Ő – milyen nemű?
Nem véletlenül mondják, hogy a nyelvek nem abban különböznek, hogy mi az, amit ki tudnak fejezni, hanem abban, hogy mi az, amit mindenképp ki kell fejezniük. Aki pedig olyan nyelvet beszél, amely valamit kifejez, nehezen képzeli el, hogy lehet olyan nyelven beszélni, amely az adott dolgot nem fejezi ki.
Vegyünk egy egyszerű példát! A magyar nyelv megkülönbözteti a jelen és a múlt időt, sőt, bár a jövő időre a jelen idejű alak is utalhat, a jövő időt külön alakkal is képes kifejezni. Egy magyar anyanyelvűnek, különösen, ha nem beszél idegen nyelvet, nehéz elképzelnie, hogyan lehet olyan nyelven kommunikálni, amely nem fejezi ki az időt. Persze tudjuk, vannak olyan mondatok, amelyben jelölve van az esemény ideje (tegnap, tavaly, most, a jövő hónapban stb.), és ilyenkor egyértelmű, hogy az esemény a mondat kimondása előtt, után, vagy éppen azzal egy időben történt. De mi van, ha a beszélő egy olyan mondatot hall, amely azt is jelentheti, hogy ’fut a versenyen’, azt is, hogy ’futott a versenyen’, vagy akár azt is, hogy ’futni fog a versenyen’? Honnan tudja ilyenkor, hogy melyik időről van szó?
Az olyan nyelvek beszélőinek, melyek jelölik a nemeket, időnként furcsa elképzeléseik vannak a nyelvtani nemet nem ismerő nyelvek beszélőiről. Vannak, akik azt képzelik, hogy nyelvtani nem híján a biológiai nem megkülönböztetésére sem vagyunk képesek, és ez még szexuális preferenciáinkra is kihat.
Az elképzelés abszurditását mutatja az is, hogy vannak nyelvek, ahol pl. a tárgyak formája alapján van nyelvtani megkülönböztetés, azaz más „neműek” a hosszúkás, mint a kerek dolgokat jelölő szavak. Természetesen a formákat nem csak ők tudják megkülönböztetni. Az amerikai diák kérdezhette volna azt is, hogy a hän hallatán a finnek mennyi idős vagy milyen magas személyre gondolnak – az, hogy ezt nem jelöli a szó, neki is természetes, mert az anyanyelvében sincs ilyen megkülönböztetés.
Nos, hasonló problémákkal kell megküzdeniük azoknak, akiknek anyanyelvükben (legalábbis bizonyos esetekben) kötelező jelölni a nemet, és olyan nyelvvel találkoznak, amelyben nem. Ilyen esetről számol be a Kielikukkanen (Nyelvvirágocska) című finn portál egy cikke. Egy finnül tanuló amerikai diáknak ugynais sehogy sem fért a fejébe, mire gondol egy finn, amikor azt hallja, hogy hän ’ő’. „Mi jut eszébe erről a szóról?” – faggadta Fred Karlssont, a finn nyelvtan híres professzorát. „Nem jut eszembe róla semmi” – mosolygott a professzor.
Kísérletezzünk!
Nem elégedett meg ennyivel Mila Engelberg, aki nyolcéves és gimnazista gyerekek körében végzett vizsgálatot. A kísérleti alanyok rövid szövegeket kaptak, ilyesféle leírásokat:
Ő vasárnap elolvassa az egész újságot elejétől a végéig. Ő több órát is eltölt olvasgatással.
(A finnben a személyes névmást az ilyen mondatokból nem lehet elhagyni, mint a magyarban: enélkül a mondat jelentése más lenne, általános alanyt fejezne ki, kb. úgy lehetne fordítani, hogy Vasárnap el szokás/szokták olvasni az újságot.... stb.)
Szándékosan kerülték az olyan szavakat, melyek befolyásolhatják az értelmezést (pl. ’ember’, ’személy’). A feladat az volt, hogy rajzolják le azt az embert, akiről a mondatok szólnak. Nem kérdeztek rá tehát arra, hogy a gyerekek fiúnak vagy lánynak képzelik-e azt, akiről szó van: ez legfeljebb a rajzból derült ki. Hasonlóképpen olyan feladatot is kaptak, hogy írjanak fogalmazást Hän (Ő) címmel.
