A geometrikus ember
Milyen volt az észt művészet a húszas években? Meglepően progresszív. A művészeti központoktól távol eső országban is megjelentek a legfontosabb európai áramlatok – igaz, hamarosan el is tűntek. Hatásuk azonban, ahogy szerte a világban, ma is érződik.
A tartui Képzőművészeti Múzeum (Kunstimuuseum, Kumu) Kiállítást rendezett A geometrikus ember. Az Észt Művészek Csoportja és a művészet megújulása 1920-as és 1930-as években (Geomeetriline inimene. Eesti Kunstnikkude Rühm ja 1920.–1930. aastate kunstiuuendus) című kiállítás észtországi és lettországi és magángyűjteményekből ad válogatást és nyújt betekintést az Észt Művészek Csoportja fejlődésébe. Az alábbi kisfilmben Anu Liivak, a múzeum igazgatója és Liis Pählapuu, a kiállítás kurátora mesélnek a kor művészetéről. A videót már csak a festmények miatt is érdemes megtekinteni.
Az Észt Művészek Csoportja 1923-ban alakult, és korának avantgárd észt művészeit fogta össze. Ők azokat a legradikálisabb stílusirányzatokat követték, melyek Európában éppen akkor kezdtek terjedni. Munkájuk alig két évtizedig tartott: a harmincas években már megerősödtek a konzervatívabb stílusirányzatok – talán az észt közönség ódivatúbb ízlése miatt is.
A második világháború során a kubista gyűjtemény volt az egyetlen, amelyik eltűnt. Bár a múzeum Narva maanteei épületét a világháborúban lebombázták, a gyűjteményeket még korábban vidékre menekítették. Azt azonban nem tudni, hogy a kubista kollekció hova került. Bár szovjet kultúrpolitika nem túl pozitívan viszonyult ehhez az irányzathoz, az Észt Képzőművészeti Múzeumnak mégis sikerült szép kollekciót gyűjtenie a húszas évek műveiből, és a függetlenség visszanyerése után is folytatták a vásárlást.
Az észt gyűjtemény külföldi művészek alkotásait is tartalmazza. A konstruktivista irányzat sokfelé népszerű volt, a legmeghatározóbb irányzatok az orosz kubofuturizmus, a francia művészeti irányzatok és a német Bauhaus voltak. A művészek sokat utaztak, forradalmasítani akarták a művészetet és az ember anyagi környezetét. Az észt és a lett művészek nagyon szoros kapcsolatokat ápoltak. Többen együtt tanultak Penzában, gyakran látogatták egymást, együtt vitatták meg a problémákat. Ha a két ország művészeinek munkáit összehasonlítjuk, feltűnhet, hogy a lett alkotások nyugtalanabbak, dinamikusabbak, az észt kompozíciók viszont stabilabbak, inkább dekoratív célúak. A két ország helyzete hasonló volt: távol estek a nagy művészeti központoktól: talán ezért is próbálták egymás társaságát keresni.
(Forrás: kumu.ee)
Példának okáért Friedrich Hist eredetileg Németországban szeretett volna modern festészetet tanulni, de amikor ez nem sikerült, tanulmányait a rigai művészeti akadémián folytatta. A rigai művészek a francia kubizmus hatása alatt álltak, de nagyon játékosan adaptálták, sajátos, jól felismerhető stílust alakítottak ki. Az egyik vezérelv a technika és a művészet összekapcsolása volt: a képek megalkotásához is a műszaki, mérnöki gondolkodásmódot használták. A formai újításuk az volt, hogya képeknek nem volt valódi perspektívájuk, mélységük, inkább geometriai alakzatokat keresték. A tárgyak struktúráját elemezték, és sajátos kompozícióvá alakították – ez volt az észt művészek kiindulópontja is.
(Forrás: villaottilia.ee)
1924-ben az észt és lett művészek közös kiállításokat szerveztek Tartuban és Tallinnban. Állami támogatást a csoport nem kapott, ezt keserűen vették tudomásul. Új korszak kezdődik a csoport történetében: csatlakozik Märt Laarman, Arnold Akberg és Hendrik Olvi külön kis társaságot alkottak az Észt Művészek Csoportján belül: mindannyian tallinniak voltak, autodidakták – sosem tanultak művészetet, csupán érdeklődtek a művészet iránt, ismereteik elsősorban művészeti folyóiratokból származtak. Az egyik legmeghatározóbb ilyen folyóirat a Vešč – Objet – Gegenstand volt, melyet 1922-ben adtak ki Berlinben. Ez minden bizonnyal megvolt Laarmannak: hatása kiadványaiknak mind tartalmában, mind tipográfiai megformálásában egyértelműen tetten érhető.
