Azonos nyelv, más világ
Az Észak-Koreában született Kim Szon Csol igazi túlélő. Nyolcéves korában került az utcára, az országot sújtó éhínségek idején gyerekbandájával koldulva tartotta fenn magát. Többször is észak-koreai, illetve kínai börtönökbe került, amikor újra és újra megpróbált Kínába szökni, hogy onnan valahogy eljusson Dél-Koreába. Amikor azonban a menekülés végre sikerült, olyan akadállyal került szembe, amelynek leküzdésére addigi túlélési gyakorlata mit sem ért, még a börtönök embertelen körülményei között szerzett tapasztalata sem segített.
Egy menekülteket segítő akcióprogram keretében felvették az egyetemre, de nem tudott megszabadulni múltbeli nélkülözéseinek és hányattatásainak emlékeitől. Így hamar lemaradt a versengő szellemű helyi iskolarendszerben felnőtt dél-koreai osztálytársai mögött. „Nem tudtam kiverni a fejemből az éhezés éveit” – mondta a The New York Timesnak a ma 26 éves Kim, aki az első félév után abbahagyta tanulmányait, depresszióba süllyedt, és inni kezdett.
A problémák várhatóan súlyosbodni fognak
Az északi menekültek száma az elmúlt évtizedben hétszeresére nőtt, ma már 23 ezer fős tömegük növekvő kihívást jelent Dél-Korea számára. Az integrálásukra irányuló kísérletek, köztük a déli kapitalista rendszerhez való alkalmazkodás elősegítésére szervezett gyorstanfolyamok vegyes eredménnyel jártak. Sok északi képtelen volt beilleszkedni a déli rész rohanó társadalmába, illetve lemosni magáról az elmaradott falusi rokon sablonképét.
A szöuli kormány azt remélte, hogy a megfelelő képzés feloldhatja a görcsöt, és az elmúlt évtizedben több lépést is tett ennek érdekében. Mostanára átfogó programot dolgozott ki, amelynek révén a fiatal északiak a rendkívül nehéz dél-koreai felvételi vizsgákat megkerülve juthatnak be akár a legjobb egyetemekre is. Ám úgy tűnik, hogy ez az áthidaló megoldás is kudarcot vall, sok észak-koreai ugyanis végül felhagy a tanulással. Az a veszély fenyeget, hogy tartósan hátrányos helyzetű társadalmi csoportot fognak alkotni, amelynek sorait folyamatosan gyarapítják az újabb és újabb menekültek.
„Ezek a fiatalok egyszerűen nincsenek felvértezve Dél-Korea kemény versenyre épülő társadalmának kihívásaira, és a korábbi szélsőséges tapasztalataik következtében identitászavarokkal küzdenek” – fejtette ki az amerikai lapnak Sin Hjo Szok, egy észak-koreai menekültekkel foglalkozó kutatóintézet oktatási szakértője. A nehézségeket nem oldotta meg, hogy a kormány és az egyetemek térítés nélküli oktatási lehetőséget, szállást és a megélhetéshez ösztöndíjat biztosítottak mintegy 500 menekült számára. A problémák a jövőben várhatóan még súlyosbodni is fognak annak következtében, hogy Északról egyre több család, illetve szülők kísérete nélküli gyerek is érkezik.
A beilleszkedés nehézségei rendszerint az egyetemen éleződnek ki, ugyanis a menekültek, akiket Délen először külön nekik szervezett speciális felzárkóztató elemi és középiskolába küldenek, ott kerülnek először egy osztályterembe dél-koreai diákokkal. Kiderült, hogy az északiak számára az azonos nyelv és kultúra nem elég ahhoz, hogy lépést tartsanak déli társaikkal, akik egész gyermekkorukban zsúfolt felkészítő tanfolyamokon magoltak a felvételi vizsgákra. A rendszerint az alacsonyabb társadalmi rétegekből kikerülő észak-koreaiak többsége legfeljebb néhány osztályos elemi végzettséget szerzett olyan iskolákban, ahol a tananyag inkább a politika sulykolását szolgálta, mint az írás-olvasás és a számolás elsajátítását.
