Idioma non grata
Megjelent a Finn nyelvjárások könyve, ám egy nyelvjárás kimaradt belőle. Vajon miért? Kiderül, mi a különbség a nyelvjárás és a szleng között, és az is, hogy van, amiben Magyarország hasonlít Finnországra – bár ennek nem feltétlenül tudunk örülni.
Mint mi is nemrég beszámoltunk róla, 150 éve lett hivatalos nyelv a finn. A finn nyelvjárások között igen nagy különbségek vannak, de a finnek igen nyitottak nyelvjárási tekintetben: még a legszigorúbb társaságban sem kell senkinek arra ügyelnie, hogy nehogy a nyelvjárására jellemző kifejezést használja. Egyetlen nyelvjárás azonban kivételt képez – írja Jaakko Lyytinen, kulturális rovat vezetője a Helsingin Sanomatban.
Lyytinen úgy véli, hogy a finn helsinki változata az egyetlen „tiltott nyelvjárás”. Tapasztalata szerint a helsinki polgárnak vidéken járva lepleznie kell nyelvváltozatának sajátosságait, mert különben megszólják.
A tudomány el sem ismeri a létét?
Idén jelent meg a 666 oldalas Suomen murrekirja (Finn nyelvjárások könyve), mely részletesen leírja a finn nyelvjárásokat, és amelynek hanganyaga elérhető a Kotimaisten kielten tutkimuskeskus (Hazai nyelvek kutatóintézete) honlapján. Egy azonban hiányzik: a helsinki nyelvváltozat, a stadin slangi [sztadin szlangi] (a stadi a svéd stad ’város’ szóból ered, de a finnben kizárólag ’Helsinki’ jelentésben használják; a slangi az angol slang ’szleng’ szóból származik).
Lyytinen megkérdezte a szótár egyik szerkesztőjét, Erkki Lyytikäinent, hogy miért nem esik szó a kötetben a stadin slangiról. Azt a választ kapta, hogy a szleng és a nyelvjárás nem azonos dolgok: a helsinki szlengnek nincs saját alak- és mondattana, hanem megegyezik a köznyelv alak- és mondattanával, és csupán szókincsében tér el tőle.
Lyytinen azonban vitatja ezt. Úgy véli, azok számára, akik Helsinkiben nőnek fel, az ottani nyelvváltozat a helyi beszélt nyelv, azaz a saját nyelvjárásuk. Az új generációk csak ezt gazdagítják újonnan kitalált szavakkal és kifejezésekkel.
Mérlegen az érvek
Mind Lyytinennek, mind Lyytikäinennek igazat kell adnunk, bár összességében az előbbinek van igaza abban a tekintetben, hogy a fővárosi nyelvváltozatnak igenis helye lenne a helyi nyelvváltozatok között. A nézeteltérés oka valószínűleg az, hogy más-más értelemben használják a fogalmakat. Már az is furcsa, hogy Lyytikänen szerint a helsinkiek nyelvének nyelvtana a köznyelvével (yleiskieli) azonos, ez ugyanis a standard, a norma, az irodalmi nyelv egy másik megnevezése, ettől pedig a helsinkiek alaktana és mondatszerkesztése igencsak eltér. Lyytikäinen valószínűleg inkább a beszélt nyelvre (puhekieli) gondol: ez valóban közel áll a helsinki változathoz, ami nem is csoda, hiszen a helsinkiben és környékén beszélt nyelvet szokták egyszerűen beszélt nyelvnek nevezni – a többit pedig nyelvjárásnak. Ha viszont például a Turkuban beszélt nyelvváltozatot mondanák egyszerűen beszélt nyelvnek, akkor turkui nyelvjárás „nem lenne”, helsinki viszont igen.
Abban kétségtelenül igaza van Lyytikäinennek, hogy a szleng más, mint a nyelvjárás. A kettő közötti fő különbség azonban nem az, hogy kiterjed-e a nyelvtanra, vagy csupán a szókincsre korlátozódik, hanem az, hogy a nyelvjárás egy terület nyelvváltozata, a szleng viszont egy társadalmi csoport nyelve, melynek erős identitásképző funkciója van (ezért is kell folyamatosan megújulnia). Kétségtelen, hogy vannak a helsinkiekre jellemző kifejezések (ahogy nyelvtani jelenségek is), de ezek nem feltétlenül társadalmi csoportokra jellemzőek, és nincs is mindig identitásképző szerepük.
