0:05
Főoldal | Rénhírek

A Klubrádió megtámadta a médiatanács döntését

Jogi úton támadta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának döntését a Klubrádió Zrt. – erősítette meg az MTI-nek a Népszabadság információját hétfőn a médiatanács szóvivője.

MTI | 2012. január 11.

Kiricsi Karola elmondta: a médiatanács a Budapest 95,3 MHz frekvenciát a jogszabályoknak megfelelően megpályáztatta, miután azon a 12 évre szóló médiaszolgáltatási jogosultság 2011 februárjában lejárt.

A pályázati eljárás eredményét és nyertesét 2011. december 20-án állapította meg. A Klubrádió Szolgáltató Zrt. a Fővárosi Ítélőtáblánál keresetet nyújtott be a határozat felülvizsgálata érdekében, és erről 2012. január 6-án hivatalosan értesítette az NMHH-t.

A Népszabadság cikke szerint a Klubrádió több ponton vitatja a médiatanács határozatának törvényességét. Mint írják, a Klubrádió álláspontja szerint már a pályázati felhívásban szereplő koncessziós díj nagyságrendje, az évi minimum 53 millió forint meghatározása is irreális volt. Megítélésük szerint az Autórádió Kft. 75 millió forintos ajánlata nem tartalmazhat reális üzleti tervet.

A pályázatban az úgynevezett szubjektív pontok közül – amelyek a műsorterv szakmai színvonalát voltak hivatottak díjazni – a Klubrádió a maximális 12 pontot kapta, míg az Autórádió Kft., amelynek műsortervében fele annyi beszélő tartalom szerepelt, pontosan annyit, kilencet, amennyivel összességében egy pont előnnyel első lehetett. A kilenc pont szavakba foglalt indoklásában a budapestieknek nyújtandó kiemelkedő szolgáltatás szerepelt, vagyis az, amiért már kaptak úgynevezett objektív 20 pontot. Tehát a Klubrádió szerint ugyanazért kétszer voltak díjazva, ami törvénytelen – mondta el a vezérigazgató, Arató András a Népszabadságnak.

Kiricsi Karola ezzel kapcsolatban közölte: az új médiaszabályozás – az Alkotmánybíróság 2008-as határozatának eleget téve – törvényi szinten rögzíti a rádiós frekvencia használatáért fizetendő díj meghatározásának elveit. A Médiatanács új médiatörvény hatályba lépése óta elindított mintegy 60 pályázati eljárás mindegyikében megkülönböztetés nélkül alkalmazta az új díjszámítási rendszert, amely egységes, arányos, és figyelembe veszi a frekvencia vételkörzetének nagyságát és a vételkörzetben élők vásárlóerejének indexét. Az új médiatörvény emellett részletesen szabályozza és széles körben, minden döntéssel szemben biztosítja az ügyfelek számára a bírói fórum előtti jogorvoslati lehetőséget. A rádiós frekvenciák hasznosítására vonatkozó eljárásban a médiatörvény szerint a pályázatok eredményét megállapító határozattal szemben a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül bírósági felülvizsgálat kérhető a Fővárosi Ítélőtáblától.

A szóvivő elmondta azt is: az Alkotmánybíróság 2007-ben megállapította, hogy a régi törvény (Rttv.) nem szabályozta kellő részletességgel a rádiós frekvenciák hasznosítására irányuló eljárást és nem nyújtott megfelelő jogorvoslati lehetőséget. Többek között ezeket a hiányosságokat orvosolja a médiatörvény – mondta Kiricsi Karola.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!