0:05
Főoldal | Rénhírek

A kurdok zendülése

A napokban számos cikk és sajtótermék szólt a kurdok és Kurdisztán helyzetéről – a nagyrészt a mai Irak, Irán, Szíria és Törökország területén található vidék és lakosságának kérdése azonban már közel száz évvel ezelőtt is élénken foglalkoztatta a hazai közéletet. Sajtószemle a kurdokról és Kurdisztánról 1925-ből.

Horváth Krisztián | 2017. november 21.

A közelmúltban sokat olvashattunk az iraki Kurdisztán területén lezajlott katonai és politikai események következtében kialakult átalakulásról, a kurd függetlenségi népszavazásról, az Iszlám Állam ellen küzdő pesmergák helyzetéről, a szomszédos, de kurd lakossággal szintén rendelkező államok és a nagyhatalmak e kérdésekkel kapcsolatos reakciójáról is.

Míg manapság inkább az iraki kurdok helyzetével foglalkozik a világsajtó, az 1925-ös évben a figyelem az akkorra a Szíria, Törökország, Irak és Irán között felosztott Kurdisztán területének egy másik darabkája felé irányult: a hazai lapok élénk érdeklődéssel számoltak be a mai Törökország területén, a Musztafa Kemál által vezetett modern Török Köztársaság ellen – sajátosan vallási köntösben – kibontakozó kurd felkelésről.

„A béke,  mely véget vet a békének”

A később a Brit Birodalmat tábornagyként és India alkirályaként is szolgáló Archibald Wavell (1883–1950) közelről szemlélte az első világháborút lezárni hivatott békeszerződések körüli tárgyalásokat. David Fromkin 1989-ben megjelent A Peace to End All Peace (A béke, mely véget vet minden békének) című könyvében neki tulajdonítja az alábbi mondást: „A háború után, mely véget vet a háborúnak, úgy tűnik, igen sikeresek voltak abban, hogy Párizsban megalkossák a békét, mely véget vet a békének.” Ha csak a kurdok helyzetét vesszük szemügyre, az minden bizonnyal elmondható, hogy az első világháborút követő békeszerződések velük ugyancsak szűkmarkúan bántak.

Az Oszmán Birodalom 1918-ban bekövetkező katonai és politikai összeomlása után az 1920-ban aláírt sèvres-i békeszerződés 62. cikkelye úgy fogalmazott, hogy a túlnyomóan kurd többségű területek –melyek Szíria és Mezopotámia (Irak) frissiben meghúzott határától északra, a szintén a sèvres-i béke által létrehozott (és a mainál jóval nagyobb területű) Örményországtól délre, valamint az Eufrátesztől keletre esnek –, a békeszerződés értelmében helyi autonómiát élveznek.

A békeszerződés 64. cikkelye arról rendelkezik, hogy amennyiben a szerződést követő egy év elteltével az említett területen élő kurdok a Népszövetséghez fordulnak, s bebizonyítják, hogy többségük a függetlenséget akarja, s amennyiben a Népszövetség úgy látja, hogy valóban képesek is a független államiságra, illetve meg is adja nekik annak lehetőségét, Törökország nem fog akadályt gördíteni az említett kurd területek függetlensége elé.

Fentiekből látható, hogy a sèvres-i béke csupán a mai Törökország területén élő kurdokkal kapcsolatban helyezett kilátásba autonómiát és valamiféle potenciális függetlenséget, a kurd lakosságú területek nagy részén szóba sem került ilyesmi.

Atatürk függetlenségi háborúja, valamint a sèvres-i békét felülíró 1923-as lausanne-i béke a kurd autonómia és függetlenség kérdését levette a napirendről. A törökországi kurdok elégedetlenségét csak tovább szította, hogy 1923-ban Törökországban kikiáltották a köztársaságot, 1924-ben pedig megszüntetették a kalifátust. 1925 februárjában az általános elégedetlenség élére egy bizonyos Szaid sejk állt, aki az iszlám jegyében háborút hirdetett a török köztársasági kormány ellen: Szaid sejk célja a kalifátus helyreállítása volt.

