0:05
Főoldal | Rénhírek

„Ajánlott a magyar nyelv használata is”

Mintegy 50 ezer kétnyelvű – szlovák és magyar – információs feliratot és matricát készíttetett a Pro Civis Polgári Társulás és szétküldte azokat a felvidéki magyarok lakta településeknek – közölte Őry Péter, a Pro Civis elnöke csütörtökön az MTI pozsonyi irodájával.

MTI | 2011. szeptember 2.

„A csallóközi székhelyű Pro Civis Polgári Társulás a szlovákiai őshonos kisebbségekkel szemben tizenkét éve gyakorolt törvényes mulasztás megszüntetésére tesz kísérletet. Tizenkét éves, hiszen az emberi életre, egészségre és a polgárok vagyonára veszélyes információk közlésére azokon a településeken, ahol az összlakosság több mint húsz százalékát a kisebbségi közösség alkotja, már az 1999-ben elfogadott kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény is kötelezte a helyi államigazgatási és önkormányzati szerveket” – áll a közleményben.

Őry rámutatott: ezt a kötelezettséget a kisebbségi nyelvhasználati törvény 2011-es módosított változata is tartalmazza. Miután az állam ennek megvalósításához továbbra sem garantál pénzügyi forrásokat, „a polgári társulás – szlovákiai magyar jogászok és nyelvészek bevonásával – 48 olyan információs tábla lefordítását és kétnyelvű elkészítését vállalta magára, amelyek tiltó és figyelmeztető tartalmukkal a polgárok életének, egészségének és vagyonának védelmét szolgálják". Olyan feliratokról van szó mint például Vigyázz életveszély!, Vészkijárat, Vigyázz! Feszültség alatt!.

„A gyakrabban használtakból többet, a ritkábban igényeltekből egyet-egyet, összesen 50 ezer darab táblát juttat el a napokban a polgári társulás ahhoz a 502 önkormányzathoz, amely olyan települést irányít, ahol a belügyminisztérium jegyzéke szerint ajánlott a magyar nyelv használata is" – pontosít Őry.

„A Pro Civis Polgári Társulás és a vele együttműködő jogászok és nyelvészek bíznak abban, hogy a mindennemű ellenszolgáltatás nélkül felkínált szolgáltatását az önkormányzati testületek és községi hivatalok kihasználják, s az eddig csak államnyelven közölt információkat felcserélik az általuk elkészíttetett kétnyelvű tiltó és figyelmeztető táblákkal" – zárul a közlemény.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!