Faremido és solresol
99 évvel ezelőtt, 1916-ban jelent meg Karinthy Frigyes Utazás Faremidóba c. utopisztikus regénye. Az első világháború idején játszódó modern Gulliver-történet komoly kritika a háborúról és az emberről – számunkra itt azonban a regény helyszínének, Faremidónak nyelve az érdekes. Egy 19. századi univerzális zenei nyelvtervezet éled benne újjá.
Karinthy Frigyes (1887-1938) maga is érdeklődött a nemzetközi nyelv eszméje iránt: 1932-től haláláig ő volt a Magyar Országos Eszperantó Egyesület elnöke. Ezt megelőzően azonban már egy korábbi művében is utal egy másik egyetemes nyelvtervezetre. 1916-ban Utazás Faremidóba c. regényében a 19. század közepén igen népszerű solresolra emlékeztető nyelvet látunk megjelenni.
(Forrás: Wikimedia Commons / )
Karinthy és a Faremido nyelve
A mű főhőse seborvosként dolgozik az első világháborúban egy angol hajón, melyet a németek elsüllyesztenek. Egy csodás fordulattal jut el Faremidóba, az országba, melynek neve és nyelve is zenei hangokból áll. A szférák zenéje ez, a gondolatok és érzések tökéletes kifejezésének eszköze. Faremido lakosai, a szolaszik szervetlen létformák, gépek, voltaképpen robotok, akiknek világát hősünk egyre nagyobb csodálattal figyeli. Saját emberi világát, a szerves és tökéletlen létformát a szolaszik szemén keresztül lassanként maga is egyfajta betegségnek látja. De mit tudunk Faremido nyelvéről? Főhősünk szolaszi kísérőjével folytatott kommunikációjáról így ír:
[M]ost már határozottan éreztem, hogy ezekkel a hangokkal hozzám szól, és hogy ebben az országban így, zenei hangokkal beszélnek, zenei hangokból tevődnek össze a szavak. Megértvén ezt, igyekeztem vele is megértetni, hogy szeretném megtanulni ezt a nyelvet, a palota felé mutogatva jeleztem, hogy tudni óhajtom, hogy nevezik. Rögtön felfogta, mit akarok; néhány hangot ejtett: mi, fa, re, amit rögtön ismételtem. Láthatóan megörült és most már ő maga kezdte mutogatni a tárgyakat, mindegyiknek megjelölve a nevét, én pedig ismételtem a hangokat. Saját magára mutatott, és ezt énekelte: szo-la-szi. Aztán egy széles mozdulattal az egész láthatárt jelezte, és így muzsikált: fa, re, mi, do, amit már akkor hallottam, mikor idehozott. Ekkor tudtam meg, hogy az ország neve: Faremidó. (Kérem az olvasót, az eredeti szavakat mindig énekelve mondja ki, mert csak így van értelme.)
Ilyen, zenei hangokra alapuló nyelvtervezet pedig valóban létezett: a 19. században egy francia zenész alkotta meg. A solresol a maga korában (a volapük és az eszperantó megjelenése előtt) óriási népszerűségnek örvendett – napjainkban pedig egyfajta reneszánszát éli.
Sudre és a solresol
Jean-François Sudre (1787-1862) francia zenész és zenetanár egyetemes nyelvi rendszerét a zene hét hangjára (do, re, mi, fa, sol [szol], la, si [szi]) alapozva szerkeszti meg. Tíz éven át, 1817-1827 között dolgozik nyelvén, melyet solresol (magyarul szó-ré-szó, ’nyelv’) néven mutat be. Rendszerében van 7 egy szótagú, 49 két, 336 három, 2268 négy és 9072 öt szótagú alapszó.
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)
Az egy szótagú szavak közt olyanokat találunk, mint do ’nem’, si ’igen’ vagy re ’és’. Két szótagúak pl. a névmások: dore ’én’ (megfordítva birtokos névmásként: redo ’enyém’); ám ugyanakkor domi ’te’, viszont remi ’tied’. A nyelv leghétköznapibb szavai három hangjegyből (szótagból) állnak: doredo ’idő’, doremi ’nap’, dorefa ’hét’, doresol ’hónap’, dorela ’év’ doresi ’évszázad’. Úgy tűnik, a szótesten belül a szótagok rendje egyfajta szemantikai értéket is meghatároz (bár néha nehéz rájönni, pontosan milyen logika alapján), ld. még: falasido ’kontinens’, falasire ’Európa’, falasimi ’Ázsia’, falasifa ’Afrika’, falasisol ’Amerika’, falasila ’Óceánia’. Máskor ilyen logikát sem tudunk felfedezni: míg faladore ’hajózik’ és faladosol ’evez’, a kettő közti skálán ott van faladomi ’űr, tér’ és faladofa ’hely’.
Egy gondolat, fogalom vele ellentétes értelmű párját egyes esetekben úgy nyerjük, hogy megfordítjuk a szótagok sorrendjét: pl. domisol ’isten’, solmido ’sátán’, misol ’jó’, solmi ’rossz’. Más esetekre ez egyáltalán nem igaz: dosidomi ’zöldség’, midosido ’feláldoz’.