A sèvres-i béke a mai Törökország délkeleti részén (satírozott terület) kurd autonómiát, esetleges függetlenséget helyezett kilátásba
A sèvres-i béke a mai Törökország délkeleti részén (satírozott terület) kurd autonómiát, esetleges függetlenséget helyezett kilátásba

„A vallásos fölkelés: Hazaárulás!”

Az 1920-as évek közepének magyar sajtója és a hazai közvélemény nagy érdeklődéssel fordul a modernizálódó, Musztafa Kemál által vezetett Törökország felé: olvashatunk arról, hogy a hosszú és sikeres nemzeti felszabadító háború után hogyan veszi ki részét Magyarország Törökország újjáépítésében, arról, hogy milyen lehetőségei vannak a Törökországba irányuló magyar sör- és borexportnak, de a török–magyar sportkapcsolatok alakulásáról is (különös tekintettel a birkózásra), folytatva azzal, hogyan alakul a török nők emancipációja a modern Törökországban, hogy milyen a modern török színjátszás helyzete, egészen addig, hogy Kúnos Ignáccal, a kiváló turkológussal interjú jelenik meg a kalifátus felszámolása körül kialakult helyzetről. Azt persze még Kúnos Ignác sem láthatta előre, hogy a kalifátus 1924-es eltörlése egy évvel később a kurd felkeléshez vezet.

A felkelés maga is nagy érdeklődést váltott ki a magyarországi sajtóban: az ifjú, a függetlenségi háborúban győzedelmes és modern Törökország kurdokkal szembeni harca élénken foglalkoztatta a közvéleményt. A sajtó – úgy tűnik – a kemáli Törökország pártján áll: az igazságtalan sèvres-i békediktátum felülvizsgálatát sikeresen megvalósító, a hazája területét megszálló idegen csapatokat diadalmasan kiűző, országát modernizáló és a nemzeti egységet megvalósító Musztafa Kemál és az általa vezetett Törökország a trianoni határok közé szorított Magyarországon nem kis népszerűségnek örvendett.

A Pesti Hírlap 1925. február 27-i számában az alábbi hírt olvashatjuk „A török kormány elrendelte az ostromállapotot Kurdisztánban. A vallásos fölkelés: Hazaárulás! A kurdok Abdul Hamid fiát akarják trónra ültetni” címmel (az alább következő korabeli cikkeket eredeti helyesírással közöljük):

„Amióta a görögöket kiűzték Törökország területéről, a birodalom zárt nemzeti állammá lett, amelynek alig van számottevő idegen eleme. Megmaradt azonban az ország keleti szélein egy veszedelmes turbulens népség, a régi Kurdisztán lakói, ez az ősi asszir maradvány, mely a szultánok korában is sokszor megzavarta a birodalom békéjét. A kurdok rendezték évszázadok óta az örménymészárlásokat a Kaukázusban és megfékezésük mindenkor jelentékeny erőtt vett igénybe. A jelentések szerint a kurdok mostani lázadása vallási okokra vezethető vissza. Nagy részük a mohamedánizmus szunnita szektájához tartozik, vakbuzgó mohamedánok, akik tudni sem akarnak a kalifátus megszüntetéséről. Musztafa Kemal és az angorai nemzetgyülés valóban a végsőkig elment a radikalizmusban. Eltörölték a kalifátust, bezárták a felekezeti iskolákat, sőt nemrégiben megformálták a házasság intézményét is és törvényhozásilag eltörölték a poligámiát. Magától értetődő, hogy a régi vallásos despotizmusból nem lehet máról holnapra megteremteni egy modern európai országot és igen valószínű, hogy az elégedetlenséget csak diktatorikus eszközökkel tudták eddig is féken tartani.

A lázadás az El Aziz, Diabekir és Darsin vilajetekben tört ki. Az itt levő török csapatok és török csendőrség a felkelőkhöz csatlakoztak és így számuk vagy huszezer főre emelkedett. A lázadás élére Said sejk állott. A török kormány két hadosztályt küldött Kurdisztánba, ami a felkelés kmoly jellege mellett bizonyít. Párizsi jelentések szerint a lázadó kurdok a Korán tekintélyét akarják helyreállítani és az a szándékuk, hogy Selim Effendit, Abdul Hamid volt szultán fiát, ültetik a kalifák trónjára.”

