0:05
Főoldal | Rénhírek

Cirill betűs szavazólapok?

A horvát alkotmány kétnyelvűséget ír elő azokon a településeken, ahol egy nemzeti kisebbség aránya meghaladja a 33 százalékot.

MTI | 2013. március 18.

Szerb nyelvű, cirill betűs szavazólapok használatát kéri az európai parlamenti és a májusi helyhatósági választásokon a horvátországi Szerb Demokratikus Fórum (SDF) azokon a településeken, ahol a szerb lakosság aránya meghaladja az egyharmadot – adta hírül szerdán a zágrábi média. Veljko Džakula, a horvátországi szerb egyesület elnöke nyílt levélben kérte Arsen Bauk horvát közigazgatási minisztertől, hogy azokon a településeken, ahol teljesülnek a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó feltételek, nyomtassák ki a választási anyagokat – beleértve a szavazólapokat is – szerb nyelvű cirill betűs írásmóddal is.

Az index.hr hírportálon közzétett levél szerint a szerb nemzeti kisebbség esetében 21 horvátországi városban és járásban „létrejött a kisebbségi nyelv egyenrangú hivatalos használatának feltétele, miközben a kétnyelvűség ez idáig egyetlen szegmensében sem valósult meg, habár nyilvános vita is folyt a helységtáblák el (nem) helyezéséről ezen városok egyikében, Vukováron”. A horvát kormány decemberben – a 2011-es népszámlálási adatok közzététele után – bejelentette, hogy a kelet-horvátországi Vukováron és nagyjából húsz másik szlavóniai és dalmáciai településen bevezetik a kétnyelvűséget, vagyis a horvát mellett szerb nyelvű, cirill betűs feliratokat helyeznek el a közterületeken és az állami hivatalokon, intézményeken. A horvát alkotmány kétnyelvűséget ír elő azokon a településeken, ahol egy nemzeti kisebbség aránya meghaladja a 33 százalékot. Vukováron a népszámlálás hivatalos eredménye szerint közel 28 ezer ember lakik, közülük 57 százalék vallotta magát horvátnak, 35 százalék szerbnek, 1,6 százalék ruszinnak és 1,25 százalék magyarnak.

A balközép horvát kormány ragaszkodik a táblák elhelyezéséhez, egyelőre azonban nem tudni, hogy Vukováron mikor függesztik ki a cirill feliratokat. A jobboldali ellenzék többsége a kétnyelvűség bevezetése ellen tiltakozó mozgalmat támogatja és moratóriumot szorgalmaz. A tiltakozók februárban tömegtüntetést tartottak Vukováron a cirill betűs feliratok ellen. A kelet-horvátországi város a horvát függetlenségért folytatott harc, amiloševići Jugoszláv Néphadsereggel (JNA) és a szerb szabadcsapatokkal szembeni fegyveres ellenállás jelképe.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!