0:05
Főoldal | Rénhírek

Eger még nem esett el!

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kimutatása szerint továbbra is az egri az ország legnépszerűbb vidéki főiskolája a 2012 őszi tanévre jelentkezők száma alapján – tájékoztatta az intézmény médiareferense szerdán az MTI-t.

MTI | 2012. április 19.

Csáfor Hajnalka közölte: az Eszterházy Károly Főiskolára az idei felvételi eljárásban 4971 pályázó 9318 jelentkezést adott be, ami azt jelenti, hogy az egri intézménybe jelentkezők száma kisebb mértékben csökkent, mint az országos átlag.

Elmondta: a legtöbb, összesen 3208 jelentkezés a természettudományi karra érkezett. Kiemelkedő a sporttudományi képzési területre – testnevelő-edző, sportszervező alapszakra – benyújtott jelentkezések száma. Ezt követik a programtervező informatikus, a biológia, illetve a földrajz alapszakos jelentkezések.

A bölcsészettudományi karon a képi ábrázolás, valamint a történelem szakra nyújtották be a legtöbb jelentkezést, míg a tanárképzési és tudástechnológiai karon a csecsemő- és kisgyermeknevelő, illetve a szociálpedagógia szak vezeti a „jelentkezési ranglistát”.

A gazdaság- és társadalomtudományi Karon az idén, a kormány januári döntése alapján csak költségtérítéses képzésre lehetett jelentkezni a gazdaságtudományi képzési területhez tartozó emberi erőforrások, gazdálkodási és menedzsment, illetve turizmus-vendéglátás alapszakokon. Ennek ellenére a felsorolt költségtérítéses szakokra nappali tagozaton több mint kétszáz jelentkezést tart nyilván az Oktatási Hivatal. A karon a legtöbben a kommunikáció és médiatudomány szakot jelölték meg.

Az összes jelentkezés több mint 60 százaléka nappali tagozatra érkezett. Hasonló arányú, összesen 5210 az alapképzésre beadott jelentkezések száma – sorolta a referens.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!