A telefonálás illemtana
Nap mint nap használjuk, ám azt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a mobiltelefonálásnak megvannak a maga illemszabályai. Mik is ezek?
A modern kor vívmányaként ünnepelt mobiltelefonnal ma már szinte mindenki könnyedén legyőzheti a távolság és az idő korlátjait, azt azonban sokan elfelejtik, hogy az apró szerkentyű használatának is megvannak a maga illemszabályai.
Ha kellemetlenül érezzük magunkat a vonaton, vagy az irodában megszólaló csengőhangunktól, akkor minden bizonnyal rosszul választottunk. Persze ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy a kedvenc előadója csendüljön fel minden bejövő hívásnál, akkor legalább a hangerő beállításával legyen tekintettel a környezetére. Mikor pedig találkozóra, színházba, vagy moziba megyünk, kapcsoljuk ki a telefonunkat, vagy legalább állítsuk rezgő módra.
A mobiltelefon lényege a gyors, azonnali és nagy távolságokat átívelő kommunikáció lehetősége. Éppen ezért fölösleges kiabálni a vonal túlsó végén lévő beszélgetőpartnerünkkel. Legyünk tekintettel a környezetünkre is, és ne kezdjünk el telefonálgatni egy békés újságolvasókkal tömött vasúti kocsiban vagy egy zsúfolt buszon.
Ha mégis felvesszük ilyenkor a telefont, akkor igyekezzük kerülni a magánügyekkel kapcsolatos intim beszélgetéseket, a káromkodással és vérmes megjegyzésekkel teletűzdelt nagymonológokat, továbbá a pénzzel, a szexualitással és a test működésével kapcsolatos témákat. Vegyük tudomásul, hogy a múzeumokban, galériákban, templomokban, könyvtárakban és kórházakban tilos a mobilhasználat.
A hús-vér ember több figyelmet érdemel, mint egy szerkentyű, ezért próbáljuk meg kikapcsolni a telefonunkat, ha valamilyen rendezvényen, vagy találkozón veszünk részt. Ne tegyük ki az ebédlőasztalra a telefont, de legalább is ne kezdjük el hosszasan bámulni, amikor valakivel éppen egy beszélgetés közepén vagyunk.
Ha fontos hívást várunk, akkor azt előre közöljük és kérjünk elnézést. Fogadáson vagy bármilyen összejövetelen igyekezzünk félrevonulva elintézni a fontos hívásokat. A banki ügyintézés, a kasszánál való fizetés vagy egyéb hasonló tevékenységek közepette pedig szintén illetlen dolog telefonálgatni.
Ugyanígy kerüljük az SMS-ezést is, ha társaságban vagyunk, hacsak nem valami nagyon sürgős ügyről van. A rövid szöveges üzenetek célja és rendeltetése ugyanis az, hogy gyors, azonnali üzenetek váltsunk, és nem az, hogy pár száz karakterbe sűrítve közöljük valakivel, miért is vagyunk kénytelenek lemondani az aznapi találkozót. Utóbbi esetben mindig telefonáljunk inkább, olyankor ugyanis a mentegetőzés is megértőbb fülekre talál.
SMS-ezéskor kerüljük az érthetetlen kifejezéseket és igazodjunk a hagyományos nyelvtan szabályaihoz (központozás, írásjelek, betűzés), hogy minél érthetőbbé tegyük a mondanivalónkat. A szokásos köszöntéseket és bemutatkozásokat elhagyhatjuk, feltételezve, hogy a címzett ismer minket. Semmiképpen ne használjuk az SMS-t fontos információk közlésére, szakítás bejelentésére, részvétnyilvánításra, vagy olyan témák kifejtésére, amelyek személyes kontaktust vagy hosszabb magyarázatot igényelnének.