Szelim efendi, II. Abdul Hamid fia 1909-ban: a kurdok 1925-ben őt akarták kalifának
Szelim efendi, II. Abdul Hamid fia 1909-ban: a kurdok 1925-ben őt akarták kalifának

A cikk a továbbiakban „Az angorai nemzetgyülés hazaárulásnak nyilvánít minden vallásos jelegű felkelést” alcímmel folytatódik:

„A nemzetgyülésen mondott beszédében Fethi bég miniszterelnök magyarázatot adott a felkelő mozgalom eredetéről és fejlődéséről.

Kiazim Kara Bekir pasa tábornok, az ellenzék vezére, biztosította a nemzetgyülést, hogy pártja támogatja a kormányt a felkelés leverésére irányuló erőfeszítésbében.

A nemzetgyülés egyhangulag elfogadta a kormánynak azt a javaslatát, hogy a felkelőktől megszállt zónában, valamint a szomszédos helységekben ostromállapotot hirdessen.

A nemzetgyülés épugy egyhangulag elfogadta azt a törvényjavaslatot, hogy hazaárulás vádja alá essék mindenki, aki vallási hagyományok és ürügyek takarója alatt politikai célok érdekében felkelést szít.

A Budapesti Hírlap 1925. február 28-i számának fejléce
A Budapesti Hírlap 1925. február 28-i számának fejléce

Másnap, 1925. február 28-án a Budapesti Hírlapban az alábbi terjedelmes cikket olvashatták az érdeklődők Németh József tollából, aki cikkének „A kurdok zendülése” címet adta.

A „magyarok minden rokonszenve a megtámadott angorai kormány felé fordul”

Németh József írása egyfajta történelmi áttekintést kíván nyújtani a kurdokkal kapcsolatban, magyarázatot keresve az 1925-ös kurd felkelés közvetlen okaira, illetve reményt fogalmaz meg arra nézve, hogy a modern Törökország vezetése megtalálja a modus vivendit a kurdokkal. A kurdokkal kapcsolatban a cikk szerzője viszont azt reméli, hogy ők is belátják: jobb nekik a török állam fősége alatt, mint akárhol máshol. A szerző szimpátiája kétségtelen a kemáli Törökországgal szemben; különösen sokatmondó Németh József cikkének zárszava: „Ázsiának Európához közel eső részében egy erős, a haladás utjára lépett török állam léte: nemzetközi érdek. Ezért a magyarok minden rokonszenve a megtámadott angorai kormány felé fordul s reméljük, hogy a kurdok zendülését az uj török államiság kára nélkül fogja elintézni.

„A világháborút követő évek egyetlen nagy, lélekemelő eseménye volt a török nemzeti erő ujjáéledése. Ehhez az kellett, hogy a török állami élet cselekvő középpontja kikerüljön Konstantinápoly korhasztó, bizánci bacillusokkal fertőzött levegőjéből. Az ázsiai haza ősereje nagyszerű erőfeszítésre képesítette török testvéreinket. Kiverték a modern hadiszerekben gazdag s a nyugati nagyhatalmaktól mindenképpen támogatott görög hadsereget s kiszabadították ázsiai birodalmuk természeti kincseit a nyugati kalmárvilág markából, mely már szabad zsákmányául tekintette őket s föltétlen szolgáinak a törököket. Ennek a nagy erőfeszítésnek jelentékeny tényezője volt a kurdok harcias, hőslelkű, természetes erejét megőrzött népe. Kétszeresen jelentős dolog tehát, hogy az ujjáéledést most intézményesen szervező angorai török rezsimnek éppen a kurdokkal akadt komoly baja.

A kurdokról keveset tud az európai nyilvánosság. Csak akkor szerepeltek a művelt világ sajtójában, amikor az örmények a kurdok által közöttük elkövetett mészárlások miatt vádaskodtak a kurdok, de főleg a török kormány ellen, a mely nem tudta vagy nem akarta megakadályozni az erőszakoskodásokat. Ezért szükségesnek látszik a kurd nép valóját és történelmi szerepét megvilágítani, hogy a megindult eseményeket megérthessük és méltathassuk.

