0:05
Főoldal | Rénhírek

Eladták a Heti Választ

Az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt. megvásárolja a Heti Választ; az új tulajdonos nem kíván változtatni a lap irányultságán, tartalmán, a főszerkesztői székben pedig továbbra is Borókai Gábor ül - áll a Bánhegyi Zsófia lapigazgató-helyettes által jegyzett hétfői közleményben.

MTI | 2009. szeptember 1.

A hétfőn aláírt szerződés szerint a vásárló egy 51 százalékban Fellegi Tamás médiaüzletember, 49 százalékban pedig a dán DEFAP kockázati-tőke befektetésekkel foglalkozó pénzügyi csoport által tulajdonolt projektcég; az eladó, Lantos Csaba üzletember a tranzakció nyereségét egészségügyi vállalkozásaiba fekteti – közölték.

A befektető médiaportfólió létrehozását tervezi, amelyben a Heti Válasz mostani megvásárlása az első fontos állomás – írják, hozzátéve: az eladást és a vételt egyaránt befolyásolta, hogy az új környezet, a tervezett szinergiák kialakítása már a válság idején is jobb piaci feltételeket nyújt az eddig önállóan is sikeres lapnak.

Mint írják, az eddigi tulajdonos „a lap beágyazottságának javulásával és a piac várhatóan erőteljes konszolidációjával indokolta az eladást”.
Elek István, aki akkor Orbán Viktor miniszterelnöki főtanácsadója is volt, a Természet és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány (TTFK) kuratóriumának elnökeként 2001. április 12-én jelentette be, hogy a TTFK kiadásában, Heti Válasz címmel jelenik meg „az új évezred hetilapja”.
Három év múlva, 2004. április 30-án került nyilvánosságra, hogy három magánszemély és a Heti Válasz Alapítvány (HVA) közös tulajdonában lévő Sasliget Tanácsadó Kft. vásárolta meg a hetilapot kiadó társaságot a TTFK-tól.

A Sasliget Kft.-t tulajdonló három magánszemély Csák János, a Mol korábbi vezérigazgatója és a Helikon Könyvkiadó jelenlegi tulajdonosa, Kékessy Dezső volt párizsi magyar nagykövet és Szabadhegy Péter üzletember volt. Lantos Csaba tavaly januárban vett először 25 százalékos részt a kiadóból.

Borókai Gábor, az Orbán-kormány szóvivője 2007 januárjában lett az orgánum lapigazgató-főszerkesztője.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...