0:05
Főoldal | Rénhírek
Szabadságharc

Élet tv, net és mobil nélkül

Egy bolognai gimnázium diákjainak sikerült hét napot televízió, internet, mobiltelefon nélkül kibírni. Ígéretük szerint az új évben is hetente egy napot töltenek a modern technológia eszközei nélkül.

MTI | 2011. december 30.

Az anyukám azt hitte, nem leszek rá képes, de sikerült!” – mondta el boldogan a második osztályos Caterina a La Repubblica napilap bolognai kiadásának.

A Righi gimnázium irodalomtanárának, Matilde Marescának volt az ötlete, hogy tanulóit rávegye, próbálják ki, milyen is sms-üzenet, Ipod-zene, videojáték és a Facebook-profil frissítése nélkül élni. Aki akart, önként csatlakozhatott és senki nem ellenőrizte a másikat.

A sajtó által Net-generációnak nevezett gimnazisták beszámolója szerint csak az első-második nap volt nehéz.

Hirtelen nem tudtam, mit csináljak számítógép nélkül” – mondta el Jacopo, aki úgy fogalmazott, meglepetéssel fedezte fel, hogy más is van a világon. Volt, aki elment sportolni, volt, aki barátaival találkozott, más elővette a régi vezetékes telefont vagy bekapcsolta az elemes rádiót és azt hallgatta.

Gyorsabban írtam meg a leckét, több időm volt magamra, mégsem unatkoztam” – tette hozzá Caterina. Azt is bevallotta, nem volt könnyű, gyakran esett kísértésbe, de meg akarta mutatni szüleinek, hogy néhány napig képes mobiltelefon nélkül is élni.

A bolognai osztály nem akarja elfelejteni atechnológiától való szabadság érzését és 2012-ben az egész gimnáziumot be akarja vonni akütyük nélküli világba” legalább egyszer egy héten írta a La Repubblica.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!