A kurdok törzsei, – osiretjei – ma három államterület között oszlanak meg. Legsürübben Perzsia Kurdisztán nevű tartományát lakják, mintegy nyolcszázezren. Összefügg e területtel a török kurdok kisázsiai hazája, ahol a Taurus hegységben, a Tigris és két mellékfolyója környékén másfélmillió körül jár a számuk. Legkisebb a kurdok orosz, kaukázusi kontingense, a mely a félszázezer körül jár. Ma is ősegyszerűségben élő, pásztor nép. Egy részük, a jerli nevű megtelepedett törzsek, télen hegyvidéki sátraikban, kunyhóikban, falvaikban laknak; nyáron a legelőterületeken tanyáznak. Másik részük – a kocserek – inkább nomád életet él, nyáron a hegyek között, télen a Tigris folyó enyhe éghajlatu mellékén. Nyelvük, a kermandzsi, a perzsának egy tájszólása. De eredetük, vérük, lelkük, turáni. Mert az ősrégi Gugu, asszir nyelven Gardu, Kardu turáni nép leszármazottjai, amely a hettitákkal, susaiakkal, szumirokkal, akkadokkal egy időben és hasonló sullyal szerepelt a hajdankorban. Nevüket említik az ékírásos táblák: Mosudi, a híres arab történetíró pedig a tizedik században részletes etnográfiai adatokat jegyzett föl róluk. Hamar fölvették az izlám hitet és nem éppen engedelmes alattvalói voltak már a bagdadi kalifáknak is. A török uralom alatt, I. Szelim szultán Idriszre (Edrisi), a kurd származásu török történetíróra bízta a kormányzásukat. Ez, nagyon okosan, behozta ugyan a török megyéket, a szandzsák igazgatását; de helyi főnökökül mindenütt az elismert tekintélyű, régi származásukra büszke előkelőségeket tette. Ez a rend maradt fönn egészen 1829-ig, amikor a sztambuli kormány azonossá reformálta a kurd vidékek politikai szervezését a többiekkel. A modern közlekedési viszonyoktól távol álló, jóformán korlátlan szabad élethez szokott kurd nép azonban nehezen törődött bele az uj állami rendbe. Resid basa nagy erőfeszítéssel fékezte meg a zendüléseket 1834-ben s a sztambuli kormánynak 1843-ban, 1878-ban és 1880-ban ujra meg ujra fegyveresen kellett leverni a külön államiságra törő kurd zendüléseket. Az örményekkel, a kikkel nagy területen vegyesen laktak, 1878-ban kerültek halálos gyűlölségbe; a mikor Oroszország önálló Örményországot akart a maga javára alkotni s az örmények erős támogatói voltak e törekvésnek, mely a kurdok nagy számát is orosz igába hajtotta volna. Innen datálódnak az örmény-kurd surlódások, mészárlások. A keresztény örmények minduntalan Európához, főleg Oroszországhoz appelláltak, akárcsak a balkáni keresztények. A buzgó mohamedán kurdok pedig alkalomadtán ugy bántak velük, mint hitük és hazájuk ellenségeivel. A vérontásban az örmények sem voltak ártatlanok s a török kormánynak igazán nehéz lett volna az áruló, ellenséges, erőszakos örmények pártját fogni, a hazát és a törvényes uralmat védő kurdok ellen.

