A kultúra nyomása
Azt tudjuk, hogy a tyúk nem ért az ábécéhez, de mi a helyzet a kakassal? És mi köze Guttenbergnek a macskákhoz? Minderre választ kapunk, ha bekukkantunk a tartui Nyomdamúzeum kulisszái mögé.
Az észtországi Tartuban 2010 óta működik a Trükimuuseum (hivatalos nevén, archaikus írásmóddal Trykimuuseum, vagyis Nyomdamúzeum), amely nemcsak kiállítóteremként funkcionál, hanem aktív nyomdaként, ahol a látogatók kipróbálhatják a különböző nyomtatási technikákat, és megismerhetik az észtországi nyomdák történetét. Tartu ma is központi szerepet tölt be Észtország kulturális életében. Így volt ez korábban is, hiszen éppen egy évvel az első észtországi egyetem megalakulása előtt (1631-ben) ebben a városban nyílt meg az ország első nyomdája is. (Igaz, három évvel később Tallinnban is létesült egy.)
(Forrás: Delfi / Delfi3)
A Gesztenye utca projektjei
A tartui Nyomdamúzeum a régi faházakkal teli Kastani (Gesztenye) utcában áll. A múzeum épülete több szempontból is érdekes. 1910-ben épült szecessziós stílusban. Eredetileg kenyérgyár működött benne, majd később, 1924-től a Noor Eesti (Fiatal Észtország) alkotói csoport nyomdájának is helyet adott. Ma a Nyomdamúzeumon kívül a Greif nyomda, papírmúzeum és alkotói központ is működik itt, valamint a padlástérben található a város egyik legizgalmasabb ifjúsági szállása, a régi bútorokat újrahasznosító és újragondoló Looming (a kettős jelentésű: észtül Alkotás/angolul Derengés/Káprázat) Hostel.
(Forrás: Wikimedia Commons / Anvelt / CC BY 3.0)
A magánmúzeum non-profit intézmény, és nem az állam működteti. A helyigényes gépek és technikák miatt nagy alapterületű múzeum bérleti díja ezért komoly gondot jelent az intézmény irányítóinak, és petíciót adtak közre a múzeum megmentése érdekében. A folyamatosan gyűlő kiállítási anyag miatt ráadásul még nagyobb térre lenne szüksége a múzeumnak.
Érdekesség, hogy a múzeum alapítója és igazgatója Lemmit Kaplinski, akinek a vezetékneve a magyar olvasóknak is ismerősen csenghet. Lemmit elsősorban múzeumáról, kulturális tevékenységéről és az általa szerkesztett észt szlengszótárról híres. Emellett édesapja, Jaan Kaplinski az egyik legismertebb kortárs észt író, számos művét magyar nyelven is olvashatjuk, legutóbb az Ugyanaz a folyó című regénye jelent meg. Lemmit Kaplinski is fontos szerepet tölt be az irodalom népszerűsítésében, például ő a Võluri tagasitulek (A varázsló visszatérése) elnevezésű kiadó alapítója, amely többek között Bodor Ádám Sinistra körzet című regényének észt fordítását megjelentette.
A Nyomdamúzeum egy szolgáltatásáról korábban már beszámoltunk: olvasóink még kedvezményt is kaphatnak!
A nyomdamúzeumban a kiállításokon kívül jó néhány művészeti projektet is megvalósítanak. Minden évben számos művész érkezik hosszabb-rövidebb alkotói periódusokra a múzeumba. Önkéntesek is dolgozhatnak szövegek és egyéb művészeti alkotások összeállításán, vagy a gépek karbantartásán. A következő videón néhány fiatal alkotó (angol nyelvű) beszámolóját hallhatjuk, többek között megtudhatjuk, hogyan váltották fel a fabetűket a technológia fejlődésével a fémbetűk. (A múzeumban számos betűkészletet őriznek és használnak.)
A múzeumban található gépek a 19. század végéről és a 20. század elejéről származnak. A gyűjtemény alapját az a néhány tucat készülék képezi, amelyet 2004-ben a híres tallinni Polymer kultúrgyár művészei vásároltak meg azzal a céllal, hogy a régi technikák alkalmazásával modern művészi megoldásokat lehetővé tevő alkotóközpontot hozzanak létre. A gyűjtemény 2010-ben került Tartuba.
