Eltűntek a nők az olimpiáról
Miért beszélnek a kommentátorok a női számok olimpiai közvetítéseiben szinte mindig „hölgyekről” versenyzők, sportolók helyett? A nők iránti tiszteletüket akarják kifejezni? A nyelvészeti elemzés föltárja, hogy a nők verbális fölértékelése a nők lebecsülését kompenzálja, és akaratlanul is megerősíti azt a kulturális értelmezési keretet, amelyben a nők alacsonyabb rendűek.
A londoni olimpia megnyitóján a NOB elnöke büszkén jelentette ki, hogy az idei nyári játékok az első, amelyen minden részt vevő nemzet indít női versenyzőket is. Elmondhatta volna azt is, hogy a sportolónők aránya egyik olimpián sem volt ilyen magas – 44 százalék –, és hogy már alig van olyan sportág, amelyben csak férfiak indulhatnak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Gonzolito / CC BY-SA 3.0)
Hölgyek minden mennyiségben
A magyar közvetítésekben sajátos jelenséget figyelhetünk meg, a két közszolgálati csatornán és a Eurosporton egyaránt: a riporterek és szakkommentátorok jóformán nem beszélnek a versenyekben küzdő nőkről – csak hölgyekről. Ha a sportág vagy versenyszám nevét jelölik meg, akkor a férfi, női megjelölést használják (férfi kézilabda, női gyorsváltó). Főnévként azonban a férfiak megfelelője nagyon ritkán nők, általában a hölgyeket hallunk helyette, urazás viszont nincs: a férfiak mezőnye, férfiak döntője helyett nincs urak mezőnye, urak döntője.
A sportolónőket viszont sportágtól függetlenül szívesebben nevezik a közvetítésekben hölgynek. Csak néhány példa: megnézzük majd a hölgyek sprintversenyét; szétszaggatják a csarnokot a brit hölgyek (azaz a nézők a szurkolásukkal); ez az egyetlen meglepetés a hölgyek üldözőversenyében (kerékpár); 300 km/óránál jóval nagyobb sebességet is rögzítettek, a hölgyek persze nem tudnak ilyen erőset ütni (tollaslabda); az első hölgy volna, aki 7000 pont fölött csinál; nagy dolog lenne, ha ez is sikerülne a brit fiatal hölgynek (hétpróba); a hölgyek mezőnye (birkózás); a hölgyek következnek; először következik a höl... a női vegyesváltó, a hölgyek már érkeznek; én is edzettem a hölgyet (úszás); a triatlon győztese a hölgyeknél. A vívásban és a súlyemelésben is mindvégig hölgyek versenyeztek, sőt előfordul, hogy az általánosnak mondható női + sportág/versenyszám szerkezet helyett szintén a hölgygyel találkozunk: ma a hölgymaratonisták teljesítik a távot; írásban is: finoman szólva is kevesebb örömet hoztak nekünk hölgyvízilabdázóink.
Mi lehet az oka annak, hogy a sportriporterek, szakkommentátorok ilyen sűrűn nevezik a sportolónőket hölgynek, miközben a férfiakat nem nevezik úrnak? Udvariasak akarnak lenni? A szóismétlést akarják elkerülni? Talán mindkettő. Van azonban olyan értelmezése is a hölgyezésnek, amelyről valószínűleg nincs tudomásuk – ettől persze ez az értelmezés még lehet érvényes, és következményeit is érdemes megfontolnunk.
(Forrás: MTI / Kollányi Péter)
A hölgy jelentésének változásai
A TESz. szerint a hölgy finnugor eredetű szó, a finnugor nyelvekben ismeretes jelentései, a ’nő, nőstény(állat)’, illetve a ’kisebb (menyétféle) prémes állat’ közül az első lehetett az eredeti, abból alakult ki a második jelentés. A nő és a menyét (vagy hermelin) számos mitológiában összekapcsolódik, a magyar kultúrában is találunk rá más példát: a menyét a meny szó kicsinyítő képzős alakja, ennek eredetileg valószínűleg ’a (rokonságba bekerülő) fiatal nő’ volt a jelentése. A hölgy a 14. század végén ’hermelin’-t és ’nemes hölgy’-et is jelentett, később csaknem kiveszett a magyarból, a nyelvújítás korában újították föl.