A kurdok közül a szultáni uralomnak sok előkelő tisztviselője, nagyvezére került ki. Vannak íróik, tudósaik, sőt van ujságjuk is. De e mellett természetes, hogy a kurd nép nagy tömege, a nyugati civilizációtól távol eső területein, ma is a régi korban él. Szentség neki a kalifa, akinek vallási természetű uralmát az angorai rezsim a szultán trónfosztásával együtt eltörölte. Szent neki a seriát, a Korán parancsain alapuló jogrend, társadalmi rend és szevezet. Tehát, miután az angorai török uralom ezek nélkül van, saját nemzeti uralkodó, király és kalifa alatt akar élni. Ezek a történelmi hagyományokon alapuló s történelmi előzményektől támogatott eszmék tüzelték, a hiradások szerint, a kurdokat arra, hogy fölzendüljenek az angorai kormány ellen s szembeszálljanak az ő lelkiviláguknak szokatlan, uj állami renddel. Ők nem tudják azt, hogy az uralkodók egyházi főhatalma az uj viszonyok között sok veszedelemmel jár, hogy sokszor akadályozza tiszta nemzeti politika követését; hogy a seriát sulyos békókat rak a haladásra, a gazdasági fejlődésre, arra a szabadabb, más szellemű társadalmi mozgásra, amely inkább megfelel az uj idők követeléseinek, főleg a gazdasági szükségletek megszervezésének, az állami követelmények kielégíthetésének. A Taurus hegyeiben és a Tigrismellék sikságain mindezek meg nem értett s nem méltányolt dolgok. De a török állami élet uj erőre emelése szempontjából életbevágó fontosságuak. Tehát a kurd mozgalom szinte végzetesen ellentétesnek látszik az uj török államiság, függetlenség és saját célu nemzeti élet elsőrangu érdekeivel.

Az angorai kormánynak sok energiára s még több bölcsességre, mérsékletességre van szüksége, hogy a kurdok által utjába gördített köveket kár nélkül elhárítsa. Annál inkább, mert bizonyosnak látszik, hogy a kurdok különködő nemzeti mozgalmában bizonyosan szerepet játszik a külső ösztönzés is, mint az arabokéban. A török birodalom szivében lakó kurdok ügye azonban sokkal fontosabb a török nemzeti életre nézve, mint a széleket lakó araboké. Biznunk kell tehát az angorai vezérekben, hogy azt az egész világot meglepő energiát és bölcsességet, amellyel uj életnek inditották a haldoklónak hitt török nemzeti és állameszmét, amellyel helyet biztosítottak maguknak a művelt nemzetek sorában s elismertették az uj török hazát, alkalmazni fogják a kurd zendülés megfékezésében is. Elvégre a kurdok is be fogják látni, hogy kielégítőbben élhetnek az angorai, mint valamely idegen hatalom uralma alatt s hogy a törökökkel együtt sokkal inkább biztosíthatják nemzeti életüket, mint ellenük törve s így az uj állam fenntartó és védő erejét gyöngítve. Ázsiának Európához közel eső részében egy erős, a haladás utjára lépett török állam léte: nemzetközi érdek. Ezért a magyarok minden rokonszenve a megtámadott angorai kormány fel fordul s reméljük, hogy a kurdok zendülését az uj török államiság kára nélkül fogja elintézni.”

Szaid sejk 1925-ben – ülő sor, jobbra
Szaid sejk 1925-ben – ülő sor, jobbra

Az 1925-ös kurd felkelést a török kormányerők nagyrészt már március végére le is verik, április közepén maga Szaid sejk is fogságba esik –  majd június 29-én kivégzik.

„Keleti udvariasság”

Szaid sejk kivégzésével kapcsolatban a Tolnai Világlapja 1925. október 21-i számában „Keleti udvariasság” címmel az alábbi írást találhatta a korabeli újságolvasó:

„Ha az udvariasság a magasabb kultúra jele, akkor az ázsiaiak sokkal magasabb kultúrfokon állanak, mint mi.

Legalább erre vall a következő igaz történet.

Said sejk, ki a kurdok fölkelésének vezére volt, a törökök fogságába került. Dirohekirbe [sic!] vitték, hogy ott kivégezzék. A török parancsnok fogadta a fogoly vezért, nagy tisztelettel üdvözölte őt és – a legcsekélyebb irónia nélkül – szeretetreméltóan kérdezte tőle:

’Isten hozta! Hogy szolgál az egészsége? Nagyon fárasztó volt az utazása?’

A sejk udvariasan válaszolta:

’Minden utazás fárasztó.’

’Talán valami betegség érte?’

’Köszönöm, nem. Elég jól vagyok.’

’Az étvágya? Rendben van? Megkínálhatom valami könnyű ennivalóval?’