Az élő múzeumban általában praktikus dolgok készülnek, névjegyek, képeslapok és füzetborítók. Ugyanakkor nagy ünnepek alkalmából az adott évfordulóhoz kapcsolódó dokumentumokat is szokás újranyomtatni. 2013-ban február 24-én, az észt függetlenség napján például az 1918-as függetlenségi nyilatkozatot szedték újra a múzeumban. A múzeum dolgozói fontosnak tartják, hogy a műhelyben felhasznált anyagok vagy újrahasznosított papírból készüljenek, vagy papírgyárak maradékából származzanak. A nyomdai munkálatok mellett olyan érdekes kísérletek helyszíne is a múzeum, mint például az a koncert, amelyen a nyomdagépekre „hangszereltek” egy zeneművet.
A következő hangulatos videón azt tekinthetjük, hogyan nyomtatják egy másik ünnepre, a Luunja udvarház 510. évfordulójára készült plakátot. A felvételen egy pillanatra láthatóvá válik a múzeum kabalája, egy Johannes Guttenberg nevű fekete-fehér macska.
A kakasok és a c betű
Ahogy más nemzetek esetében, az észt írásbeliség és nyomtatás történetében is fontos szerepet játszott az ábécéskönyvek megjelenése. Ezeket észtül ABD-könyveknek nevezték, ugyanis a c betű nem (volt) használatos az észt ábécében. Az észt szótárakat lapozgatva azonban más problémákkal is szembesülhetünk. Azt még könnyen megjegyezhetjük, hogy az ékezetes magánhangzók (õ, ä, ö, ü) az ábécé végén találhatók, ugyanakkor az már nem kis meglepetést okozhat, hogy a z betűt nem a számunkra megszokott helyén találhatjuk, hanem az s után és a t előtt, méghozzá a következő sorrendben: s, š, z, ž. Ennek az a magyarázata, hogy a š, z, ž betűk csak idegen eredetű szavakban fordulnak elő, és a z, ž betűk által jelölt hangok kiejtése számos nyelvhasználó esetében egybeesik a s, š kiejtésével.
Egy másik érdekesség az ábécékkel kapcsolatban az, hogy 1845-ben Tartuban jelent meg az első olyan ábécéskönyv, amelynek borítóján már egy kakas díszelgett. Ez a „kakasábécék” hosszú sorát indította el. A hagyomány eredetéről megoszlanak a vélemények. Felvetődött az a magyarázat, hogy az első kakas a nyomda szimbólumaként került az ábécéskönyv végére, majd később díszítőelemként a borítóra helyezték át. Vannak olyan elképzelések, amelyek valószínűleg utólag születtek, és úgy magyarázták az állatfigura jelképes használatát, hogy a kiadók a kakast a gondosság, a szorgalom és az éberség szimbólumaként, mintegy példaképként kívánták a gyerekek elé állítani.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A Nyomdamúzeummal egy épületben működő Greif nyomda készítette el azt az egyedülálló ábécéskönyvet, amely az észt jelnyelv alapjait tanítja meg a kisdiákoknak. A szerző Regina Paabo, a Tartui Egyetem jelnyelvitolmács-képzésének szakértője, aki szerint a könyv nagy mértékben hozzá fog járulni az észt jelnyelvi kisebbség pozitívabb önértékeléséhez. Bár a jelnyelvi ábécé borítóján nem szerepel a példakép értékű kakas, a könyvnek természetesen nevelő célzata is van. A szerző újdonságként emelte ki, hogy a tankönyv felhívja a diákok figyelmét például arra is, hogy a különböző mozdulatoknak milyen hangjuk van (például a csoszogásnak vagy a csámcsogásnak), és hogy ezek esetleg zavaróak lehetnek egy társaság halló tagjainak számára.
@Fejes László (nyest.hu): köszönöm a linket és a pontosítást is.