(Forrás: Wikimedia Commons / Sklmsta)
A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a nyolcéves fiúk és a lányok az esetek többségében a saját nemükhöz tartozónak képzelték az ismeretlen szereplőt. A gimnazisták is többször rajzoltak férfit, mint nőt. A gimnazista fiúk a fogalmazásaikban is gyakrabban írtak férfiról, mint nőről. A gimnazista lányok eredményeit a cikk külön nem említi, de az kiderül, hogy az egyetlen olyan csoport, ahol a névmást gyakrabban értelmezték nőre, mint férfira vonatkozónak, a kislányok csoportja volt.
A gimnazisták külön feladatot is kaptak: finn mondatokat kellett angolra fordítaniuk. Természetesen ilyenkor el kellett dönteniük – külön utasítás híján is –, hogy he-vel vagy she-vel fordítják a mondatot. Mind a fiúknál, mind a lányoknál gyakrabban he-s fordítások, mint she-sek vagy olyan semleges megoldások, mint a he or she, she or he vagy a s/he. A fiúknál azonban a he aránya itt is nagyobb, mint a lányoknál.
További érdekességként említendő, hogy a finn szótárakban a hän címszó alatt megjelenő példamondatok is jellemzően férfiakra utalnak olyan mondatokban, amelyekben a nem valamilyen alapon eldönthető.
Nőiesítsünk!
Természetesen a fenti kísérlet nem azt mutatja, hogy a hän hímnemű lenne, hanem inkább azt, hogy amikor a nem nincs jelölve, a nyelvhasználók inkább férfira gondolnak. Ez sokkal inkább lehet a társadalom, mint a nyelv jellemzője. Bizonyára hasonló eredmény született volna akkor is, ha a ’valaki’ vagy más hasonló, tartalmilag kellőképpen üres szót vizsgálják. Ráadásul az értelmezést az is befolyásolhatja, hogy milyen más szavak jelennek meg a mondatban, pl. mit is csinál ő.
Míg a svédek megpróbálnak nemsemlegesen beszélni, addig a finnek annak érezték szükségét, hogy jelöljék a nemeket. 1926-ban Ernst Lampén nyelvtanár és újságíró javasolta, hogy a „hímnemű” hän mellé vezessék be a nőnemű hent. Úgy vélte, a hen nagyon finom és kecses szó, „amilyennek minden nőnek lennie kellene”.
A kérdés az 1990-es években tért vissza, amikor Tauno Yliruusi Hen címen indított rovatot az ország legjelentősebb lapjában, a Helsingin Sanomatban. Szerinte a hän már csak azért is hímnemű, mert ugyanúgy kezdődik, mint a härkä ’ökör’ szó. Ráadásul szerinte nemsemleges névmásként a se használatos: ezt eredetileg személyekre nem használták (jelentése az irodalmi nyelvben kb. ’az’), a beszélt nyelvből viszont gyakorlatilag kiszorította a hänt. Yliruusi egy regényében használta is a hent. A hen megélte a 21. századot is: Leevi Lehto költő használta Olysses-fordításában.
(Forrás: Wikimedia Commons / Patrick Lentz / CC BY 2.0)
A vitába mások is beleszóltak. Szerintük egyáltalán nem egyértelmű, hogy a férfi lenne az „első nem”, így a hän sem értelmezhető hímneműként. Volt, aki a semleges hän mellé a hímnemű hon és a nőnemű hyn [hün] névmásokat javasolta. Volt, aki a hímnem jelölésére a hon vagy hyn változatokat javasolta.
Kai Laitinen irodalomprofesszor a vitzában felidézte, hogy a Tammi könyvkiadó egykori vezérigazgatója, Jarl Hellemann azon a vélemányen volt, hogy fordításokban a hänt dőlt betűkkel kellene szedni vagy meg kellene csillagozni, amikor az eredeti műben nőnemű névmás van. Mint Laitinen megjegyzi, az fel sem merült, hogy azt jelöljék, amikor a hän hímnemű... Később a vita során felmerült az is, hogy a nem más esetekben is jelölhető lenne, például a vezetéknevek esetében.
Na és a magyarban?
Mielőtt túlságosan hangosan kacagnánk a finneken, idézzük fel, hogy hasonló törekvések a magyarban is voltak. A nőiesítésre a -né toldalékot kívánták felhasználni: olyan alakokat hoztak létre, mint az őné, akiné stb.. A nyelvújítás kora előtt a -né és a -nő között nem volt különbség (a népnyelvben gyakran ma sincs), azaz a királyné és a királynő egyaránt jelenthette a király feleségét és a nőnemű uralkodót is. Csak később, éppen a nyelvújítók és nyelvművelők tevékenysége folytán vált a -né a a feleség jelölőjévé. Míg ezen a téren a nyelvművelők viszonylag nagy sikerrel működtek (az irodalmi norma szerint ma az ilyen alakokat meg kell különböztetni), a névmások nőiesítése kudarcba fulladt, így ma már nevetségesnek tűnhet.
Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy a magyarban még annyira sem merült fel, mint a finneknél, hogy a hímnemet kellene jelölni...
Forrás
Szily Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (19):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@nyuszt: Hát igen, igazságosabb lenne, és egyedi neveket eredményezne. Természetesen ezt elérni elég nehéz lenne, hiszen generációkkal kellene elfogadtatni. A névadást meg sokszor a divat befolyásolja. És hát azt sem lehet megtiltani, hogy egy egyén olyan nevet válasszon, amilyet csak akar.
arafuraferi: Valodi kis Gazdalkodj okosan! fejtegetese ez a csaladnevek eloallithato kuszasaganak.
A szabalyozas ballag a tarsadalmi igenyek utan. Ma mar nem lesz valaki XY moge rejtve - mint XYne, ami segit abban is, hogy egyszerubben megszolithato legyen egy no. Manapsag tobb valtozat kozul lehet valasztani. Feltetelezem, elenyeszo azon esetek szama, amikor azt valasztjak a hazasulando felek, hogy a no csaladneve legyen a majdani kozos vagy (a megfelelo keretek mellett) a szuletendo gyermek(ek) csaladneve. (Hagyomanyok, szokasok, a jelenlegi rendszer ujdonsaga - barmi lehet az ok.)
Ettol nem teljesen elszakadva: Ha rangsorolni kell, ki a fontos - mint generacio: en (ferj/feleseg), utodok (gyerek, unoka), felmenok (szulok [anyos, apos], nagyszulok), akkor erre a tippem: 1, 2, 3 vagy 2, 1, 3. Nevadasrol/gyerekvallalasrol van szo, igy talan az utod fontosabb mint az en; kozvetlen hatas viszont csak a sajat gyerekre lehet. (Unokat csak szerenyen imadni.)
Kivalasztja tehat az egyen mi legyen az o neve a hazassagban, ezaltal keretek koze szoritja, mi lehet a gyerek neve, majd az is eldonti (ertsd tsz-ban). Ha valami izgalmas akad a nevtarban, akkor azt lehet orokiteni, barmely oldalrol is jon; ha valami kellemetlen, most vegre harithato.
De kinek lehet fontos manapsag, hogy majd egy utodjanak a koraban hetvenedikiziglen is tudjak , hogy Kis volt valamelyik kifejezhetetlen szintu ose?
Kulonosen becses "ritka" nevek is johetnenek igy letre: Kis Kis Agnes es Horvat Horvat Janos.
A mai rendszer mellett: Lehet valasztani szamos ritka, de a csaladnevvel osszecsengo (ahhoz barmilyen okbol illo) keresztnevet, de nem kell szenvedni olyan dupla csaladnevet, amibol mar az egyik is sokgeneracios sorscsapas (vagy a no legalabb lat vegre alternativ egerutat).
Ugyanakkor a magyar valosag: A (legidosebb) fiugyermeknek jo kilatasai vannak arra, hogy edesapja teljes nevet kapja, ahogyan azt mar... Nemhogy nem kapja meg a felesege ukanyjanak a fel nevet, de meg "sajat" keresztnevet sem kap.
Az elmeleted megis azert tetszik, mert sokkal igazsagosabb (kiszamithatosagaban), mint amit majd nehany evtized mulva tenni kell azoknak, akik ugy talalkoznak, hogy kettojuknek 4 csaladneve van, es csak 2 fer at a rostan.
Sok evvel ezelott nezegettem telefonkonyvet: Olyan nok is Kisne XY lesznek, akiknek sokkal emlitesre meltobb csaladnevuk volt. Mert huz a szivuk.
Ki tudja, kit hova sodor az elet! Talan jobb egy ilyen fel anonimitas, amit a Szabo Andras nev ad. Szemben egy Volgyessy Alexandraval (nem neztem meg, dob-e a Google barkit ilyen nevvel). Uldozesi mania nelkul is latszik, hogy mas nyomokat hagy az ember.
De valtoznak az igenyek. Olvastam valahol, hogy Hunyadi Janosnak volt egy szinten HJ nevu fivere (mar nem emlekszem, melyikuk esetben nem remeltek, hogy megeri a felnottkort, azaz az volt ez az idosebb, akit mi ismerunk), de a nevet tovabb kellett/illett vinni!