A dél-koreai illetékesek szerint ennél is súlyosabbak az érzelmi problémák. Azt, hogy ezeknél a diákoknál az alultápláltság okozott-e kognitív problémákat, megértési zavarokat, nem lehet tudni, viszont tény, hogy az észak-koreaiak közül sokan szenvednek depresszióban, egyesek dührohamokat kapnak, és a traumát követő stressz más jellemzői is tapasztalhatók náluk. Egy dolog vitathatatlan: maga a következmény. Oktatási szakértők becslése alapján az észak-koreai menekültek fele – vagy még nagyobb része – kimarad az egyetemről, de a probléma annyira friss, hogy még nem is készültek átfogó statisztikák a jelenségről. (A dél-koreaiak sorában 4,5 százalék a lemorzsolódók aránya).
Együtt nevetett a többiekkel, hogy ne gúnyolják ki
Kim Kjong Il családja második szökési kísérlet során, hét éve jutott át Délre. Az első alkalommal, amikor 9 éves volt, Észak-Koreában apjával együtt bebörtönözték; az apa belehalt a verésekbe és az éhezésekbe, ő maga is alig élte túl a megpróbáltatást. Tizenhét évesen jutott el Délre, elvégzett egy felzárkóztató iskolát, és bekerült az egyik legrangosabb déli egyetemre. Az angol nyelvben azonban, amelyet Északon nem tanítottak, lemaradt a helyiekhez képest. Így járt a koreai nyelv tekintetében is, mivel odahaza csak néhány osztályt végzett. A déli iskolában nem értette a tanár vicceit, de a többiekkel együtt nevetett, hogy ne gúnyolják ki.
„Úgy éreztem, mintha az 1970-es évekből időgépen jutottam volna el a XXI. századba” – emlékezett vissza a ma 24 éves Kim Kong Il, aki jelenleg a kínai szak végzős diákja. Szerencséjére átkerült a Jonszej Egyetemre, amely mintaképnek számít az északi diákok felzárkóztatásában, többek között lelki segítséget is nyújt számukra. „Az életüket kockáztatták, hogy eljussanak a mi szabad társadalmunkba, ezért kötelességünk támogatni őket” – szögezte le Dzsong Csung Hun, az egyetem oktatója, aki az északiakkal foglalkozik az intézményben. Ám egyes északi menekültek ennek ellenére is elszigeteltek és csalódottak maradtak, kerülték az órákat, végül nem fejezték be tanulmányaikat.
Kim Szong Csol, a hajdani utcai koldus, miután kibukott az évfolyamról, egy éven át ivott, napközben pedig bezárkózott a szobájába. Aztán úgy döntött, hogy nem adja fel. Átiratkozott a Konkuk Egyetemre, és egy számára könnyebb szakot választott. Első két évén már túl van, és úgy érzi, hogy ezúttal sikeres lesz. A múlt azonban tovább kísérti. „Bármit csinálok, folyton kínoz a kérdés, hogy igazából mi vagyok én, és hová tartozom?” – vallotta meg a The New York Times riporterének.
@Szajci: Tudok róla, hogya Wikipédia az Osirist követi, csak azt tartom, hogy érdemes visszamenni az elsődleges forráshoz. Persze ilyen alapon ajánlhatnám egyenesen a Keleti nevek..-et, de egyrészt ez túl speciális, másrészt az Osiris eléggé tömör, lényegretörő, laikusoknak is kezelhető.
@Fejes László (nyest.hu): Akkor így már értem, hogy miért ebben az alakban használják.
