0:05
Főoldal | Rénhírek

A Facebookon kívül sem vagyunk biztonságban

Egyre jobban izgatja a hálózatkutatók fantáziáját a Facebookon túli élet, vagyis a közösségi oldalon kívül rekedtek kapcsolatrendszerének feltérképezése, amely egy most megjelent tanulmány szerint meglepően eredményesen folyik.

MTI | 2012. május 9.

A heidelbergi Ruprecht-Karls Egyetem munkatársainak vizsgálata rámutatott arra, hogy a hálózati struktúrában szereplő információk nagyon jól hasznosíthatók azokra vonatkozóan is, akik nem rendelkeznek felhasználói profillal. A tanulmány szerint bizonyos feltételek mellett lehetőség van arra, hogy a nem Facebook-tagok baráti kapcsolatrendszerének mintegy 40 százalékát helyesen megjósoljákírta a Der Standard című osztrák napilap weboldala.

Azzal már évek óta foglalkoznak a szakemberek, hogy megfelelő algoritmusokon keresztül milyen egyéb következtetéseket lehet levonni a Facebook-használók által közvetlenül vagy közvetve megadott adatokból. Egy szociális hálózaton belül például nagyon nagy pontossággalkiszámítható egy tag szexuális irányultsága vagy politikai beállítottsága, amennyiben elegendő barátja megadta magáról ezeket az információkat.


A megerősített baráti kapcsolatok ismeretében egyáltalán nem jelent nagy kihívást a számítógépes adatelemzés számára bizonyos titokban tartott tulajdonságok meghatározása” – mutatott rá Fred Hamprecht, a Heidelberg Collaboratory for Image Processing (HCI) munkatársa.

A tanulmány készítésében részt vevő Katharina Zweig hangsúlyozta: a korábbi vizsgálatok a hálózat tényleges felhasználóira és a velük kapcsolatos információkra korlátozódtak, ezúttal azonban a hálózaton kívüli, s így az adatvédelem szempontjából sokkal sebezhetőbb egyéneket vették górcső alá. Az úgynevezett árnyékprofilok automatikus generálásához elég megkérni a Facebook új felhasználóit arra, hogy a regisztrációnál tüntessék fel a teljes levelezési címlistájukat, beleértve azon személyek emailcímét is, akik nem a közösségi oldal tagjai. Horváth Ágnes, a kutatást végző egyik szakember elmondta, hogy ennek az alapvető ismeretnek a segítségével megtudják, hogy a felhasználók kivel vannak még ismeretségben a közösségi oldal tagjain kívül, s ezen keresztül a megfelelő eljárással levezethető a nem Facebook-tagok közötti kapcsolati háló egy jelentős része.

Zweig szerint a kapott eredmények tükrében a társadalomnak fontos lenne megállapodnia abban, milyen mértékben legyenek felhasználhatók azok az információk, amelyek nyilvánosságra hozatalához az érintett személyek nem járultak hozzá.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2012. május 9. 10:09
1 Pesta

Le vannak maradva, a zembéhának még algoritmusok se kellettek az egyéb következtetésekhez...