A török nyelvpolitika következményei
Törökországban utazva nem nehéz összetalálkozni olyan törökökkel, akiknek anyanyelve kurd, arab vagy éppen bolgár. Gyermekeikről kérdezve őket azonban gyakran kiderül, hogy ők már csak törökül tudnak.
A mai modern török államot jogilag a lausanne-i békeszerződéssel ismerte el a nemzetközi közösség 1923-ban az oszmán birodalom utódállamaként. A törökországi kisebbségek nyelvi jogainak hátrányos helyzete részben erre a szerződésre vezethető vissza. Ezzel a szerződéssel az akkori Törökország elérte, hogy kisebbségeit ne nyelvi alapon határozza meg, hanem vallási alapon.
„No restrictions shall be imposed on the free use by any Turkish national of any language in private intercourse, in commerce, religion, in the press, or in publications of any kind or at public meetings.”
"Semmilyen módon nem lehet korlátozni, hogy török állampolgárok szabadon használhassanak bármilyen nyelvet a magánéletben, a kereskedelemben, vallásban, a sajtóban, illetve bármilyen kiadványban vagy nyilvános ülésen."
A szerződés harmadik része a kisebbségek védelméről beszél, de a kisebbségek kifejezést a nem muszlim közösségekre értelmezi, azaz alapvetően csak a görög, az örmény és a zsidó kisebbségekre.
Ugyan a szerződés III/39 részének negyedik mondata kimondja, hogy a török állampolgárok szabadon használhatnak bármilyen nyelvet, ez azonban a mai napig nem valósult meg. A mostani írásban különösen a legnagyobb nyelvi kisebbség, a kurdok helyzetével foglalkozunk.
A török politikai elit már a 20-as években szembesült vele, hogy az nemzetépítés folyamatához nem lesz elég az országban élő nyelvi és etnikai kisebbségek önkéntes asszimilációjára várni. A becslések szerint a mai Törökország lakosainak háromnegyede török etnikailag. Legalább 10 millió a kurdok száma, de zazák – egy kurddal rokon nyelvet beszlélő nép – bosnyákok, arabok, grúzok és észak-kaukázusi népek is milliós nagyságrendben élnek az országban, és ez nem volt másképp korábban sem. Ennek ellenére a jelenleg is érvényben lévő 1982-ben elfogadott alkotmány csak a török nyelvű oktatást engedélyezi.
Az etnikai kisebbségek erőszakos nyelvi asszimilációja a 20-as évektől folyamatos Törökországban. A törökön kívül minden más beszélt és írott nyelv használata tilos volt az új köztársaság töténelmének nagyobbik részében. Volt, amikor a kurd parasztoknak például a városi piacon kiejtett minden kurd szó után büntetést kellett fizetniük, egy birka értékének tizedét. A helyzet még a 90-es években se volt sokkal jobb. 1994-ben tizenöt év börtönbüntetésre ítélték Leyla Zanát, a török parlament első kurd női képviselőjét, mert a törökül elmondott fogadalomtételének végén hozzátette kurdul, hogy „Ezt a fogadalmat a török és kurd nemzetek testvériségéért teszem.” Európa egybehangzó tiltakozásának ellenére Zanának tíz évet le is kellett ülnie büntetéséből, mielőtt a bíróság eltörölte az ítéletet.
2000 óta Törökország egyre több nyelvi jogot engedélyez az ország kisebbségeinek. 2009-től például már kurd nyelvű televízióadók is vannak az országban. Bár a kurd nyelv oktatása ma már elméletileg létezhetne magánnyelviskolákban, a kurdok részéről minimális az érdeklődés az anyanyelv tanulásának ezért a fizetős változatáért. Ráadásul a beindított kurd nyelviskolák többségét be is zárták technikai okokra hivatkozva – pl. nem megfelelő méretű ajtó. Továbbra sem engedélyezett azonban a töröktől eltérő nyelvű oktatás. Így aztán a nem török anyanyelvű gyerekek úgy kezdik az általános iskolát, hogy meg kell tanulniuk törökül. Bár anyanyelvüket nem felejtik el, igen gyakori, hogy a középiskola végére már jobban tudnak és szívesebben beszélnek törökül, mint eredeti kisebbségi anyanyelvükön. Ugyanakkor gyakorlatilag esélyük sincs anyanyelvük írásos változatának elsajátítására, különösen akkor, ha az alapvetően a latin betűktől eltérő ábécét használ, mint például a grúz vagy az arab. Magánszemélyek neveit is hivatalosan csak a török ábécé betűivel lehet leírni. Ez megnehezíti a kurd nevek használatát, melyek latin betűs átírásában gyakran szerepel a Q, az X vagy a W, melyeket a török ábécé nem használ és nem is engedélyez.
A kisebbségi nyelvű oktatást maga a jelenleg is érvényben lévő és 1982-ben elfogadott török alkotmány tiltja (42. cikkely, 9. pont). Ennek a tiltásának az a következménye, hogy a nyelvi asszimiláció politikája még ma is jól működik Törökországban.
