„Es lebe das unabhängige Ungarn!” – A forradalom nyelvei
1848. március 15-én Budapest és Magyarország nem volt többségében magyar anyanyelvű. A nemzetiségi kisebbségek magyar forradalomhoz való hozzáállását – és egyben a szabadságharc végső kimenetelét is – nagymértékben az határozta meg, hogy milyen következményeket, milyen nyelvi és kulturális jogok lehetőségét látták benne a nem magyar anyanyelvű lakosok saját maguk számára.
A forradalom időpontjában, 1848-ban Buda és Pest még külön városokként léteztek. Az előbbinek nagyjából 40 ezer, az utóbbinak 110 ezer lakosa volt. A Pallas Nagy Lexikona szerint a magyarság ekkor még nem volt abszolút többségben a fővárosban – ez a megtisztelő szerep a német anyanyelvű lakosságnak járt. Az arány csak valamikor a kiegyezés táján fordult meg. Az évszázados betelepítéseknek köszönhetően Buda és Pest közvetlen vonzáskörzete, a környékbeli falvak többségükben hagyományőrző német falvak voltak.
(Forrás: MTI Fotóarchívum)
Öt százalékkal a szlovák polgárok adták a főváros harmadik legnagyobb nyelvi csoportját, de jelentős számban éltek itt szerbek is. A vallási kisebbségek közül a fővárosi zsidóság háromnegyede magyarnak vallotta magát – mely szintén jelentős a 15 százalékos akkori becsült arányukat tekintve. Hogyan reagáltak vajon a különböző nyelvű kisebbségek Magyarország függetlenségi törekvéseire?
Francia mintára magyar nyelvtörvényt
Magyarországon egészen az 1843-44-es országgyűlésig nem alakult ki különösebb nemzetiségi konfliktus. Ekkor azonban hivatalossá tették a magyar nyelvet.
Magyarország teljes lakosságának kevesebb mint a fele volt magyar anyanyelvű ekkoriban. A legjelentősebb nyelvi kisebbségek a románok, a szlovákok, a horvátok, a németek, és a szerbek voltak. Ez az arány például az aradi vértanúk nemzetiségi eloszlásán is megmutatkozik, akik közül három német, kettő örmény, egy-egy pedig szerb, horvát és osztrák családból származott.
Magyarország talán Franciaország példáját is akarta követni a nyelvtörvénnyel, ahol hasonló törvények hatására egy évszázadon belül 50 százalékról 85 százalékra nőtt a franciául beszélők aránya. A magyarországi kisebbségek azonban ragaszkodtak a magyartól annyira eltérő nyelveikhez. Számukra Magyarország függetlenségi törekvései a saját függetlenségük reményét csillantotta meg.
Szlovák és német: két hű szövetséges
A horvátoknak Bécs különleges státuszt és jogokat biztosított, így nekik a kezdetektől inkább veszítenivalójuk volt Magyarország függetlenségével. A többi nemzetiség viszont kezdetben támogatta a március 15-i forradalmat, mert attól saját sorsuk javulását várták. A fővárosi szerbek például már március 17-én írásban üdvözölték a magyar forradalmat, de egyben saját jogokat is kívántak, többek között nyelvhasználati jogokat. Hasonló nyelvi jogokat követeltek március 28-án a szlovákok liptószentmiklósi nemzeti gyűlésükön és a románok is a május 15-i balázsfalvi gyűlésükön.
A forradalom egyik nagy tévedésének – vagy rosszabb esetben a magyar vezetés rövidlátásának és kettősmércéjének – könyvelhetjük el, hogy a magyar forradalmárok és politikusok nem álltak ki a kisebbségek mellett. A legnagyobb sérelem az volt, hogy a magyar politika nem vett tudomást a nemzetiségek nagyobb nyelvhasználati és politikai jogokra irányuló kéréseiről. Ezzel aztán hatékonyan fordítottuk magunk ellen a románok, a szerbek, és a horvátok többségét. Utóbbiak hadserege Jellasics vezetésével már szeptember 11-én megtámadt az országot délről.
A szlovákok függetlenségi törekvéseit eközben Bécs sikeresen visszaszorította. Az, hogy ez aránylag egyszerűen ment, annak is köszönhető, hogy a szlovák földbirtokos réteg ekkor már jószerével teljesen el volt magyarosodva. Így a szlovákok a tíz százalékos magyarországi német kisebbséggel együtt – akik a kezdetektől alapvetően támogatták Magyarország függetlenségét – főleg a magyar seregek oldalán harcoltak.