Cikk:
Mivel "izmusokat" egyre tobb mindenre alkotnak, hogy jobban korulhataroljak a (kepzelt) ellensegkepet, igy a genderism es sexism ellen haladna egy ilyen kezdemenyezes, kulonosen egy olyan orszagban, ahol a "feminin" tarsadalom fel huznak (Svedorszag). Angol pelda: A csatornafedel "manhole" volt mindaddig, amig ez nem minosult elfogadhatatlannak, igy lett "person access hole". Tanarno, tanar. Ovono, ovo (?!).
Altalanos iskolaban poenos volt meg az "on i ona"-t "o es o"-nek forditani.
Komoly hatranybol indulunk egyebkent, hiszen nekunk az ur/holgy es a ferfi/no parosokat kellene ujra/vegre hasznalni. Minduntalan bezavar az asszony/ember, maga a holgyur es tarsaik.
Raadasul az "EZ mit keres itt?", ill. az "O mit keres itt?" nemelyek szerint szabadon felcserelheto...
@scasc: bocsánat, annyit még finomítanom kell, hogy mindkét gyerek az apja első nevét és az anyja második nevét vinné tovább. És ha a gyerek fiú és megházasodik, akkor az első nevét adja tovább, ha pedig lány, és férjhez megy, akkor a második nevét adja tovább. Erre a finomításra azért volt szükség, hogy ne csak azt tudják egy név alapján, hogy hogy hívják az apját, anyját, és az egész apai ágat és anyai ágat, hanem azt is, hogy a két gyerek testvér.:-)
@scasc: Igen mindkét tiszta leszármazási vonalat. Olyan alapon diszkriminálom, hogy azok nemileg nem tiszta leszármazási vonalak. Azaz, a muter faterjának a muterjának a muterjának a faterja. Vagy a fater muterjának a faterjának a faterjának a muterja. Mindenesetre a fater faterjának a faterjának a faterja diszkriminálja a muter muterjának a muterjának a muterját. amúgy az az előnye is meglenne ennek a megoldásnak, hogy nem kellene mindenhova anyja nevét írni (ami ráadásul duplán nemileg diszkriminál, hiszen akkor még a muter faterjának a faterjának a faterjának a faterjának a nevét is tudnod kell, de mi lesz a fater muterjának a muterjának a muterjának a muterjának a nevével? Szóval ez a megoldás a tükörképi diszkriminációt is megszünteti. És rendkívüli változatosságot hozna a vezetéknevekbe, mindenki a nevében is egyéniség lehetne.
@scasc: És mi alapján diszkriminálod a (genetikai értelemben) egyenrangú 2^n-1-2 ősödet?
", akkor kapásból tudod az ükükszépnagyapád nevét is, meg a köbüknagymamid nevét is."
De csak az egyikét!
@arafuraferi: "nevét is" mármint a nevének egy részét.
@scasc: Az én koncepciómnak az a lényege, hogy ha ismered a szüleid nevét, akkor kapásból tudod az ükükszépnagyapád nevét is, meg a köbüknagymamid nevét is. De a mai rendszerben csak a muki-köbüknek tudod. Szerintem az előbbi lenne az igazságos, hiszen mindkettő egy tiszta nemű leszármazási vonal, és milyen jogon csak az apai ág van számon tartva. Természetesen a több száz, időtől függően több ezer nem tisztán anyai ágú és nem tisztán apai ágú felmenőd nevét mind kifejezni családnévvel nehéz lenne.
@arafuraferi: Látom finomítottál rajta, de akkor sem tükröz(het!)i a név a teljes családfát. A te koncepciódban csak két leszármazási vonalat tükröz (egy helyett) a sok ezer, millióból.
@arafuraferi: De hát ez a rendszer, állításoddal ellentétben nem tükrözi az egész családfát, az első generáció után ismét patrilineáris (az egyik név az apa-apjának-az-apjának-az-apjának.... a neve, a második az anya-apjának-az-apjának-az-apjának... a neve).
Egyébként mért akarsz spanyolt csinálni a magyarból? ;-)
@arafuraferi: "fiúgyerek mindig továbbvinné az apja első nevét, a lánygyerek pedig az anyja második nevét." Pontosabban: A fiúgyerek az apja és anyja első nevét a lánygyerek pedig az apja és anyja második nevét. Így a lánygyerekek továbbvinnék a teljes anyai ágat (plusz a közvetlen apai ágat), a fiúgyerekek a teljes apai ágat (plusz a közvetlen anyai ágat).