@Janika: Említettük: www.nyest.hu/hirek/lyuk-luk-lik
„A tyúknak köszönhetjük hogy egyáltalán van ilyen hangunk az abcben?” Miért, az abc-ben csak olyan betűk vannak, amellyel szó kezdődik? Mi kezdődik pl. dz-vel? Vagy hogy írnánk le a gatya szót ty nélkül? (Egyébként az ábécében betűk vannak, nem hangok.)
A tyúkkal és az abcvel kapcsolatban eszembe jutott hogy tudtommal egyetlen ty hanggal kezdődő szavunk van csak, a tyúk (és származékai:tyúkól, tyúkszem, stb) és talán még a tyůha indulatszó.
A tyúknak köszönhetjük hogy egyáltalán van ilyen hangunk az abcben? régebben talán több dolgot neveztünk tyvel aztán ezek eltűntek?
Szívesen olvasnék erről.
@Dursusz: Az utolsó mondatokkal egyetértek. :) (Mondjuk ez elmondható más szakmák történetének gyűjteményeiről is. Ugyanaz a helyzet sajnos. :(
@Pierre de La Croix: Kissé félre értelmezhető volt a hozzászólása a mellékelt linkel együtt, hiszen épp arról is szól hogy nehéz ma egy múzeumnyi gyűjteményt fenntartani és helyet találni neki. A magyar nyomdaipar nem tartotta fontosnak anno hogy a rendszerváltáskor ami egybe esett a technológiai váltással megmentse a szakma értékeit, régi tárgyait eszközeit. A nagyrészt aprópénzre váltva küldték a gépeket és az ólombetűket a MÉH telepekre. Néhány fanatikusnak köszönhető hogy még található ezekből a kincsekből néhány darab. Az emigráns nyomdákkal kapcsolatban nem hiszem hogy ezekből bármi is haza kerülne hiszen a régi gépek nem műanyagból készültek hanem bőven tartalmaztak öntött vasat. Valószínűleg többe kerülne a szállításuk mint amennyit érnek valójában. Nehéz a meglévő gyűjtemények helyzete is. Egyrészt itthon alig találni már valamit a régmúlt eszközei közül. Másrészt támogatások nélkül nagyon nehezen fenntarthatók. A Hollókői műhely 600 nyomdász támogatásával jöhetett létre. Novokrescsenszkov Tamás pedig munkából kívánja működtetni a múzeumát. Szóval vannak hasonló kezdeményezések mint amit a cikk is említ. Csak ezek még nem annyira ismertek, és egy kis támogatással olyan helyet lehetne létrehozni aminek a csodájára járhatnának, és nem csak itthon hanem a nagyvilágban is terjeszthetnék a magyar nyomdászok szakmaszeretetét, és szakmai tudását.
@Dursusz: Az emigráns nyomdairodalomra gondolt az első hozzászóló. Mivel a véleményem az, hogy elsősorban az adott közösség számára érdekes saját történelme, ezért nekik kell elsőrendűen megőrizniük azt. A magyar állam feladata maximum az lenne és akkor lépne érvénybe, ha erre - többféle okból kifolyólag (nem anyagiakra gondoltam, hanem a közösség eltűnésére, felbomlására stb.) - nem képes, hogy megőrizze a gyűjteményt a jövő generációk és a kutatók számára. (Más kérdés, hogy a magyar állami múzeumok - és levéltárak stb. - tisztelet a kevés kivételnek, tényleg krónikusan forráshiányosak).