A négy és öt szótagú szavak osztályokba sorolódnak: a do- kezdetűek az emberrel, a re- kezdetűek a családdal, háztartással, öltözködéssel, a mi- kezdetűek emberi cselekvésekkel, a fa- kezdetűek a településsel, közigazgatással, háborúval, a sol- kezdetűek a művészetekkel és tudományokkal, a la- kezdetűek iparral és kereskedelemmel, a si- kezdetűek pedig társadalmi és politikai viszonyokkal kapcsolatosak. Az öt szótagúak az állatok, növények és ásványok megnevezésére használatosak.
A képzett alakok kifejezésére egyebek közt a hangsúllyal operál: a hangsúlytalan sirelasi ’alkot, létesít’ alakból így jön létre pl. az első szótagján hangsúlyos sírelasi ’alkotmány’, a második szótagján hangúlyos sirélasi ’alkotmányozó’, utolsó előtti szótagján hangúlyos sirelási ’alkotmányos’ vagy éppen a véghangsúlyos sirelasí ’alkotmányos módon’.
Solresol nyelven ráadásul hétféle módon is lehet kommunikálni: 1) a hangjegyek neveiből álló szavak és mondatok kimondhatóak és le is írhatóak, 2) hangszeren lejátszhatóak, el is lehet őket énekelni, 3) kottába foglalhatóak, 4) speciális gyorsírási jelekkel le is lehet őket írni, 5) az első hét arab számmal és 6) a spektrum hét színével is ábrázolhatóak, 7) gesztusnyelven is közölhetőek oly módon, hogy a jobb kéz mutató ujja a bal kéz négy ujjára a köztük levő „szünetekre” mutat.
(Forrás: Wikimedia Commons / Parcly Taxel / CC BY-SA 4.0)
Sudre haláláig munkálkodik nyelve tökéletesítésén – ám a nyelvről szóló műve csak azt követően jelenik meg, özvegye gondozásában.
Kritika és elismerés
A két matematikus, Couturat és Leau Histoire de la langue universelle c. kötetükben „a leginkább mesterséges és a legkevésbé praktikus” a priori nyelvnek írják le a solresolt: egyebek mellett azért, mert a hét szótagból álló nyelvben ezek állandó ismétlése könnyen félreértésekhez vezethet.
Amellett, hogy a solresol a maga tökéletesen a priori mivolta ellenére nélkülözi az igazán filozófiai mélységet, mégis alkalmas nyelvtervezet volt arra, hogy a 19. század közepén felhívja a tudományos és művészeti körök figyelmét az egyetemes nyelv problémájára. Olyanok álltak ki mellette, mint Victor Hugo, Lamartine vagy Alexander von Humboldt. A nyelvet III. Napóleonnak is bemutatják; az 1855-ös párizsi világkiállításon Sudre „találmányáért” 10000 frankos jutalmat, az 1862-es londonin pedig aranyérmet kapott. Karinthy révén pedig Faremido nyelveként utalás szintjén a magyar irodalomba is bekerül.
Felhasznált források
Antal László (szerk.): A világnyelv. Gondolat, Budapest, 1984
Couturat, Louis – Leau, Léopold: Histoire de la langue universelle. Libraire Hachette, Paris, 1903
Eco, Umberto: La búsqueda de la lengua perfecta. Crítica, Barcelona, 1999
Karinthy Frigyes: Szükséglet és divat. Egy ankét tanulságai
Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba. Gulliver ötödik utazása
Rátkai Árpád: Karinthy Frigyes és a nemzetközi nyelv
Sudre, François: Langue musicale universelle. Tours, 1866
Szerdahelyi István: Bábeltől a világnyelvig. Gondolat, Budapest, 1977
Szerdahelyi István: Bevezetés az interlingvisztikába. Történeti vázlat és forrástanulmány. Tankönyvkiadó, Budapest, 1980
@Csabrendeki: Ennek a francia kötött hangmagasságokon kell alapulnia. Ami pedig az oktávkérdést illeti: meg kell hallgatni a példákat.
Továbbá a nyelvnek van egy nyomás alapú kódja is, amivel tenyérbe írható.
@Csabrendeki:
"domi" - bocs természetesen "dore"
Továbbá az sem világos, hogy ez most a francia ábécés hangokos, vagy s zolmizáción alapszik-e?
Ugyanis ha az utóbbin, akkor ha egy hangszer, vagy egy énekes a szolmizációs hangszer nélkül jétszik/énekel bizonyos szavakat, akkor hogyan különböztetjetők meg. Pl. egy szimpla "do" (nem) egy "mi"-től (igen)????
Ugyanígy egy hangsor "domi" elvben megkülönböztethetetlen a "remi", "fasol", "sola", "lasi" hangsoroktól
Ha nincs másik referenciahang, aminek tudjuk a helyzetét, mivel a szolmizációs skála nem abszolút, így elég problémás a dolog.
Nem világos, hogy a "nyelv" legmélyebb hangja a "do"-e, vagy pedig a hangok tetszőlegesen variálhatók több oktávban.
Pl. a "dosidomi" hangsor eléneklésében nem mindegy hogy egy szeptimet kell felugrani az elején, vagy egyszerűen egy kisszekundot lefelé. Utóbbi dallamilag sokkal egyszerűbb és énekelhetőbb, előbbi viszont nem csekély kihívás.
Két do egynás után hangismétlés vagy oktávlépés? Vagy mindegy?
Ha van oktávváltás, vannak e szabályok az oktávváltásra? (pl mindig a kisebb hangközlépés a preferált - kvint felfele helyett már kvart lefele).
Zavaros, na. ;)