetnek a neve viszont még tovább mutat a múltba: Ciprus arról a ciprus növényről kapta a nevét, amelyet „Küparisszosz”-nak hívtak.

Arany: gold Au

A „gold” hangtest a régi angolszász, ’sárga’ jelentésű „geolo” szóra vezethető vissza; ez a „geolo” szó valószínűleg a szanszkrit „jval”, ’fényleni’ igével rokon. A vegyjel a latin megfelelő – Aurum, azaz tündöklő hajnal – első két betűjéből vezethető le.

Vas: iron Fe

Az eredeti formájában „iren”-ként élő angolszász szó eredete teljesen bizonytalan. A ferrum (ugye ebből az Fe vegyjel) név – a közfelfogással szemben – feltehetőleg nem a latin „firmus”, ’erős’ jelentésű szóból származik, hanem héber vagy arab eredetű.

Ólom: lead Pb

A „lead” szó eredete szintén ismeretlen. Úgy tűnik, hogy kapcsolatba hozható a norvég „lodd”, illetve a német „Lot” szóval, valamint az ónémet „lod”-dal, a holland „lood”-dal, továbbá az ír „luaidhe” szóval. Mindez azt sejteti, hogy legalábbis ősi germán, germán-kelta vagy réges-régi indoeurópai gyökerekig gondolkodhatunk – ám ezt bizonyítani még senki nem tudta. Az ólmot a rómaiak „plumbum nigrum”-nak (fekete ólomnak) nevezték, hogy megkülönböztessék az óntól, a „plumbum candidum”-tól (fehér ólomtól). A „plumbum” (ez a Pb vegyjel alapja) szó eredete is bizonytalan, vélelmezhető, hogy a görög „molübdosz”-szal rokon. Ez utóbbi szó a görögből jön, utal egy ólomásványra, kapcsolatban van az ón, a molibdén, de még a szén egy ősi elnevezésével is! A skandináv nyelvekben és a németben az ólom neve „bly” és „Blei”; ezekről a szavakról tudjuk, hogy az ősi indoeurópai nyelvű múl „bhlei” (’fényleni’) igéjéből erednek.

Higany: mercury Hg

A kereskedők, utazók, pásztorok és futárok római istenéről, illetve a Merkúr bolygóról kapta a nevét (általában azt feltételezik, hogy a három fogalmat, az istent, a bolygót és a fémet a mozgékonyság elvont fogalmával társították). A hydrargyrum megnevezés (Hg) a görög hidro-argürosz (víz-ezüst) összetételével alakult szó, amely jól utal arra, hogy a higany egy fémes-fényes, ezüstszerű, ám folyékony fém.

Ezüst: silver Ag

A „silver” forma minden bizonnyal az ismert norvég „silfr” és az angolszász „soelfor” szavakból származik. De hogy ezek az ősi szavak mire utalnak, az napjainkra már a homályba veszett. A latin „argentum” (természetesen innen az Ag vegyjel) a szanszkrit „argunas” szóból (jelentése: ’fénylő’) ered.

Ón: tin Sn

Az angol névnek valószínűleg a germán „tina” (azaz ’fényes pálcika’) szó az őse. A vegyjel alapját adó „stannum” (Sn) elnevezés az indoeurópai „stagnum”, illetve „stag” (jelentésileg: ’csöpögő’) szavakkal áll rokonságban – az ón könnyen, alacsony hőmérsékleten olvad.

Cikksorozatunk következő része további vegyjeltitkokat fed fel.

Források:

Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás, Budapest, Neumann Kht., 2004

Ball, D. W. J.: Chem. Educ., 1985, 62, 787–788.

Crosland, M. P.: Historical Studies in the Language of Chemistry, Dover – New York, 1978.

Jenaen, K. A.: Dansk kemi, 1985, 5, 149–157.

Lavoisier, A. L.: Traité Elementaire de Chimie; Paris, 1789.

Dalton, John: New System of Chemical Philosophy, 1808.

International Union of Pure and Applied Chemistry. Nomenclature of Inorganic Chemistry, Definitive Rules, 2nd ed., Butterworths: London, 1971.