0:05
Főoldal | Rénhírek

Ártalmas a számítógép 9 éves kor alatt?

Amerikai kutatók szerint az életkornak megfelelő szoftverek fejlesztik a nyelvi készségeket, brit kutatók szerint pedig árthat a számítógép.

MTI | 2010. június 16.

Kilenc éves kor alatt az iskolákban nem szabadna számítógépet használni, mert a technológia túlzott alkalmazása tönkreteszi a gyermekek összpontosítási képességeit – állítják neves brit kutatók.

„A technológia túlságosan korai és túlzott használata ártalmas a gyermekekre, mert még nem alakult ki teljesen az idegrendszerük” – hangoztatta Aric Sigman pszichológus, szakíró.

Aláássa a kisgyermekek kognitív képességeinek fejlesztését a Nagy-Britanniában 2008-ban elindított „pelenka tanterv”, amely előirányozta, hogy 22 hónapos kortól fokozatosan vezessék be a számítógép-használatot a kisgyermekek számára – magyarázta Sigman.

Gyermeknevelési szakembereknek rendezett konferencián a pszichológus hangsúlyozta, hogy a gyermekek tanulási folyamataihoz háromdimenziós valódi világra van szükség.

„Bizonyítékok tanúsítják, hogy a számítástechnikai és audiovizuális eszközök túlságosan korai használatával éppen azokat a képességeket csorbítják, amelyeket a kormányzat fejleszteni kíván. Ilyen például a hosszú távú koncentrációsképesség” – hangsúlyozta Sigman.

A problémát a több feladatra való egyidejű összpontosítás és az egy feladatra való hosszantartó koncentrálás konfliktusa okozza, mert ezeket a képességeket nem lehet és nem is szabadna egyszerre fejleszteni – olvasható a The Daily Telegraph című brit napilapban.

A kisgyermekek 1-5 éves kor közötti informatikai és audiovizuális nevelését meghatározó oktatási előírás számtalan tanulmányi célt nevez meg, például 22 és 40 hónapos kor között a gyermekeknek olyan egyszerű informatikai feladatokat kell megoldaniuk, mint a televízió távvezérlőjének használata, illetve az egér és a billentyűzet kezelése a korcsoportnak megfelelő szoftverek használatakor.

Az alsótagozatos osztályokban legkevesebb heti egy számítástechnikai foglalkozás van, miközben az informatikai eszközök más területeken is egyre meghatározóbb szerepet játszanak.

A technológia használatáról azonban igencsak megoszlanak a vélemények. Az Egyesült Államokban végzett kutatás szerint az életkornak megfelelő szoftverek alkalmazása olyan előnyökkel jár, mint a nyelvi készségek fejlődése. Egy másik tanulmány viszont azt sugallja, hogy a hosszantartó tévé- és számítógépnézés lelassítja az agy természetes fejlődését.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!