0:05
Főoldal | Rénhírek

A cenzúra erősödésére figyelmeztet a Google

A nyugati kormányok fokozzák az internetes keresések és a YouTube-videók cenzúrására irányuló erőfeszítéseiket.

MTI | 2012. június 19.

A nyugati kormányok, beleértve az Egyesült Államokét is, riasztóan  fokozzák az internetes keresések és a YouTube-videók cenzúrására irányuló erőfeszítéseiket – derült ki a Google által nyilvánosságra hozott, az elmúlt két évre vonatkozó átláthatósági jelentésből.

Ez nem csak azért riasztó, mert korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, hanem azért is, mert az erre irányuló kérések egy része olyan országoktól érkezik, amelyekről ilyenre nem számítottunk, a nyugati demokráciákkal kapcsolatban ugyanis nem szokás automatikusan a cenzúrára asszociálni” – írta hétfőn megjelentetett blogbejegyzésében Dorothy Chou, a Google vezető politikai elemzője.


Példaként hozta fel, hogy a spanyol hatóságok tavaly 270 keresési eredmény egyebek között polgármesterekre és ügyészekre vonatkozó cikkek és blogok eltávolítását kérték a cégtől, Lengyelországban pedig egy közintézmény szerette volna töröltetni az őt bíráló oldalakra mutató linkeket. Nem teljesítettük ezeket a kéréseket” – szögezte le Chou.

2011 második felében amerikai hivatalok 6192 tartalom (blogbejegyzés vagy online videó) eltávolítását kérték, ami 718 százalékos növekedés az előző hat hónap 757 folyamodványához képest. A bűnüldöző szervektől és a bíróságoktól a Google 2011 júliusa és decembere között 187 ilyen kérést kapott, ami 103 százalékos növekedést jelentett az előző fél év 92 ilyen kérésével szemben.

A Google az amerikai törlési igények 42 százalékát elégítette ki részben vagy teljes egészében az elmúlt év második felében, ami az arányát tekintve jelentős csökkenést jelent 2010 azonos időszakához képest, amikor a kérések 87 százalékának adtak helyt. A kétéves jelentés szerint jelentősen megnőtt a kormányoknak az az igénye, hogy betekintést kaphassanak a Google felhasználóira vonatkozó adatokba. Az informatikai cég ezen a téren sokkal nagyobb együttműködési hajlandóságot mutatott.

2011 második felében amerikai kormányzati szervek 6321 alkalommal fordultak a Google-hoz felhasználói adatokért és a cég az esetek 93 százaléka esetében legalább részlegesen együttműködött. A kérések nagy része bűnügyek felderítésével kapcsolatban fogalmazódott meg.

A Google a legnagyobb arányban az amerikai hatóságok kérését teljesítette, Nagy-Britannia esetében ez az arány 64, Franciaországéban 64, Kanadáéban pedig csak 44 százalék volt.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2012. június 22. 01:36
3 petercs
11 éve 2012. június 20. 12:42
2 El Vaquero

@Sigmoid: vannak kannibalizmust népszerűsítő fórumok? Mutamá egyet!

Abban igazad van, hogy cenzúrázni nem úgy kell, hogy hopp, egyszer csak eltűnnek az anyagok sumák módin, hanem szépen nyomot kell hagyni, ki távolította el, mennyi részt, mikor, mi volt a jogalapja-mibe ütközött, ki hozta az eltávolítási döntést, milyen lépéseket tesznek még az ügy érdekében, stb... Esetleg még a tartalmat közlő védekezését is fel lehetne tüntetni, hallgattassék meg a másik fél is. Így tanulságos lenne mindenki számára a tényállás, még a jövőre nézve is, és nem a gerinctelenség menne.

11 éve 2012. június 20. 12:22
1 Sigmoid

Létfontosságú hiányzó információ:

A spanyol és lengyel eseteket leszámítva, amik a legocsmányabb hivatali korrupció képét vetítik a falra, nem tudtuk meg, hogy MIFÉLE tartalmak eltávolítását kérték a nyugati kormányok.

Gyemekpornó?

Kábítószer-, vagy illegális gyógyszerkereskedelmi oldalak?

Rosszindulatú, phishing vagy nigériai csaló site-ok?

Illegális tartalommegosztók?

Kannibalizmust vagy öngyilkosságot népszerűsítő fórumok?

Nem árt tudni hogy miről van szó, mielőtt cenzúrát kiáltunk.