0:05
Főoldal | Rénhírek

A dartmoori leletek

Az elmúlt száz év egyik legjelentősebb történelmi felfedezéseként tekintenek az angliai Devon megyében, a dartmoori lápvidéken feltárt leletekre.

MTI | 2013. február 21.

Ősi kereskedelmi kapcsolatokra utalnak az angliai Devon megyében, a dartmoori lápvidéken feltárt leletek, amelyek kivételes bepillantást engednek a kutatóknak a terület négyezer évvel ezelőtti lakóinak életébe. A szakemberek az elmúlt száz év egyik legjelentősebb történelmi felfedezéseként tekintenek a leletekre. A még 2011 augusztusában feltárt szerves maradványok között egyebek mellett állatbőrbe csomagolt, elhamvasztott emberi csontok sorakoznak. A kutatók fogakra, kifinomult tervezéssel készült ékszerekre és textilekre bukkantak a lápvidéken található gránit sírüregek egyikében. A négyezer évvel ezelőtti maradványokat és tárgyakat a tőzeg őrizte meg a jelenkor számára.

Mint arra a kutatók rámutattak, a tárgyak olyan anyagokból készültek, amelyeket ekkortájt még nem ismertek Angliában. Mindez pedig – ez idáig egyedülálló módon – a terület és a kontinens közötti kereskedelmi kapcsolatokra utal – olvasható a The Independent című brit napilap internetes kiadásában.

„Ezek a tárgyak, amelyekről úgy véljük, hogy agyagpalából és borostyánkőből készültek, azt mutatják, hogy négyezer évvel ezelőtt Dartmoor talán mégsem volt annyira elzárt, nehezen megközelíthető hely, mint, ahogy azt gondoltuk” – mondta Jane Marchand, a Dartmoori Nemzeti Park régésze. A vizsgálatot tizenkét évvel ezelőtt kezdték meg a régészek, annak reményében, hogy a sírüreg felnyitásával kulcsfontosságú információkat szerezhetnek az ősi időkben uralkodó körülményekről.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!