Azért olyan sok nyomdamúzeum nincs kis hazánkban. Az azonban igaz hogy a régi, kordonok mögé pakolt nyomdagépek már nem tudják lekötni a látogatókat. Egy múzeum akkor az igazi ha él és lélegzik. Egy nyomdamúzeum pedig akkor ha működik, bemutat, nyomtat, dolgozik. Ilyen viszont nem sok van ebben az országban. A Vizsolyi kiállítás érdekes és a szinházi előadás még élvezetesebbé teszi a látogatást. Olyan múzeum ahol nyomtatnak a gépek, alkotni , és kipróbálni lehet mindent, na ilyen a Kézműves Nyomdaműhely Hollókőn. www.facebook.com/kezmuves.nyomdamuhely.holloko
Szóba került hogy aki nem tudja fenntartani a múzeumát az adja át az államnak. Sajnos épp az állam az aki a saját múzeumait nem tudja normálisan működtetni. Pl. Hollókőre a gépek az Országos Műszaki Múzeumtól kerültek egy nagyon lepukkant raktárból ahol még nagyon sok gyönyörű gép porosodik , rozsdásodik. Novokrescsenszkov Tamás gyűjteménye egy magángyűjtemény. Önerőből tartja fent. Mindenféle támogatás nélkül. Munkából szeretné fedezni a fenntartását ami tisztelendő és becsülendő. Lehet őt keresni speciális feladatokkal nincs olyan amit még ne oldott volna meg. Az hogy átadja az államnak a gyűjteményét szerintem nevetséges. Magyarország Budapest központú , nehezen mozdulnak az emberek vidékre. Ha lesz Budapesten is nyomdamúzeum az szerintem Tamás gyűjteményére fog épülni amit én csak támogatni tudok. A kreatív emberek, és művészek pedig nyugodtan keressék ezt a két kiállítást mert segítőkészek és szívesen látják nem csak a látogatókat hanem az alkotókat is.
@Yogi: Lehet, hogy a cikkíró Karl-Theodor Maria Nikolaus Johann Jacob Philipp Franz Joseph Sylvester Freiherr von und zu Guttenbergre, a kiváló palizátorra gondolt.
Gutenberg; egy t, ahogy a linken is.
@Rako: Természetesen van! Nekem semmi közöm a nyomdászathoz, tehát nem reklámból említem meg, hanem mert nekem tetszett: www.gyomaikner.hu/aknermuzeum.html
Idézek a honlapról: "A múzeum állandó kiállítása bemutatja a Kner család tagjainak munkásságát és a Gyomai Kner Nyomda történetét az 1882-es alapítástól napjainkig. Láthatók a nyomdában készült könyvek, művészi báli meghívók, naptárak, levelezőlapok, plakátok, részvények, közigazgatási és különféle merkantil nyomtatványok, a korabeli fotók és történeti dokumentumok. A kiállítást működő könyvkötészeti-és nyomdagépek teszik szemléletessé."
És ami nem semmi Vizsolyon: Nyomdatörténeti kiállítás az Öreg Nyomdász Vendéglőben...
@Rako: Pontosan ugyanilyen nincs, de sok - "nagyon sok" - hasonló igen. A fő különbség az, hogy nincs olyan nyomda (egy darab), amely ilyen hosszú időn át, jelentős változás nélkül és ugyanazon a helyen (lásd a 20. századi történelmünket) működött volna és történelmileg is fontos szerepet játszott (ilyen hosszú időn át). De van sok nyomdamúzeumunk, amelyben többé-kevésbé ugyanazokat a dolgokat találod, mint ezt. (Az emigráns közösségek nyomdáit pedig elsősorban az adott közösségnek kellene fenntartania és összegyűjtenie, megőriznie. Ha erre nem képes, akkor adja át a magyar államnak, vagyis valamelyik ilyen vagy ezzel foglalkozó, pl.: helytörténeti vagy tematikus, múzeumnak).
www.mgonline.hu/virtualis-nyomdamuzeum
www.szentendreihirek.hu/2012/12/helyet-keres-a-nyomdamuzeum/
Mivel 1956 óta külföldön élek, nem tudom, hogy van-e MO egy hasonló nyomdamúzeum?
Ha nincs, akkor ideje lenne egyet alapítani. A magyar nyomtatás majdnem 600 évre tekint vissza, tehát sokkal többet lehetne bemutatni.
De nemcsak az otthoni hanem egyé pl. emigráns nyomdákat is. A 60-as években Londonban volt a Katolikus Értelmiségi szövetségnek egy kis nyomdája, melyet több évig én működtettem. Nem tudom meg vannak még a nyomdagépek és betűkészletek és használja-e még valaki, ha nem akkor annak is ott lenne helye. Ezen nyomtattuk a rendezvények meghívóit, de a költségek fedezésére pár bérmunkát is elvállaltunk.
Az akkor megtanult tipográfiát a honlapomon is hasznosítom. a speciális színek sajnos papíron sokkal szebbek mint a képernyőn.