A kép azonban árnyaltabb volt. Szerbek, horvátok és románok is harcoltak magyar oldalon, illetve magyarok is harcoltak a császári seregek élén.
A nemzetiségi kérdés rendezésében új eredmény már csak a kiegyezés után születhetett. Az Eötvös József által jegyzett 1868-as nemzetiségi törvény egyben a világ első nemzetiségi törvénye volt. Ez biztosította a nemzetiségi nyelvek gyakorlását a közigazgatásban és az oktatásban, ha az adott körzetben élő nemzetiségi lakosok aránya elérte a 20 százalékot.
"Magyarországon egészen az 1843-44-es országgyűlésig nem alakult ki különösebb nemzetiségi konfliktus. Ekkor azonban hivatalossá tették a magyar nyelvet.
Magyarország teljes lakosságának kevesebb mint a fele volt magyar anyanyelvű ekkoriban."
**
1844-ben a pozsonyi magyar országgyűlés csak a tulajdonképpeni Magyar Királyság és Fiume területén vezette be a magyart mint hivatalos nyelvet, hiszen Erdély önálló nagyfejedelemség volt saját országgyűléssel, Horvát-Szlavónország szintén saját országgyűléssel, sabor-ral rendelkezett, és a Határőrvidéket katonailag kormányozták Bécsből.
Tehát teljesen hazug a teljes Nagy-Magyarország etnikai adataival az 1844-es magyar "elnyomó" nyelvtörvényre hivatkozni, mert a Pozsonyból kormányzott Magyar Királyságban - Erdély, Horvátország és Határőrvidék nélkül - a magyar etnikum volt többségben.
Nem kellene hozzáértés nélkül történelmi eszmefuttatásokat tartani.
Mi az hogy "elmagyarosodott szlovák földbirtokos réteg"? Olyan nem létezett , egyféle birtokos réteg létezett, a magyar nemesség. Nem volt szlovák nemesség. - pont ellentétes folyamat zajlott le a 18. század közepétől, hogy az egyre inkább elszlovákosodó paraszti réteg hatására főleg az evangélikus hitet követő régi magyar nemesi családok adták fel identitásukat és váltottak nyelvet, és éppen a reformkori nemzeti ébredés hatására kezdték el ismét magyar nyelvre taníttatni a gyermekeiket.
A horvátoknak semmiféle Habsburgoktól való különleges jogaik nem voltak a Magyar Királyságban, ilyenek a délvidéki szerbeknek voltak a Határőrvidéken, amit a Habsburgok önkényesen választottak le a Magyar Királyság területéből a töröktől való visszahódítás után, és a magyar országgyűlés 1848-ig hasztalan próbálkozott a visszaszerzésével. 1848-ban a Határőrvidéket a bécsi Haditanács katonai közigazgatásából a magyar honvédelmi miniszternek kellett volna átadni, ez ellen lázadtak fel a szerbek osztrák felbújtására és a délvidéki osztrák katonai erők támogatásával.
"A forradalom egyik nagy tévedésének – vagy rosszabb esetben a magyar vezetés rövidlátásának és kettősmércéjének – könyvelhetjük el, hogy a magyar forradalmárok és politikusok nem álltak ki a kisebbségek mellett. A legnagyobb sérelem az volt, hogy a magyar politika nem vett tudomást a nemzetiségek nagyobb nyelvhasználati és politikai jogokra irányuló kéréseiről." Ez így igaz is, de - és most sokan biztosan nekem esnek majd - biztos, hogy ezt így, ilyen egyszerűen kijelenthetjük? Hiszen akár azt sugallhatjuk vele, hogy az egész szabadságharc alatt nem történt semmiféle lépés ez irányba, ami nem igaz. Vagy pl. mit jelent az, hogy "nem vett tudomást"? - valóban senki sem, vagy voltak akik igen, de nem olyan korban éltek, mikor ez annyira magától értetődő lépés lett volna? Persze, hogy tévedés volt, mi jól látjuk (mai szemmel), mit is lehetett volna tenni még, de még akkor sem mondhatjuk meg, mi lett volna ha... Ezek persze részletkérdések, de a részletek is fontosak. :-)