A hölgy szóhoz tehát már a 14. században is társult a ’nemes’ jelentéselem, megtestesítette a lovagkor idealizált nőképét. Nincs ez másként ma sem: a hölgy továbbra is az előkelőséggel, eleganciával, jómodorral asszociálódik. Gondoljunk a kész kis hölgy kifejezésre: akkor mondják a kislányokra, ha „szép ruhát” viselnek, és jólneveltek, „tudnak viselkedni”.
A pozitív tartalmú szavak jelentése ironikus használatban ellenkezőjére fordul. Ezt nem csak a hölgy, hanem az úr esetében is megfigyelhetjük – a hölgyemény pedig lényegében csak negatív kontextusban használatos, az úriember szintén gyakran fordul így elő (de nem kizárólag). Bűnügyi hírekben gyakori ez az ironikus használat, pl. a képen látható úriember az egyik szálloda faláról szakította le és vitte el a biztonsági kamerát; a prostituáltakat is meglehetősen gyakran nevezik hölgyeknek – ezt a kéjhölgy összetétel még meg is erősíti.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A hölgyuralom okai
Miért helyettesítik a kommentárokban a nőt a hölggyel? Kézenfekvő oknak látszik a szóismétlés kerülése: azért mondanak hölgyet, hogy ne kelljen annyit ismételni a nőt. Ezzel a magyarázattal azonban bajok vannak. Először is, a londoni magyar közvetítésekben már a hölgyet kellene helyettesíteni, hiszen a nő jóformán csak képzett, melléknévi alakban fordul elő. Másrészt a férfi szintén gyakori, mégsem helyettesítik a riporterek az úrral. Használják a versenyző, sportoló, játékos, ellenfél, rivális szavakat, a sportágat jelölő főneveket (kerékpáros, birkózó, tornász, súlyemelő, úszó, atléta stb.) és a sportolót indító nemzet főnévi változatát (az ellenfél egy ír, negyedik lett az argentin, megelőzte a japán). Nőkről beszélve sokkal ritkábban választják ezeket a megoldásokat, és többnyire ilyenkor is kiegészítik a megnevezést a hölggyel: úszó hölgyek, súlyemelő hölgy, a koreai hölgy, hölgyvízilabdázók, miközben nincs kerékpáros urak, az etióp úr, cselgáncsozó úr, az ellenfél egy ukrán úr, úrkézilabdázók.
A másik lehetséges ok, hogy a kommentátorok udvariasak szeretnének lenni, ezért nevezik hölgynek a nőket. Megszólításban és ha jelen van, akiről beszélünk, a hölgyet és az urat szoktuk használni: hölgyeim és uraim, hölgyem, uram, a hölgy volt itt előbb, az úr azt kérdezi. Akkor is ezt használjuk, ha tiszteletteljesen akarunk fogalmazni, például idősebbekről beszélve. Ilyenkor azonban a hölgy az úr, és nem a férfi megfelelője.
Árthat talán az udvariasság? Az udvariasság nem, de ez inkább udvariaskodás, és csak a nőket érinti. Ha az említett példákat az antropológiai nyelvészet szemléletével olvassuk, azaz a nyelv belső viszonyaiból megpróbáljuk föltárni a nyelvben megjelenő kultúra rejtett összefüggéseit, akkor olyan eredményekre jutunk, amelyeken valószínűleg sokan meglepődnek – leginkább azok, akik kifejezetten jó szándékkal, tiszteleti formaként cserélik a nőket hölgyekre.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Kártékony udvariaskodás
A példákból kibontakozó gondolkodásban még mindig nem természetes, hogy nők is indulnak az olimpián: ezt az mutatja, hogy a férfi sportolókra jelöletlenül hivatkoznak, azaz „alapesetnek” tekintik, a nőkre viszont nagyon sokszor jelölten (pl. a francia – a francia hölgy; cselgáncsozó – cselgáncsozó hölgy). A hölgyező kommentátoroknak nyilván semmi bajuk a nők olimpiai részvételével, vélhetően fogalmuk sincs, hogy szóhasználatuk milyen kulturális értelmezési keretet idéz. Éppen ez a rejtett jelentéshálózatok jellegzetessége: „üzenetük” többnyire sem a beszélők, sem a hallgatók fejében nem tudatosul, hanem észrevétlenül erősíti a kultúrával örökölt gondolkodásmódot. Ez akkor is igaz volna, ha nem a hölgy, hanem a nő jelölné, hogy itt valami „furcsaság” van, amire föl kell hívni a figyelmet.