Nem csupán az a kérdés, hogy a stadin slangi valóban szleng-e mint a neve mutatja, de az is, hogy valóban elválasztható-e esetében a szókincs a nyelvtantól. A magyarban például tökéletes irodalmi nyelvi mondat, a Holnap nyitják meg azt a király kávézót, melyről a hírlapok is is írtak – egyedül a király szó okoz egy kis stílustörést, hiszen ez szlengszó (vagy legalábbis pár éve még annak számított). Ezzel szemben – az angol Wikipédia példájával élve – a voitko (sinä) duunata tuon kondikseen? ’rendbe tudnád hozni?’, ’működőképessé tudnád tenni?’ mondat, melyben „szleng” szavak szerepelnek, ám az irodalmi nyelv ragozási szabályait követi, teljességgel elképzelhetetlen. A mondat azonban a beszélt nyelv nyelvtanával tökéletes: voitsä duunaa ton kondiksee? (A részleteket nem szükséges megértenünk: láthatjuk, hogy a szavak alakja különbözik a két mondatban.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Anneli Salo / CC BY-SA 3.0)
A finn helyzet számunkra azért is különösen érdekes, mert meglehetősen ismerősnek tűnik. A Budapesten beszélt nyelvváltozat ugyan nem különbözik olyan mértékben az irodalmi nyelvtől, mint a helsinki változat a finn irodalmi nyelvtől, és nem is annyira karakteres, mint a helsinki nyelvjárás, ám vannak bizonyos vonások, melyeket a „pesti nyelv” jellemzőjének szokás tartani (gyakran alaptalanul). Kivételként tekinthetjük azt a helyzetet, amikor távolabbi vidékeken élő nyelvjárási beszélők, akik köznyelvi beszélőkkel ritkán találkoznak (azok is főként a helyi értelmiségiek: orvosok, tanárok stb.), rácsodálkoznak arra, hogy egy-egy budapesti, főleg fiatal „milyen szépen beszél”. Ez annak köszönhető, hogy a budapesti beszéd sok vonásában – különösen kiejtésében – mégis közelebb áll a normához, mint sok nyelvjárás; emellett pedig a normát a nyelvjárási beszélők a műveltséggel is azonosíthatják. A normához közel álló fiatal beszélő számukra azért furcsa, mert fiatal kora ellenére tanultnak, műveltnek tűnik.Ilyen például az egyes szavak hangzásának eltérése a helyesírás által sugallttól– pl. a kör [kőr] ejtése, különös tekintettel a [kőrut]-ra –, a személynevek előtti névelőhasználat – a Pista –, a köznevesült tulajdonnevek gyakoribb használata – (élemiszer)bolt helyett közért, írószerbolt helyett ápisz stb.). Míg a nyelvjárásoknak a sok elítélő hang mellett dicséret is jut (szép, őrzi a régies alakokat, hozzájárul a nyelv gazdagságához), addig a Budapestre jellemző – vagy annak vélt – jelenségekkel kapcsolatban szinte kizárólag a „romlott pesti nyelv”-típusú megjegyzésekkel találkozhatunk.
A városi nyelvbe természeténél fogva könnyebben megragadnak új elemek, amik akár építőleg is hathatnak a nyelv egészére nézve, csakhogy a városbéli önazonosság tudat szándékosan rontja a nyelvet a vidéki jövevények megkülönböztetése érdekében.
Egyébként ez is egy jó cikk.
@Antiszociális Nyelvészkedő: Így van. Viszont ismeretes a persona non grata kifejezés, és azzal ez így cseng. Valamit valamiért. Sajnálom, ha ez nem esett le...
A latin "idioma" főnév semlegesnemű, tehát a cikk címe helyesen "Idioma non GRATUM" lenne.