0:05
Főoldal | Rénhírek

Beszáll az MTA a természettudomány a kerettantervek kidolgozásába

Együttműködik az oktatási államtitkárság és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a természettudományos kerettantervek kidolgozásában – jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pálinkás József, az MTA elnöke szerdán Budapesten.

MTI | 2012. június 7.

Hoffmann Rózsa a közös sajtótájékoztatón kiemelte: azt várják az új kerettantervektől, hogy visszaadják a diákok érdeklődését a természettudományi tárgyak iránt, korszerűvé, színesebbé válik, és a természettudományi oktatásban hangsúlyosabbá válik a tudományos tartalom. Néhány év után pedig azt szeretnék, ha jelentősen megnőne a természettudományos szakokra jelentkezők száma – fűzte hozzá.

Ma az egyik legnagyobb probléma, hogy nem jelentkeznek a diákok természettudományi képzésekre, nem érdeklődnek ezen ismeretek iránt, a tanulás eredményessége jelentősen romlott, miközben korábban ez a magyar oktatási rendszer erőssége volt. Ugyanakkor természettudományi képzések jelenthetik a gazdaság hajtóerejét – jegyezte meg Hoffmann Rózsa, hozzátéve: rendkívül fontos, hogy a természettudományi tanításban gyökeres változás történjen.

Az oktatási államtitkár azt mondta: az igazi „természettudományos fejlődést” azoknak a tagozatos iskoláknak a visszahozatalától várják, amelyeknek a száma az elmúlt évtizedben sajnálatos módon minimálisra zsugorodott, holott az utánpótlást ezek az intézmények biztosították.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy nagyon sok iskolában kihasználatlanul állnak a természettudományos laboratóriumok, ennek okát többi között az eddigi tantervi szabályozatlanságban és az ellenőrzés hiányában látta.

Az új életpályamodellben a munkaidő szabályozása lehetővé teszi majd, hogy a kísérletezés is bekerüljön a magyar tanítás gyakorlatába, a szakmai ellenőrzés szintén kitér majd erre. Az Új Széchenyi Terv részeként pedig többmilliárdos természettudományos laboratóriumi pályázati kiírások meghirdetése van folyamatban – mondta.

Jelezte, hogy az eredeti ütemtervet tartani tudják, és az új kerettantervek első változatai augusztus végére elkészülnek.

Pálinkás József az életkori sajátosságok figyelembevétele mellett azt hangsúlyozta, hogy a gondolkodás és nem az ismerethalmaz átadása a cél. Hozzátette: olyan kerettantervek kidolgozását kérte, amelyekben a tantárgyak egymáshoz kapcsolódnak, „együttműködnek, beszélnek egymással”.

Az MTA elnöke szerint fontos, hogy a tantervek egybefoglalják  a szakterülethez tartozó legfontosabb jelenségeket, fogalmakat, értelmezéseket, de szem előtt kell tartani azt is, hogy a megértés kulcsa a legtöbb esetben az egyszerűsítés.

„Tantárgyi keretben reális tantervet” szeretnének megalkotni – mondta, hozzátéve: aki nagyon sokat akar markolni, az keveset fog. Figyelembe kell venni, hogy nem tantárgyat tanítanak, hanem gyerekeket – fűzte hozzá.

Az MTA elnöke az ember és természet műveltségterületen a kerettantervek kidolgozására három akadémikust, Patkós Andrást, Falus Andrást és Náray-Szabó Gábort kérte fel. Először tantárgyi akadémiai munkacsoportok jönnek létre, és a kerettanterv egészét az MTA közoktatási elnöki bizottsága is megtárgyalja majd.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!