Viszont ajánlom, hogy olvassa el a wikit, ugyanis akkor nem tett volna ilyen kijelentést. Idézet a linkről: "A koreai nevek átírására sokféle rendszer volt használatban az utóbbi néhány évtizedben, ezért nincs egyszerű dolga annak, aki meg akarja állapítani egy név szabályos magyaros átírását. A Wikipédia a helyesírási irányelvben rögzített alapelveknek megfelelően az eredeti hangulos formát veszi alapul, átírási rendszerében az Osiris-féle Helyesírás ajánlásait[1] követi (ezek pedig végső soron a Keleti nevek magyar helyesírása című akadémiai kiadványra mennek vissza).[2]"
Vagyis pontosan azt használjuk, amit Ön ajánlott
@Szajci: A cikket az MTI-től vettük át, arra esély sem volt, hogy a nevek eredeti formáinak utánanézzünk. De ha már, akkor inkább az Osiris-féle Helyesírást ajánlanánk ilyen célokra, mint a wikipédiát...
Nem egy és nem két olyan diák van itt, Dél-Koreában, mint Kim Szong Csol és mindannyiuknak megvan a saját története. Történetek és múlt, amelyet feldolgozni és elengedni egészen biztosan nem lehet könnyű feladat és bár, a déli "szabad társadalom"-ról valóban lehetne vitatkozni Dzsong Csonghunnal, abban mégis egyetértek vele, hogy azoknak a tanároknak, akik északi diákokkal foglalkoznak, segíteniük és támogatniuk kell őket. Ez azt is jelenti, hogy meg kell őket hallgatni, amikor arról beszélnek hogyan és miket éltek át északon. Ám, talán sok tanárt nem készítenek fel erre az élményre, nem tudják mit tegyenek és mondjanak, amikor valamiért feltörnek a diákok élményei. Saját tapasztalatom, hogy vannak olyan történetek, amelyekre nem is létezik megfelelő reakció, de talán a legfontosabb mégis az, hogy legyen, aki meghallgatja őket.
A nyelvi különbségeket csak egy fél mondattal említi a cikk, de talán mégis érdemes elidőzni itt egy kicsit. Az északi nyelvjárás a délihez képest sokkal határozottabb, gyakran katonásként jellemzik, míg a déli, szöuliról azt is mondják nőies. Más a helyesírás, több szó és kifejezés van, amelyet északon más helyzetekben, más jelentéssel használnak. Így például más szóval fejezik ki azt is, hogy "Minden rendben." A diákok elmondása szerint a legnagyobb nehézséget mégis az okozza nekik, hogy elsajátítsák a déli nyelvben ma használatos rengeteg angol jövevényszót, illetve "konglish"-t, az angol nyelvben nem létező, mégis angolnak hangzó koreai kifejezéseket. Ma már sok, eredetileg a koreai nyelvben is létező szót, délen ilyennel helyettesítenek, míg az északi nyelvjárásban, az angolból bekerülő, jövevényszavak száma valószínűleg elenyésző.
Néhány átírt név nem jól sikeredett. hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Koreai_nevek_%C3%A1t%C3%ADr%C3% én ezt szoktam használni átíráskor, és koreai nyelvet tanuló szerkesztőtárs mondta, hogy a koreai neveket egységként kell tekinteni, ezért Csong Dzsonhun lesz a helyes írásmód.
Érdekes volna egy ilyen cikket is írniuk, mert manapság sokan az angol írásmódot alkalmazzák, ami sokkal gyengébben adja vissza a koreai szavakat, mint a magyar. Gondolok itt az ö vagy ü betűre.
"hogy eljussanak a mi szabad társadalmunkba"..
Mihez képest szabad?
eduline.hu/felsooktatas/2012/9/27/DelKorea_ongyilkossag_teljesitmeny
Északról Délre majdhogynem csöbörből vödörbe kerülnek szerencsétlenek. Északon ugyan nem jártam, de Délen sokszor volt olyan érzésem, hogy nemcsak földrajzi értelemben igaz, hogy csak egy hajszál választja el egymástól a kettőt.