A török nyelvpolitika hatékonyságát jól illusztrálja a törökországi kurd kisebbség igen gyenge kurd nyelvtudása. A talán legnépszerűbbnek mondható kurd politikai havilap, az Özgür Halk például egyáltalán nem közöl kurd nyelvű cikkeket, annak ellenére, hogy a közönsége túlnyomórészt a városi kurd értelmiség. Ők úgy érzik, a politikai és az intellektuális vitákban csak a török nyelven tudják kifejezni magukat, még ha a kurd nyelvet használják is a magánéletben. De nincs ez nagyon máshogy más vezető kurd lapokkal sem. A Tiroj egy kulturális lap, ahol ugyan rendszeresen jelennek meg kurd nyelvű írások is, de ezek többségükben szépirodalmi művek. A lap minden számban két oldalt a kurd nyelvtan ismertetésére szán a közönség nyelvtudásának javítása érdekében. A politikai esszék és értekezések többségükben török nyelvűek. A lap minden számban közöl egy rövid török–kurd szószedetet is a kurd nyelvben még nem meghonosodottnak számító politikai kifejezések bemutatására, mint „emberi jogok”, „nemzet”, „hivatalos”, stb.
Egy harmadik népszerű lap, az Azadi a nyelvkérdést tartja a kurdok egyik legfontosabb ügyének és a témának teljes mértékben elkötelezettje. A helyzet azonban az, hogy szerkesztők egy részének is kurd nyelvi oktatásra kell járniuk, és a minden kiadásban megjelenő legalább egy kurd cikket hivatásos fordítóval fordíttatják le, és a török nyelvű eredetivel együtt publikálják. Ezekből a példákból is látszik, hogy még a kurd autonómia esetleges jövendőbeli növekedésével is igen nagy feladat előtt áll a kurdok elnyomásban elsorvasztott nyelve.
Források:
Conflict over language rights: The case of Circassians and Kurds sin Turkey
Kurdish Academy of Language: Kurdish Language Policy in Turkey
@doncsecz: Erre sajnos nem tudok mit mondani, annyira én sem értek az uniós joghoz (pedig tanultam közigből, de utáltam is, szóval... :)
@Quién te crees que eres: Ebben az esetben hagyja ki a nemzetiségi dolgokat az alapokmányából és mondja meg, hogy ő ezzel abszolút de nem foglalkozik. Nem kell olyat irogatni, hogy támogatják a nemzetiségek fennmaradását, holott a valóságban ez nem érvényesül.
@Quién te crees que eres: Sőt,a magyar politikusok voltak a "hülyék" :
www.origo.hu/itthon/20110912-wikileaks-ostoba-es-gonosz-magyarokrol-
@Szajci: @doncsecz: Szerintem az EU nem szól bele az ilyen belső ügyekbe. Emlékeztek, amikor a szlovák–magyar botrány is volt, hogy nem engedték be a köztársasági elnököt, akkor is elintézték azzal, hogy ezt oldják meg egymás között a nemzetek, nem tartozik rájuk. Az EU alapvetően gazdasági és olyan kérdéseket szabályoz, amely minden tagország érdeke, vagy hogy is mondjam.
@Szajci: Én is ebben bíztam, aztán rájöttem, hogy az EU éppúgy elsumákol mindent és az európai integráció egy fabatkát sem ér, mert olyanok dolgozták ki, akik tulajdonképpen nem is ismerik Európát. Azért nem szóltak bele ilyesmikbe, mert féltek attól ez majd darabokra pozdorjázza az EU-t, de a félelmük alaptalan volt, mert a mértéktelen túlköltekezés a Kanaán hamis illuziója most jól pofán vágta őket. A nemzetiség-politikájukat soha rosszabbul nem folytathatták volna, mert Koszovó függetlenítése micsoda egy szent, magasztos tett volt, ahol aláhamisítottak még nekik, hogy így különállóak az albánoktól, úgy különállóak. Én eltudom képzelni mivel gyújtanának a Muravidék alá, ha annak merülne fel az önállósodása, vagy Ruszinkónak. Hogy ezek már egyesültek a krajnaiakkal, ukránokkal, satöbbi. Remélem elpusztul ez a konglomerátum úgy ahogy van.
Az EU meg nem tesz semmit a kisebbségekért. Néha habog valamit, aztán ki is fúlt. Én azt hittem az EU majd rendezi a szlovák-magyar viszont, egységes kisebbségi politikát fogadtat el a tagállamokban. Amíg nem lesz USE avagy magyarul EEÁ, addig a kontinens csak hanyatlani fog
A török gyakorlat semmiben sem különbözik a fene Européer Görögország nemzetiségi elnyomásától, ui. Görögo-ban hivatalosan nincsenek kisebbségek.
Tehát hivatalosan nem léteznek a kelet-trákiai törökök, a dél-trákiai bolgárok, Görögo. megkérdőjelezi Macedónia állami létét, mert egy görög tartományt ugyanígy hívnak, és szerintük Macedónia neve területi igényre utal...
És ha már törökök: Bulgáriában erőszakkal szlavizálták a ruméliai törököket, akik erre nem voltak hajlandóak, azokat addig üldözték, amíg át nem települtek Töröko-ba.
Ugyanilyen üldözés várta a muszlim szlávokat a pomákokat meg a goranjeieket.
Egyszóval a török állami gyakorlat semmivel sem rosszabb, mint a szomszéd országokban.