’Nem, köszönöm, én igen óvatos vagyok – bizonyos diétát tartok – és most jelenleg böjtölni szeretnék.’

’Minden lehetőt el fogunk követni, hogy az itteni tartózkodását kényelmessé tegyük. Ne hívassak biztonság kedvéért egy orvost?’

’Köszönöm, nem kell. Allah mindnyájunk egészségére vigyáz.’

A parancsnok egy mozdulattal rámutatott a sejkre és fogolytársaira és így szólt az őrségnek: ’Vezessétek el őket, nyugalomra van szükségük!’

A nyugalom alatt az örök nyugalom volt gondolva. A sejket társaival együtt elvezették és agyonlőtték.

Az egész beszélgetés alatt mindkét fél egészen pontosan tudta, hogy áll az ügy és pár pillanat múlva itt lesz a végső perce az elítéltek életének.”

Attól függetlenül, hogy a Tolnai Világlapja által közölt fenti történet valóban megtörtént-e, az mindenesetre elmondható, hogy az 1925-ös kurd felkelés után a kemáli Törökország sokkal inkább centralizáló jelleggel lépett fel a kurdokkal szemben: előtérbe került a kurd nyelvhasználat korlátozása, az asszimiláció felgyorsítása és tovább erősödött az egységes nemzetállam építésének gondolata. Míg a függetlenségi háború idején maga Musztafa Kemál is természetes szövetségesként tekintett a kurdokra, akiknek képviselői ott ültek még az 1923-as török nemzetgyűlésben is, az 1925-ös kurd felkelést követően a „keleti udvariasság” halvány nyomai sem mutatkoztak a kemáli Törökország kurdokhoz fűződő viszonyában. A magyarországi sajtó azonban továbbra is igen nagy szimpátiával és – a sèvres-i békediktátum és az országhatárok sikeres felülvizsgálata miatt – talán némiképp irigykedve is tekintett a modern Törökországra.

Források:

Budapesti Hírlap

Pesti Hírlap

Tolnai Világlapja

David Fromkin: A Peace to End All Peace. The Fall of the Ottoman Empire and the Creation of the Modern Middle East. Henry Holt and Co., New York, 1989

Flesch István: Atatürk és kora. Musztafa Kemál Atatürk függetlenségi háborúja és kormányzása. Corvina, Budapest, 2004

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (24):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
6 hónapja 2018. január 3. 18:22
24 Pierre de La Croix

@Irgun Baklav: Ha pontosak akarunk lenni, akkor egy dán újság elkezdett nyomozni (Mert furcsa történeteket hallottak egy bizonyos dán bankról, akinek észtországi leányvállalata - többek között - részt vett annak a brit bankhálózatnak a munkájában, ami a pénzt osztogatta. Tehát csak egy "helyi" botrányként indult).* Ennek során jutottak több hangfájlhoz, ami bizonyította (brit és orosz közvetítőkön át) a hálózat létét. És ezt megosztotta néhány korrupció-ellenes (nem merek civilt írni, mert menasagh kiborul) szervezettel. Akik további adatokhoz jutottak...

Ééés ők is megosztották ezeket a partnerekkel. Így derült ki, hogy ezen a számlán pont abban az időben volt pénzmozgás Magyarországra, mikor az azeri átadás történt (utána és előtte nem, tehát nehezen lehet más dologhoz kötni: főleg hogy Azerbajdzsán politikai vezetése ezt a hálózatot csak "szürke", illetve "fekete" műveletek finanszírozására használta, illetve makrogazdaságilag a mozgatott összeg "aprópénz". Tehát vszeg nem óvoda-felújításra vagy az azeri-magyar barátság ápolására adták az országnak)

*Az észt hatóságok megbüntették, de a dán anyavállalat állítólag nem tudott erről és erről akart írni a dán lap.

6 hónapja 2018. január 3. 15:23
23 Irgun Baklav

@Ha: A lényegen nem sokat változtat, de a dátumok (időtávok) nálad sem stimmelnek.