A művészeknek nem volt közvetlen kapcsolatuk a nagy nemzetközi művészeti központokkal. Párizsba egyikük sem jutott el. Meglehetősen későn, 1927-ben jutott el Akberg Berlinbe. Ott találkozott egy nemzetközi konstruktivista-futurista csoport művészeivel, és a következő évben a nagy berlini képzőművészeti kiállításon be is mutattak egy válogatást az észt művészek munkáiból. Berlinben ekkor nagyon intenzív volt a művészélet, a rigai művészek közül is éltek itt néhányan, de voltak orosz emigránsok is. Sok folyóirat jelent meg, és itt működött a Bauhaus-iskola, mely több művészeti irányzatot egyesített, és jelentős szerepe volt a formatervezésben is.
(Forrás: 4travel.jp)
A formák egyszerűsítése, a geometriai mintázatok keresése, a témában a gépek megjelenése mellett a színek használata is újdonságot hozott. Sem a klasszikus-realista sem az impresszionista színhasználat nem volt jellemző. A formák és a színek egyensúlyának keresése a korabeli európai irányzatokra is jellemző. A szélesebb közönség számára ez nagyon idegen volt.
Jellemző volt az a gondolat is, hogy a művészet és az élet szerves egészet alkot. Ezért volt fontos a formatervezés és a tipográfiai megformálás is. A kiállítás címe is Johannes Vares-Barbarus észt költő 1924-es kötetének címe alapján született – a kötet borítóját és tipográfiáját a csoporthoz tartozó Jaan Vahtra tervezte.
Barbarus maga szorosan együttműködött a csoporttal, egyik legfontosabb támogatójuk és népszerűsítőjük volt. Ebben a kötetben a versekben az emberi testet bontja le egyszerűbb formákra: lényegében konstrukcionista költészetről beszélhetünk. A kötetben már a sorok elrendezése is geometriai formákat mutat, illusztrációként pedig Vahtra geometrikus fametszetei szolgálnak.
Az akkori tipográfiai megoldások lényegében a mai reklámfeliratok tipográfiája ősének tekinthetőek. Éppen ezért ma már eléggé maguktól értetődőeknek, természeteseknek tűnhetnek, de a maguk korában forradalmiak, rendkívül szokatlanok voltak. Jellemző színkombináció volt a vörös-fekete-fehér. Jellemző volt a szimmetrikus elrendezés és a viszonylag nagy betűk használata. (A videón jól megfigyelhető a három művész katalógusának a borítóján a hatalmas hármas.) Jellemző a dinamizmus is: az oldalon belül változhat a betűméret, bizonyos szövegrészletek a betűmérettel vannak kiemelve: ez játékos hatást is kelt.
(Forrás: rakennustaiteenseura.fi)
Létezett avantgárd színház is. Éveken át működött a Reggeli Színház (Hommikteater). Vezetője Aggio Bachmann volt, aki követte az orosz és német avantgárd színházi törekvéseket. Különös hangsúlyt fektetett a színpadkép megformálására. Érdeklődött az építészet iránt (szeretett volna építészetet tanulni), és díszletein is meglátszik az építészi gondolkodás. A színpadot hétköznapivá, utcaszerűvé alakíttatta, posztereket használt, a színházat a társadalom tribünjének tekintette, melynek kapcsolatba kell lépnie a tömegekkel. Mint ezekből is kitűnik, meglehetősen baloldali gondolkodó volt, művészetében igyekezett szembeszállni a kispolgári ízléssel.
(Forrás: kumu.ee)
Bár a saját korában az avantgárd mindenhol mellékes irányzatnak tűnt, hosszú távon ennek volt csak igazán hatása. Azonban még azok a művészek is, akik a húszas években az észt absztrakcionizmus legjelentősebb alkotói voltak, a harmincas években visszatértek a figuratív ábrázolásokhoz, és csak néhányan tartottak ki az avantgárd irányzatok mellett. Az egész észt művészet konzervatívabbá vált. Ennek az lehet az oka, hogy az észt polgárság kialakulásával létrejött egy új vásárlóréteg, melynek az ízléséhez érdemes volt igazodni – a fiatal művészek is idősebbekké váltak, a megélhetésre is gondolniuk kellett.
1940-ben a szovjet hatóságok hivatalosan is felszámolták az Észt Művészek Csoportját. Eljött a sztálinista, szocialista-realista művészet ideje. Ám évtizedekkel később az észt művészet mégis visszafordult az avantgárd eredményeihez, szemléletéhez, mint például Leonhard Lapin.
(Forrás: tranzit.blog.hu)
Az avantgárd hatása ma is érzékelhető. A művészek azt tűzték ki célul, hogy munkáik behatoljanak az élet minden területére, és ez így is lett. Az építészetben, a formatervezésben, a díszlettervezésben, a tipográfiában, de akár az irodalomban is felfedezhetjük nyomait.Az avantgárd egyik jelszava az újítás volt. A múzeum munkatársai ezt szemelőtt tartva minden képet QR-kóddal láttak el, így a látogatók bármelyik képről részletes információkat kaphattak okostelefonjukon keresztül. (Ez valószínűleg az első eset, hogy a QR-kódokat múzeumban hasonló módon használnak.)
Nagyon jó!