0:05
Főoldal | Rénhírek
Szóra szó nap mint nap?

VII. Szótárnap

Az idei Szótárnap újdonsága, hogy lehetőséget biztosít a szótárhasználóknak arra, hogy 16 órától személyesen találkozzanak a részt vevő kiadók által megjelentetett szótárak szerkesztőivel, és dedikáltathassák a szótárakat. A rendezvényhez csatlakozott az Anyanyelvápolók Szövetsége is.

nyest.hu | 2010. október 19.

Bővebb információ a Tinta Kiadó honlapján.

Immáron hetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Tudományos Akadémia Szótári Munkabizottsága 2010. október 20-án, szerdán a Szótárnap című rendezvényt. Az eddigi Szótárnapokon a legrangosabb magyar szótárműhelyek, többek között az Akadémiai Kiadó, a Grimm Kiadó és a TINTA Könyvkiadó vettek részt, valamint az elektronikus nyelvi kiadványairól ismert MorphoLogic. Az idei Szótárnaphoz csatlakozott az Anyanyelvápolók Szövetsége is.

A Szótárnapot hat évvel ezelőtt azzal a hagyományteremtő szándékkal hozták létre, hogy a szótárakat mint a nyelvtanulás és az anyanyelvi nevelés nélkülözhetetlen eszközeit bemutassák, és fellépjenek az értéktelen, használhatatlan kiadványok ellen.

Az idei Szótárnap újdonsága, hogy lehetőséget biztosít a szótárhasználóknak arra, hogy 16 órától személyesen találkozzanak a részt vevő kiadók által megjelentetett szótárak szerkesztőivel, és dedikáltathassák a szótárakat.

Idén harmadik alkalommal kerül kiosztásra a „Kiváló Magyar Szótár” díj. A kiadók olyan szótárakkal nevezhettek, amelyek kapcsolódnak a magyar nyelvhez, kultúrához. A döntést kétlépcsős elbírálás során hozta meg a zsűri. Az elmúlt két alkalommal összesen 11 kiadó 19 szótára kapta meg a rangos elismerést. A díjat Prószéky Gábor, a Szótári Munkabizottság elnöke és a zsűri egyik tagja adja át.

Az idei oklevelek átadására 2010. október 20-án, szerdán 14 órakor kerül sor. A Szótárnap egész napos kedvezményes szótárvásárral van összekapcsolva, amely 9 órától 18 óráig tart.

Helyszín: ELTE BTK, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4. A épület Tanácsterem

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!