0:05
Főoldal | Rénhírek

A kínai iskolák sunyiban törlik a pornószűrőt

A sokat támadott Green Dam szűrőszoftver telepítése nyilvános gépeken – így az iskolai számítógépeken is – kötelező. Ugyanakkor úgy tűnik, az iskolák élelmesebbek a kíváncsiskodó bürokratáknál: a szoftvert titokban törlik a gépekről...

nyest.hu | 2009. szeptember 17.

A kínai kormány már egyszer meghátrált (a hazai, de leginkább a nyugati felháborodás hatására) a célja szerint az ifjúságot védő internetes szűrőprogram,a „Zöld Gát, a fiatalok kísérője” ügyében, amikor a nyáron bejelentették, hogy nem teszik általánosan kötelezővé az országban forgalmazott számítógépekhez, de azt fenntartották, hogy az iskolákban, internetkávézókban, a nyilvános helyeken muszáj lesz használni – írja Dajkó Pál, az IT Café újságírója.

Ám a Reuters helyi tudósítói arról számolnak be, hogy – legalábbis a fővárosban, Pekingben – az oktatási intézmények csendben elszabotálták a rendelkezést, s eltávolították számítógépeikről a július óta kötelezően feltelepítendő szűrőprogramot. Az intézkedés felügyelője a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium, melynek képviselői a kínai ifjúságot ily módon kívánják megvédeni a pornográf, illetve más, „egészségtelen” tartalmakkal szemben (s ebbe a definícióba nyilvánvalóan nem nehéz beszuszakolni a politikailag nem kívánatos oldalak tiltását), így az iskolák akciója valójában partizánkodás, de azt még nem tudni, számon fogják-e rajtuk kérni.

Egy bátor tanár az egyik kínai honlapon azt írta, hogy azonnal eltávolítják a „Zöld Gátat” az iskola gépeiről, ha bármiféle zavart okoz a normál használatban, ha ütközések jönnek létre, illetve ha gátolja a tanítás rendes menetét – s erre a kijelentésre minden alapja meg is van, mivel a hírek szerint a Zöld Gát a legtöbb helyen komoly technológiai problémákat okozott.

Az elégedetlenség nem új keletű: a Peking eredeti elképzelése szerint júliustól kötelezően bevezetni tervezett programot több oldalról is hevesen támadta a Nyugat. Egyrészt szakértők számos biztonsági rést fedeztek fel benne, sőt felmerült az is, hogy részben lopott kódra épül. Másrészt: bár az azt kifejlesztő Jinhui Computer System Engineering szerint a program kizárólag a pornószájtokat szűri – hogy védje az iskolásokat a káros tartalmaktól –, a nyugati vizsgálatok azt állítják, hogy politikai és ideológiai szűrőként is működik, és így kiegészíti a „Kínai Nagy Tűzfal”-ként is emlegetett, kiterjedt központi cenzúrát.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...