0:05
Főoldal | Rénhírek

Arabosodó török étlapok

Az „arab tavasz” során tanúsított török diplomáciai fellépésnek, továbbá az észak-afrikai idegenforgalmi desztinációk háttérbe szorulásának köszönhetően Törökország az arab turisták egyik kedvelt célpontjává vált – közölte internetes összeállításában a The Guardian című brit napilap.

MTI | 2012. január 31.

Tavaly hozzávetőlegesen 3 millió arab látogatott el az eurázsiai országba, többségük a gazdag Öböl-menti országokból, Bahreinből, Katarból, Szaúd-Arábiából és az Egyesült Arab Emírségekből érkezett. Az utazók körében a legkedveltebb törökországi célpontnak számító Isztambulba 2011 július végéig 700 228 arab turista látogatott el, ami 25 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest.

Abdullah Korun isztambuli étteremtulajdonos például arról számolt be, hogy 2011-ben a vendégek kétharmada arab turista volt, s ez a növekedés körülbelül két éve kezdődött. „Azt hiszem, hogy az arab országokkal kialakított török együttműködés a változás fő oka. A török üzletemberek végre profitálnak a kormány külpolitikájából”.

Az arab turisták ráadásul azért is különösen kedveltek, mert jól fizető vendégeknek számítanak: a török turisztikai minisztérium által közzétett legutóbbi adatok szerint fejenként körülbelül 2460 dollárt költenek el üzletekben és éttermekben, négyszer többet, mint nyugati társaik.

„Tíz arab vendég annyit költ nálunk, mint negyven nyugat-európai. (Az arab turisták) nem szervezett út keretében érkeznek, és nem fix áron akarnak egy előre megbeszélt menüt fogyasztani” – osztotta meg tapasztalatait Ramazan Bingöl, a török éttermek és beszállítók társaságának vezetője, az isztambuli Ramazan Bingöl Et vendéglő tulajdonosa. Mint mondta, tavaly az előző évhez képest 40 százalékkal több arab turista étkezett náluk.

Erkan Ali Karabulut isztambuli kávézótulajdonos idén újranyomtatta a menüt arab nyelven, ám megjegyezte, hogy mindez gyakran negatív reakciókat vált ki a török vendégekből, akik sérelmezik az arab nyelv és kultúra fokozott térnyerését.

A tendenciának annál jobban örülhet viszont a Törökország délkeleti részén élő körülbelül egymillió arab, az ő nyelvtudásukra ugyanis most égető szükségük van az arab vendégeknek imponálni akaró vendéglátó egységeknek.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!