0:05
Főoldal | Rénhírek

Az EBESZ elé kerülhet a nyelvtörvény

Magyar delegáció utazik szerdán Hágába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához a szlovák nyelvtörvény módosításának ügyében - mondta Balázs Péter külügyminiszter kedden este az MTV Az Este című műsorában. A tárcavezető szerint erős túlzás a szlovák kormányfő nyilatkozata az ügyben.

MTI | 2009. július 22.

„Holnap utazik egy magyar szakértői delegáció Hágába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosához, aki felajánlotta, hogy üljünk le hármasban, üljünk le a szlovákokkal együtt. A szlovákok először nem válaszoltak, utána egy olyan furcsa cselt csináltak, hogy ma utazott oda egy szlovák delegáció, egy nappal előttünk” – mondta Balázs Péter. A miniszter hozzátette: Magyarország célja az volt, hogy a szlovákokkal közösen találjanak megoldást.

A keddi találkozó utáni szlovák nyilatkozat „lehet, hogy nagyon egyoldalú volt” – fogalmazott a miniszter. Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter keddi sajtóértekezletén arról beszélt, hogy az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa szerint a módosított szlovák államnyelvtörvény összhangban van az európai jogrenddel, a törvény által követett célok jogosak, s a bírságok is összhangban vannak az európai normákkal. Balázs Péter arról is beszélt, hogy Magyarország az EBESZ mellett kész az Európa Tanácshoz is fordulni az ügyben.

A miniszter kiemelte: attól tart, hogy szeptember 1-jén életbe fog lépni a törvénymódosítás. Magyarország ezt követően figyeli majd annak végrehajtását. A monitoring során is segítségül kell hívni a nemzetközi szervezeteket – fűzte hozzá.

A szlovák kormányfő hétfői nyilatkozatával kapcsolatban Balázs Péter azt mondta: Robert Fico kijelentése erős túlzás. „Két szövetséges között, akik a NATO-ban fegyvertársak, akik az Európai Unióban szövetségesek, nem kellene ilyen kifejezéseket alkalmazni. Én remélem, hogy vannak okos szlovákok, akik sokkal messzebb látnak” – hangsúlyozta Balázs Péter. Robert Fico hétfőn határozottan elutasította a négy magyar parlamenti pártnak a szlovák államnyelvtörvény visszavonását kérő aznapi közös nyilatkozatát.

„A szlovák koalíció és a kormány nem enged semmiféle külföldi nyomásnak és zsarolásnak, s az államnyelvtörvény kérdésében nem hátrál meg” – szögezte le a szlovák miniszterelnök. „Szlovákia olyan ország, ahol teljes mértékben tiszteletben tartják a nemzeti kisebbséghez tartozók jogait. Szuverén ország, amelyben a szlovák a hivatalos nyelv. Természetes az elvárás, hogy ezt a nyelvet minden állampolgár elsajátítsa, nemzetiségre való tekintet nélkül, s minden állampolgárnak joga legyen megértetnie magát ezen a nyelven” – jelentette ki Robert Fico.

A szeptember elsején hatályba lépő szlovák államnyelvtörvény a többi között arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet, vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár ötezer eurós pénzbírsággal büntetik.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...