Már 2012-ben kiadták & szabadon is engedték. www.origo.hu/nagyvilag/20120831-szabadon...baltas-gyilkost.html

2017-ben csak azért került elő újra az ügy, mert az "Átlátszó" (atlatszo.hu) ekkor közölt arról cikket, hogy gyanús pénzmozgást észleltek az esettel kapcsolatban.

6 hónapja 2018. január 3. 15:04
22 Ha

@menasagh: Az a probléma az érveléseddel, hogy nincs benne logika.

Az eset 2004-ben történt, de valahogy a kormánynak csak 2017-ben jutott eszébe átadni a pasit az azerieknek. Úgy hogy közben semmilyen jogszabályváltozás nem történt, nem kötöttek "nemzetközi megállapodást", ami az elmúlt 13 évben ne lett volna érvényben. Pláne, hogy az azeriek az első perctől kérték, hogy hazájában "tölthesse" le a büntetését. Természetesen az örmények meg azt, hogy ülje csak le a kapott minimum 30 évet Magyarországon.

Csak valami eszébe juttatta a kormánynak, hogy akár haza is mehetne. A guruló dollárok pedig köztudottan frissítőleg hatnak a gondolatokra.

7 hónapja 2017. december 22. 12:17
21 menasagh

@szigetva: Higgye aki akarja...:)

....de attól még mindenkinek egy Békés Boldog Karácsonyt kívánok !

7 hónapja 2017. december 21. 21:12
20 szigetva

@menasagh: Nem akarod érteni, mert nem fér össze a világképeddel: egészen világosan kiderült, hogy Azerbajdzsánból egy nagy valag pénz érkezett egy magyar számlára röviddel azután, hogy Səfərovot hazaengedték. Arról nincs hír, hogy Írországból érkezett volna pénz. Reménykedhetsz benne, hogy igen, mert akkor megnyugodhatna a lelked, de egyelőre nem tudunk ilyesmiről.

7 hónapja 2017. december 21. 16:24
19 menasagh

Nem akarok senkivel vitatkozni sőt igazából nem is kérdés volt csak egy kérdésnek álcázott megjegyzés.

A véleményem pedig az, hogy már ott el volt baltázva az egész, hogy ahová ellenséges országból hozanak össze katonákat ott jobban kéne figyeljenek rájuk és valamelyest ismerniük kéne az illetők reakcióit az esetleges konfliktus kialakulásához.

Az, hogy a kormány kiadta akkor lenne elítélendő ha nem lenne rá nemzetközi megállapodás...de mivel van így csak spekulálni lehet hogy mit akartak tudtak vagy mennyit kaptak stb....és ez mindkét említett esetben érvényes....és ez mindig is érvényes lesz és mindig is lesz többféle megitélés is.

7 hónapja 2017. december 20. 13:40
18 Ha

@menasagh: Azért nagyon másról van szó. Az azeri pasi elment a Tescoba, vett egy baltát majd éjjel megpróbálta az összes örményt baltával meggyilkolni. Egy halálos áldozat volt, de többen is megsérültek. Az elmúlt tizensok évben végig azt kommunikálta az azeri kormány, hogy az illető egy nemzeti hős. Végül pedig kenőpénzt fizettek az elengedéséért. (Nem csak magyaroknak fizettek, keress rá Azerbaijani bribe money-ra.)

Ezzel szemben az ír kormány soha nem állította, hogy a gázoló ártatlan. A teljesen független bíróság arra jutott, hogy az akkor érvényben lévő ír szabályozás alapján a pasi nem adható ki Magyarországnak. (Egyébként ez azóta változott.) Amikor a pasi úgy döntött, hogy magától Mo-ra jön, akkor az ír igazságügyminisztérium letárgyalta a magyarral ennek a technikai részleteit és azt, hogy otthon töltheti le a büntetést. De az illető Írországban nem hogy nem kapott kegyelmet, de még a magyar ítéletben szereplő kedvezményt (a büntetés fele után szabadlábra kerülhet) is elvesztette, azaz a teljes 18 hónapot le kellett ülnie és még büntetett előéletű is lett, míg ha Mo-on üli le a büntetést, akkor ez nincs így.

Tehát nagyon más az, ha egy kormány egy másiknak kenőpénzt fizet és az, ha jogi segítséget nyújt egy állampolgárának.

