0:05
Főoldal | Rénhírek

A határon túli irodalom napjai Székesfehérváron

A Délvidékről, a Kárpátaljáról és a Felvidékről érkezett magyar alkotók részvételével hétfőn megkezdődtek a határon túli magyar irodalom napjai Székesfehérváron.

MTI | 2010. október 5.

A Szent István Művelődési Ház és a helyi Vörösmarty Társaság által ezúttal már tizedik alkalommal megrendezett háromnapos esemény egy előadássorozattal indult. A magyarországi, illetve határon túli résztvevők „Szerelmes földrajzok. A Kárpátok ölelésében született versek, prózák, rímes alkotások a tájról – Lengyelország-Magyarország” című eszmecserén előadásokat, felolvasásokat is hallhattak.

A határon túli magyar nyelvű irodalom ünnepének résztvevőit Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, majd Vasy Géza a Magyar Írószövetség elnöke köszöntötte. A programra vártak lengyel vendégeket is, de részvételük betegség miatt elmaradt.

A rendezvény első napján átadták a Vár-díjat, amelyre az idén Zirig Árpád felvidéki költőt tartotta érdemesnek a kitüntetést odaítélő grémium. Bemutatták Tarics Péter Mindszenty Józsefről írt drámáját is a révkomáromi Magyar Teátrum előadásában.

A programsorozat második napján a délelőtti előadásokat követően a Szent István Művelődési Ház udvarán felavatják Wass Albert domborművét, Szakály Antal alkotását.

A határon túli magyar irodalom napjainak záró programjaként a hazai- és külföldi vendégek részt vesznek az aradi vértanúkra emlékező városi rendezvényen.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!