0:05
Főoldal | Rénhírek

Dévédéző csecsemők

Nem érünk rá gügyögni a gyereknek? Leültetjük a képernyő elé, és meg is oldódott a gond – vélik sokan. Ám a nyelvfejlesztő dévédék károsak lehetnek.

nyest.hu | 2010. március 2.

Aki járt már gyermekjátékboltban, a legkülönbözőbb fejlesztő játékokkal találkozhatott. Némelyik számolni(!), a másik idegen nyelvre, a harmadik beszélni tanítja a kicsiket. Elvileg. Pszichológusok és pedagógusok szerint ezek a játékok, videók azonban nem feltétlenül eredményeznek valódi fejlődést. Sőt az express.co.uk cikke szerint örülhetünk, ha kára nem származik gyermekünknek a kissé agresszív „fejlesztésből”.

Nagy-Britanniában ugyanis nagy népszerűségnek örvendenek az úgynevezett baba-dévédék, amikkel a lelkes szülők a kicsik nyelvi fejlődését szeretnék elősegíteni. A babákat leültetik a képernyő elé, azzal a céllal, hogy az oktatóanyagról sajátítsák el a különféle szavakat. A szakemberek szerint azonban ez vajmi kevés pozitív hatással lehet az egy-kétéves gyerekekre.

A felmérések szerint épp ennek az ellenkezője tapasztalható. Dr. Rebeka Richert, a Kaliforniai Egyetem kutatója elmondta, hogy a megfigyelt apróságoknál a nyelvfejlődést nem javította az „oktatás”, a korai képernyőnézés viszont komoly veszélyekkel járhat a kicsikre.

Gondoljuk csak el: ameddig a baba dévédézik, aligha teremt kapcsolatot bárki mással maga körül. Vagyis nem hall mondókákat az édesanyjától vagy nem dörmög neki az édesapja.

A szülőket pedig nem helyettesíti a dévédé.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!