Hazádnak rendületlenül
A könyvhétre jelentette meg a Magvető kiadó az „Édes hazám” című közéleti versantológiát. A nyest ezúttal majd négyszáz oldalnyi politikai költeményen rágta át magát.
Stricik és kurvák, drog és alkohol, hajléktalanok, tüntetések, kordonok, polgári erkölcs, paprikagáz, rendőrség, hazugság, trianon, romagyilkosságok, fantomcégek, fiktív számlák, egészségügy, kocsmaszag és a foci... Igen, a rendszerváltás utáni Magyarországon járunk. De ezeket a hívószavakat nem az elmúlt hetek-hónapok-évek sajtótermékeiből vettük, hanem egy verseskötetből. A közelmúlt magyar közéletének eseményeit és az események hatásait ugyanis gondosan dokumentálják az ebben az időszakban íródott költemények.
Az Édes hazám című antológiát a Magvető kiadó jelentette meg az idei könyvhétre. A kötetet Bárány Tibor állította össze és a Turi Tímea szerkesztette. A válogatás alcíme „kortárs közéleti versek”, amiből a kortárs szót kissé tágabban kell értelmeznünk a hétköznapinál: a kötetbe a rendszerváltás után született versek kerültek be élő és már halott szerzőktől egyaránt. A válogatás – a kötet összeállítója szerint – nem tud és nem is akar reprezentatív vagy kiegyensúlyozó lenni: nem jut minden Orbán mellé egy Gyurcsány, nem jut minden „népies” mellé egy „urbánus”. Nyilvánvaló, hogy egy hatalmas, művészileg és politikai eszmerendszerében is igen heterogén anyagból kellett válogatni. A feladat nem lehetett egyszerű, a kötet így is majd 400 oldalasra sikeredett.
Ápol s eltakar
A kötet bemutatására szervezett felolvasóesten már szembesültünk azzal, hogy a kortárs politikai költészet érdekes, izgalmas, sőt, hatásos is. Bár ott a kötetből csak egyetlen ciklus (a kötetzáró Búcsúlevél című ciklus) verseinek többségét ismerhettük meg, az teljesen világossá vált a hallgatóság számára, hogy a versek – hol teljesen nyíltan, hol pedig rejtettebben – párbeszédben állnak egymással.
Az utolsó, Búcsúlevél című ciklus Kemény István azonos című versére adott költői reakciókat közli. Ez a 2011 februárjától folyó költői párbeszéd, majd a versek kapcsán az Élet és Irodalomban folyó kritikusi diskurzus adta egyébként a kötet elkészítésének az ötletét.
A kötet tehát nem szerzők szerint, nem is kronológiai sorrendben tálalja a verseket, hanem ciklusokra tagolódik. A ciklusokat pedig a különböző években – valamelyik elmúltnégyévben, elmúltnyolcévben – íródott, egymással vagy szándékos, vagy (vélhetően) véletlen párbeszédben álló költemények alkotják. A ciklusokat szervezheti egy-egy nagyobb téma vagy problémakör, egy-egy tipikus költői szerep vagy megszólalásmód. A versek természetesen a ciklusokon belül sem állnak időrendben, azonban a keletkezés (illetve a megjelenés) idejét a versek után mindig megtaláljuk. Így érzékelhetjük, hogyan „reagál” egy 1993-ban íródott vers egy 2007-esre, és az utóbbi hogyan felel a 2000-ben írottra.
És ez így van rendjén: ez a szerkesztés a garanciája ugyanis annak, a kötetet nem lehet olcsó politikai propagandának, valamely politikai nézetek művészeti lenyomatának tekinteni. A ciklusok felépítése biztosítja azt, hogy a kötet célja elsősorban esztétikai, irodalmi legyen. Az Édes hazám ciklusai azt bizonyítják, hogy a közéletről, a politikáról a költészet furcsa nyelvén is lehet párbeszédet, vitát folytatni. Ennek ellenére be kell vallanunk, elég profánul, mindig izgatottan vártuk a vers végén a keletkezési dátumot (sőt néha olvasás közben megpróbáltuk megtippelni), hogy aztán újraolvasva a verset esetleg olyan politikai utalásokat is megérthessünk, amelyek elsőre nem ugrottak be. És persze ezt is minden további nélkül megtehettük.
A ciklusok előtt a kötet nyitányaként Márton László Bowen monológja, sötétben című verse áll, ami Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című költeményét idézi fel. Egyébként Mártont, illetve Illyést aztán a kötetben több költemény is megidézi elsősorban a Túl a kordonokon című ciklusban (Csontos János: Egy mondat a hazugságról; Mestyán Ádám: Egy mondat a szabadságról).