7 hónapja 2017. december 20. 13:31
17 Ha

@El Vaquero: Azt még elfelejtettem, hogy a város legmenőbb múzeumában (Matenadaran) lehet kérni magyar idegenvezetést, mert van egy romániai magyar anyanyelvű, de örmény származású dolgozójuk. Ha szerencséd van, akkor dolgozik a srác. Nekünk sajnos nem volt. Rajta kívül még két magyar van Örményországban, két idősebb nő, akik oda mentek férjhez.

7 hónapja 2017. december 20. 12:18
16 Fejes László (nyest.hu)

@menasagh: „Amúgy az ír gázoló esetében akit a kormánya véd egyetlen egyszer sem hallottam hogy maffiakormánynak titulálta volna valaki...”

Az ír kormány a saját állampolgárát védi, az azeri is. Még azt is megértéssel lehet fogadni, hogy hősnek kiáltják ki a gyilkost, ha enm is értünk vele egyet. Ami elfogadhatatlan, az annak a kormánynak a viselkedése, aki kiadja a bűnöst, amikor ráadásul sejthető, hogy ott szabadon engedik. Ráadásul ebben az esetben ez sért egy harmadik országot is, ami az ír gázoló esetében nem áll fenn. Az meg, hogy ezt milyen kenőpénzekért teszik, ne is feszegessük.

Inkább maradjunk annál, hogy felteszel egy kérdést, amire konkrét választ kapsz, mire azzal jössz, hogy nem lehet tudni. Ha nem lehet tudni, akkor az ellenkezőjét sem lehet tudni, tehát értelmetlen volt a kérdésed.

7 hónapja 2017. december 17. 17:46
15 menasagh

@Fejes László (nyest.hu):

Mindenre lehet válaszolni, de szerintem az előre biztosra tudni, hogy tényleg így történik nem mondta volna meg senki, bár sokan sejtették. Az, hogy ugyanilyen azerizés lett volna-e másmilyen helyzetben szintén csak sejteni lehet hogy nem inkább hallgatott volna mindenki.

Amúgy az ír gázoló esetében akit a kormánya véd egyetlen egyszer sem hallottam hogy maffiakormánynak titulálta volna valaki...

7 hónapja 2017. december 17. 15:28
14 Fejes László (nyest.hu)

@menasagh: Kérdezel valamit. Valaki olyasmit válaszol, ami nem felel meg az előzetes koncepciódnak. Erre azzal jössz, hogy a kérdésedre nem lehet válaszolni. Ennél illenek komolyabban venni a többi kommentelőt.

7 hónapja 2017. december 17. 08:06
13 menasagh

@nadivereb: Az, hogy mi fog történni soha senki nem tudhatja teljesen...csak nagy valószínűséggel feltételezheti.

A kiadatás pedig egy nemzetközi egyezmény alapján történt, amit valamiért senki nem hibáztat.

...ezzel nem a gyilkosok igazát akarom védeni, hanem az okok eredetét ami ide vezetett.

7 hónapja 2017. december 16. 22:31
12 nadivereb

@menasagh: tehát tetelezzük fel, hogy egy nemzetközi rendezvényen egy amerikai katona álmában megöl egy (mondjuk) orosz katonát. Majd utána pémzért cserébe az elkövetőt kiadjuk az amerikaiaknak úgy, hogy előre tudni lehet, hogy ahogy lelép a repülőről, elnöki kegyelmet kap?

Igen, ez pont ugyanilyen mocskos tettként lenne megítélve.

7 hónapja 2017. december 16. 16:39
11 menasagh

Tegyük fel, hogy egy hasonló gyilkosságban az elkövető amerikai lett volna és ugyanennyi idő után kérik az amerikai kiadatását, ami meg is történik....az szintén ilyen mocskos tettnek lenne-e megítélve ?

7 hónapja 2017. december 16. 16:35
10 szigetva

@Irgun Baklav: Azt persze nem tudjuk, hogy az összeg a költségvetésben landolt-e vagy pedig (egy) magánember(ek) bankszámláján. De sejtjük.