@civa: "Szerintem jó dolog, hogy egyes nyelvek jelölik a különböző nemeket, mert egyértelműbb." De csak az a jó, ha természetes nemeket jelölnek. De az már nagyon perverz, ha egy nyelvben a tárgyakat is nemi jellegekkel ruházzák fel.:-)
"Sokkal szimpatikusabb a mostani rendszer, hogy elegendő a vezetéknevet felvenni, vagy az sem kötelező." A -né valóban nagyon hülyén veszi ki magát. De szerintem a mostani rendszer sem jó. Az lenne a jó, ha a vezetéknevek a valódi családfát tükröznék. Azaz, a gyerek felveszi az apja és az anyja vezetéknevét. Tehát kezdetben Kis István és Nagy Amál fiúgyereke lenne Kis Nagy Józsi és lánygyereke pedig Kis Nagy Rozi. (A továbbiakban két vezetéknéve lenne) Kis Nagy Józsi és Horváth Németh Irma fiúgyereke lenne Kis Horváth Elemér és lánygyereke Nagy Németh Cecília. Azaz a fiúgyerek mindig továbbvinné az apja első nevét, a lánygyerek pedig az anyja második nevét. Így a teljes anyai ág és apai ág neve megjelenne az utódban. Ez lenne igazságos és így nem lenne 200 ezer Kis(s) vezetéknevű. Sokkal változatosabb is lenne, de mégis visszakövethető.
Jó pár évvel ezelőtt kaptam finn barátaimtól egy finn könyvet, egy 20. századi európai novellákból összeállított válogatást. A pontos címre nem emlékszem, és épp nem vagyok a könyvtáram közelében, ezért sajnos annak sem tudok utánanézni, mi volt annak a Hrabal novellának a címe, amelyben a főszereplő neve egyszer sem szerepelt, ráadásul egyes szám első személyben, de múlt időben íródott, azaz csehül még tudható volt, férfi-e vagy nő az illető, hiszen a szláv nyelvekben nemcsak a névmás, de múlt időben még az ige is jelzi a nemet. A fordításban viszont ez az információ elsikkadt, ugyanakkor érdekes "játékra" adott alkalmat, amikor a cselekmény és a leírások alapján találgattunk, milyen nemű a főszereplő. Ha a fordító alkalmazta volna a cikkben ismertetett bármelyik névmáshasználati ötletet, nem szórakozunk olyan jól a tanítványaimmal, viszont egészen más befogadói élményben lett volna részünk. Olyasmiben, amire Hrabal maga is számíthatott cseh olvasóitól, akikben fel sem merül ilyen kérdés.
@JL: Hoppá, Karlsson nevét valóban elírtam, és a nagy sietségben a hon/hyn kérdését is elnéztem.
Az angol nyelv „hiányosságairól” már többször írtunk, pl. itt: www.nyest.hu/hirek/aki-ugy-erzi-minden-apro-hibat-szova-kell-tennie
A FAQ nagyon érdekes, különösen ez a kérdés: Are all these questions really frequently asked? :)
Egyébként már nem emlékszem, honnan jött az ötlet megírni ezt a cikket, de van egy tippem. :)
Köszönöm a cikket! Egyébként érdekes, hogy az angol nyelvű világban évszázadok óta nagyon hiányzik egy olyan semleges névmás mint "ő" vagy "hän": aetherlumina.com/gnp/ ...
Következik a szokásos finn "vesszőb***ás" (www.cracked.com/article_19695_9-foreign-words-english-language-despe):
Fred Karlsson (ne tévesszük össze nyelvész kollégájával, Lauri Carlsonnal) a helsinki egyetemen az általános nyelvészet professzora, bár írt egy (eredetileg svéd nyelvű, aztán több más nyelvre fordított) finn nyelvtant is.
A "hon" és "hyn" névmásokról a következőket írja Engelberg: Saska Saarikoski újságíró azon csodálkozott, hogy az irodalmi nyelvben miért kellene pont a nőnemet jelölni, míg a jelöletlen változat a férfiaknak marad. Vesa Karonen irodalmi kritikus sértődötten azt válaszolta, hogy Saarikoski nyugodtan használhatja magára pl. a "hon" vagy "hyn" névmást. Tehát mind a kettőt a hímnem jelölésére ajánlottak, mivel Saska Saarikoski hímnemű (egyébként Pentti Saarikoskinak, a nagy költőnek, fia és Anja Kauranen/Snellman írónő volt férje).