0:05
Főoldal | Rénhírek

Agyhullámokkal vezérelhető szoftver

Gondolat útján kommunikálhatunk a jövő szoftverével: egy új technológia elérhető közelségbe hozza a gondolatvezérelt gépeket.

IT Café – Dajkó Pál | 2010. július 28.

A leginnovatívabb technológiák bemutatására szakosodott TED (Technology, Entertainment, Design) nonprofit szervezet honlapjára nemrég került fel Tan Le, az Emotiv Systems vezetőjének előadása, aki a cége által gyártott headsetet mutatta be. Ennek az eszköznek az a különlegessége, hogy egy tanítható szoftver segítségével képes az agyhullámokat értelmezni, így használójának egy adott parancs kiadásához elegendő a kívánt utasításra gondolnia, s a kiválasztott eszköz végrehajtja azt.

A Le cége által kifejlesztett eszköz sok mindenre képes, de a legérdekesebb az agyhullámok detektálása. A szűkszavú és erősen egyszerűsítő bevezetőben a mérnöknő elmondta, hogy a agyi tevékenységek mindegyike minden embernél más „elektronikus ujjlenyomatot” hagy maga után, az általuk készített eszköz ezt méri, rögzíti, majd ezeket a jeleket képesek felismerni, parancsot rendelni hozzájuk.

A fejlesztésben az okozott nagy áttörést, hogy megírtak egy olyan algoritmust, mellyel a keletkező jeleket az azokat létrehozó agyi területeken a forráshoz legközelebb tudják meghatározni. A másik nagy gond az volt, hogy a hagyományos EEG-k elég drágák, azonkívül általában valamilyen gélt szükséges a fejre kenni a jelfogáshoz. Nekik viszont sikerült egy pár száz dollárba kerülő eszközt előállítani, melyhez nem kell zselézni az alany fejét, egy néhány perces procedúra után működőképes a headset.

A demonstráción Le bemutatta, hogy a 14 csatornás, magas minőségű (HIFI), vezeték nélküli EEG kicsi és nem igényli a fenti előkészítést. Az új felhasználó esetében először össze kell hangolni a rendszert az illetővel, a szoftver rögzíti az agy „alapállapotát”. Ezek után az egyes feladatokhoz tréningezni kell, pontosabban meg kell tanítani a szoftverrel, hogy egy adott gondolat – egy mérhető és azonosítható agyi tevékenység – érzékelésekor mit kell tennie. A bemutatón látszik, hogy Evan arra gondol, hogy a kocka jöjjön előre, ezt méri a headset, rögzíti, majd amikor újra erre gondol, a program engedelmesen előre hozza a kockát. (A videóban ezek a részek körülbelül a negyedik perctől a nyolcadikig tartanak.)

Bonyolultabb feladatokat is végre lehet hajtani, mint például a „tűnjön el a kocka”, ám ez egy kissé nehezebb, de – amint a bemutatón látszik – egyáltalán nem lehetetlen. Az egyes akciók kombinálásából pedig egész komplikált feladatok is végrehajthatóak, egyszerűen úgy, hogy a felhasználó arra gondol, mit is akar.

Az arcmozgásokat is értelmezni tudó technológia igen sok területen felhasználható – ahogy az előadás marketingrészében Le utalt rá –: játékoknál, a virtuális világok avatarjainak vezérlésében, be lehet húzni rágondolással a függönyt, be lehet kapcsolni a világítást, modelleket lehet vele irányítani, egy mozgássérült arckifejezésének változtatásával iránythatja motoros kerekesszékét stb.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!