A hölgy tovább ront a helyzeten. Robin Lakoff a hetvenes években írta azt a könyvet (Language and Woman’s Place), amely a társadalmi nemek és a nyelv közötti összefüggésekkel foglalkozó dzsendernyelvészet egyik alapmunkájává vált. Ebben fejti ki, hogy a woman helyett álló lady eufemizmus, finomítást viszont akkor szoktak használni, ha a helyettesített szót kényelmetlen vagy nem tűnik elég tiszteletteljesnek kiejteni. A magyar hölgy és nő vonatkozásában ugyanezt mondhatjuk, és érvényes Lakoff megállapítása is: nem az a megoldás, ha a szükségtelen hölgyezéssel úgy teszünk, mintha tisztelnénk a nőket, hanem ha nem értékeljük le őket – akkor nincs szükség ilyen mesterséges verbális fölértékelésre.
Ráadásul a hölgy indokolatlan, nem az úr, hanem a férfi párjaként történő használata olyan kulturális mintát hív elő, amely leértékeli a nőket. A semleges nő helyén használt hölgy magával hozza a hölgy eredeti jelentését, s ez csak látszólag kedvező, valójában azt az idealizált nőképet sugallja, amely szerint a nők „hölgyek”, azaz eredendően finomak, kedvesek, jólneveltek, törékenyek – tehát vigyázni kell rájuk, gondoskodni kell róluk, dönteni kell helyettük, hiszen gyengék, tájékozatlanok és sérülékenyek. Ezért van, hogy ha foglalkozásnevekhez illesztjük a hölgy szót (orvos hölgy, igazgató hölgy, festő hölgy, rendőr hölgy), az leértékelő, azt fejezi ki, hogy a doktornő, igazgatónő, festőnő, rendőrnő nincs éppen hivatása magaslatán. Az olimpián induló sportolónők egyik szempontból sem „hölgyek”: magas elvárásoknak megfelelő versenyzők, nem törékenyek, nem szorulnak védelmezésre.
Az Egyesült Államokban a lady womant helyettesítő használata Lakoff munkájának első megjelenése óta visszaszorult, nálunk mintha éppen fordított tendencia érvényesülne. Ha úgy gondoljuk, hogy a nők és a férfiak egyenrangúak, nincs szükség rá, hogy a sportolónők női mivoltára folyton rámutassunk, hiszen a férfiakkal sem tesszük. De ha mégsem kerülhető el a kontextus miatt, jobb hagyni a hölgyezést, hiszen éppen az ellenkezőjét fejezi ki, mint amit szándékozunk: a kevesebb udvariaskodás több valódi elismerést fejez ki.
(Forrás: MTI / Kovács Anikó)
Források
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 2. kötet. Főszerkesztő Benkő Loránd. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1970.
Huszár Ágnes: A nő terei. Budapest: L’Harmattan—Könyvpont. 2011.
Lakoff, Robin Tolmach: Language and Woman’s Place. Text and Commentaries. (Szerk. M. Bucholtz.). Oxford: Oxford University Press. 2004.
Én viszont pont arra figyeltem fel tegnap, hogy a kommentátor női vízilabda-válogatott helyett egyszerűen csak vízilabda-válogatottat mondott.