Minden ciklus címe egy benne szereplő fontos vers címével azonos. A ciklusokon belül a címadó versek elhelyezkedése változatos: egyáltalán nem biztos, hogy a címadó egyben a kezdő- vagy a záróvers is, mégis azáltal, hogy a ciklus címének vannak megtéve, különös figyelem irányul rájuk, ilyen értelemben megkülönböztetett szerepűek. A címek egyébként utalnak is a ciklus fő motívumaira: Fantom cégek fiktív számlák (Határ Győző verse) , A parlament nyári ülésszaka (Gergely Ágnes verse), Ostor csattan az éjszakában (Ferencz Győző verse) stb.
Persze a versek nemcsak egymással beszélgetnek, hanem a magyar, úgynevezett hazafias líra nagyjaival is: Berzsenyivel, Vörösmartyval, Petőfivel, Adyval, Illyéssel is. Igazán izgalmas olvasni, hogyan kapnak újabb és újabb, sokszor ironikus értelmet az ismert nagy klasszikusok. Tóth Krisztina Koravén cigánya Vörösmarty Mihály A vén cigány című versét idézi. Erdős Virág Közelítő című verse pedig Berzsenyi A közelítő tél című költeményét írja át. Erdős egy másik, Márciusi kesergő című verse pedig szinte csupa kiforgatott klasszikus idézetből áll. És persze még sorolhatnánk a szebbnél szebb példákat.
Hogyan érdemes tehát forgatni az Édes hazámat? Egyértelműen azt tudjuk javasolni, hogy az olvasó ragaszkodjon a ciklusokhoz: megéri. A ciklusok sorrendjén viszont lehet – érzésünk szerint – változtatni. A versek megtalálását egyébként betűrendes versmutató is segíti. Ezen kívül található a kötetben egy mutató, amely a költemények első megjelenésének helyét és idejét is közli. Szerzők szerint azonban nem lehet keresni a kötetben...
Az nem lehet hogy annyi szív
A szerzők szerinti versmutató kihagyása szándékos: az összeállító nem akarta, hogy annak alapján ítéljék meg az antológiát, hogy ki hányszor szerepel benne. (Ravasz!) Ez ugyanis nem minősíti sem a szerzőket, sem politikai nézeteiket, sem költeményeik esztétikai értékét. A kötet összeállításban – írja Bárány a kötethez készített utószóban – az lebegett a szeme előtt, hogy olvasható, valamit mondó könyv szülessen, ne pedig egy politikai seregszemle.
Ezzel el is érkeztünk a kellemetlenebb kérdések egyikéhez. Ugyanis annak ellenére, hogy a szerkesztők ez ellen tiltakoznak, sokan óhatatlanul felteszik majd azt a kérdést, hogy miért pont ezek a szerzők kerültek be, miért nem mások, kik azok, akik kimaradtak. Miért maradtak ki? Nyilván koncepciózusan, mert.. Óhatatlanul elkezdenek majd méricskélni: miért szerepel szinte minden ciklusban egy-egy Szálinger Balázs-vers, vagy Erdős Virág-költemény, és miért szerepel csupán egy-egy más szerzőktől.
A kötet elolvasása után úgy gondoljuk, ez valóban vakvágány. A jelen válogatást igenis igazolja az, hogy egy érdekes, élvezetes, szinte letehetetlen könyv született. Biztos születhetett volna más versekből is ilyen jó kötet, nem is egy, de ez nem von le jelen válogatás értékéből. Nem érdemes a politikai alapon történő méricskéléssel elrontani a versek hatását.
Vagy jőni fog, ha jőni kell
Hogy milyen a versek hatása? – Hát, aki vidámságra vágyik, ne ezt a kötetet forgassa. A költészet tükrében egy igen ellentmondásos, sokszor sötét helynek tűnik ez az édes haza: korrupcióval, hazugsággal, prostitúcióval, szegénységgel, ellenségeskedéssel teli. Sőt, ennél rosszabb: sokszor érzi az olvasó, hogy tényleg nagy baj van ezzel a hazával, hogy válság van.
Miért érdemes mégis inkább költemények és nem éles politikai-közéleti viták formájában bevinni a napi betevő keserűséget? Elsősorban talán azért, mert a költészet, a művészet által nagyobb rálátást kaphatunk egy-egy problémára. A költői forma eltávolít, elemel minket a valóságtól, kiragad a napi meddő közéleti-politikai viták sodrából. Azért is érdemes ezt a kötet forgatni, mert tele van jó – az idők próbáját remélhetőleg majd kiálló – verssel.
Az Édes hazám mindenképpen rólunk szól, a mi korunkról, a rendszerváltás utáni évtizedekről. A költői forma segít az olvasónak abban, hogy kívülről nézhessen rá mindarra, amiben felnőtt, amiben él. Azt is megfigyelhetjük a politikai verseken, hogy az egyes politikai kérdések, közéleti botrányok hogyan évülnek, felejtődnek el, vagy maradnak aktuálisak, érvényesek egy egész korszakban. A jövő olvasója számára bizonyára számos vershez kell majd lábjegyzetet készíteni. Talán egy egész történelemkönyvet. Biztos azonban az is, hogy maradnak olyan szövegek, amelyek az aktuális értelmezéseken kívül más lehetőségeket is kínálnak.