0:05
Főoldal | Rénhírek

Versenyben az emberi elmével – Mesterséges intelligencia a mindennapokban

Szenzációszámba menő hír járta be nemrégiben a világsajtót: az IBM – a cég egyik alapítójának tiszteletére – Watson névre keresztelt szuperszámítógépe a belé táplált mesterséges intelligencia révén győzedelmeskedett két, nem akármilyen képességű hús-vér vetélytársa ellen az Egyesült Államok legnépszerűbb vetélkedőjében (az ott Jeopardy! néven futó műsor nálunk Mindent vagy semmit! címen ismeretes).

MTI, Varga János | 2011. február 26.

A lexikális ismeretek terén egyértelműen kidomborodott az egyszerre 2208 processzort működtető szuperszámítógép fölénye, még ha a vetélkedőt figyelemmel követők felemlegetik, hogy olykor a szavak másodlagos jelentésével nem tud megbirkózni, humora meg aztán végképp nincs. A szakemberek ugyanakkor valódi áttörésnek tekintik a gép teljesítményét: képes megérteni az emberek beszélgetését, így a kérdésekre a legvalószínűbb válaszokat adja. Mindez pedig a mesterséges intelligencia tudományágának egészét is a reflektorfénybe állítja.

A győzedelmes Watson.
A győzedelmes Watson.

Hogy mi a mesterséges intelligencia? Erre a kérdésre vélhetően a Wikipédia adja a legtömörebb definíciót: „Bár a mesterséges intelligencia a tudományos-fantasztikus irodalom terméke, jelenleg a számítógép-tudomány jelentős ágát képviseli, amely intelligens viselkedéssel, tanulással és a gépek adaptációjával foglalkozik. Így például szabályozással, tervezéssel és ütemezéssel, diagnosztikai és fogyasztói kérdésekre adott válaszadás képességével, kézírás-, beszéd- és arcfelismeréssel. Egy olyan tudományággá vált, amely a valós életbeli problémákra próbál válaszokat adni.”

Fordítói rögtönzések

Azt, hogy a beszéd felismerését egyre magasabb színvonalon sikerül megvalósítani – erre léteznek biztató magyarországi kísérletek is –, jól mutatja a Watson sikere, de produkciója „természetesen” csak angol nyelvre vonatkozik. Joggal merül fel a kérdés, kiegészülhet-e mindez egy „röptében” bármely nyelvről bármely nyelvre fordító képességgel. Elméletileg természetesen igen, az ezt célzó fejlesztések eredményeit pedig ki-ki otthoni számítógépén is vizsgáztathatja. A Google Translate-tel már sokan találkoztak, talán kevésbé ismeretes ugyanakkor, hogy hasonló webes szolgáltatással egy magyar fejlesztőműhely, a Morphologic szakemberei is büszkélkedhetnek (a szolgáltatás a www.webforditas.hu helyen érhető el).

Egy – szándékosan választott – példamondat angolul így hangzik: „Inside the car, positioned next to the rear-view mirror, is a high-resolution video camera to detect street lights and moving obstacles like pedestrians and bicyclists.” A Google Translate fordítása így szól: „Az autóban, elhelyezni mellett a visszapillantó tükröt, egy nagy felbontású videó kamera észleli utcai fények és mozgó akadályok, mint a gyalogosok és kerékpárosok.” És a Morphologic-féle: „Az autóban, amit elhelyeztek a visszapillantó tükör mellett, van egy nagyfelbontású videókamera hogy mint gyalogosok és bicyclistsek észleljen utcai világításokat és megható akadályokat.”

Mint látható, mindkét fordítóprogram a ragozási anomáliáktól eltekintve a mondatszerkesztés ugyanazon pontjánál mondott leginkább csődöt: az egyik az autó mellé helyezi a visszapillantó tükröt, a másik a visszapillantó tükör mellé az autót… Egyik sem ismeri fel, hogy a mondatban ott lapul az, amire mindezt vonatkoztatni kellene: egy nagy felbontású videokamera. (Van tehát mit csiszolni még mindkét fordítórendszeren, viszont kétségtelen, hogy a használók visszajelzéseire építve folyamatosan „tanulnak”, és válnak egyre használhatóbbakká.)

Száztízzel az autópályán, vezető nélkül

A mondatban szereplő kamera pedig át is vezet a mesterséges intelligenciának egy, a Watsonéhoz hasonlóan komplex, bár egészen más természetű alkalmazási területére. Miközben már a legtöbb szériaautóban megtalálható egy vagy több intelligens egység (ABS, EBD és további hárombetűsök), az emberi közreműködés nélkül forgalomban részt vevő közúti jármű sokáig a science-fiction kategóriájába tartozott.

Bár a bevált jóslatai révén is ismert Ray Kurzweil, a mesterséges intelligencia neves kutatója az első ilyen járművek megjelenését a 2000-es évek elejére prognosztizálta, az érdemi kísérletek csak 2007 táján kezdődtek el. Viszont a The New York Times újságírójának a közelmúltban alkalma nyílt „élesben” is megtapasztalni a Google (!) fejlesztőinek társaságában az intelligens autó működését. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy összehasonlíthatta mostani utazását egy hat évvel ezelőttivel. Az önjáró gépkocsi akkori túrája egy kavicsos földúton ért véget, amelyre mintegy negyven kilométer/órás sebességgel kanyarodott rá – a vezetőülésben helyet foglaló mérnöknek nem volt ideje visszavenni az irányítást az automatizmustól, hiába díszelgett előtte egy erre a célra szolgáló nagy piros gomb…

A Stanford Egyetemen kifejlesztett vezető nélküli autó.
A Stanford Egyetemen kifejlesztett vezető nélküli autó.
(Forrás: wikimedia commons / Steve Jurvetson)

Arról viszont, hogy mekkora utat tettek meg a fejlesztők hat év alatt, mindennél többet elmond, hogy a mostani „vezető” hevesen gesztikulálva magyarázott utasainak, miközben hozzá sem ért a kormányhoz az egyik legforgalmasabb kaliforniai autópályán haladva. A preparált – radarral, videóval, mozgásérzékelőkkel, GPS-szel felszerelt – Toyota Prius mintegy 110 kilométer/órás sebességgel igazodott a lüktető forgalomhoz az autópályán. Az utasok az anyósülés előtt elhelyezett 22 collos, háromdimenziós monitoron mintegy kívülről követhették végig a bejárt útvonalat: aprólékos részletességgel tűntek fel a képernyőn az útfestések, a közlekedési lámpák, miközben egy zöld sáv jelezte a megtervezett útvonalat és egy sárga kocka szimbolizálta a mögöttük haladó járművet. Sávváltáskor egy gépi hang tájékoztatta az utasokat, és ők – a monitornak köszönhetően – megnyugodva vehették tudomásul, hogy hetvenméteres körzetben egyetlen potenciális akadályt jelentő objektum sem található az autó közelében.

Sokat elárul az intelligens járművek fejlesztésének jelenlegi állapotáról a próbautat megelőző módszeres kísérletsorozat. A négy radarral (három elöl, egy hátul) és nagy érzékenységű kamerával ellátott (lásd fentebb a próbafordításban szereplő mondatot) járműnek a biztonságos haladás érdekében fel kellett töltenie alapadatokkal egy SLAM-nek (simultaneous localization and mapping – egyidejű helymeghatározás és térképkészítés) nevezett intelligens rendszert. Ehhez a megtervezett úton először vezető irányításával haladt végig az autó, megjegyezve szinte a legapróbb porszemet is. Az információkat a Google mérnökei rögzítették az intelligens szoftverben, és a következő – önálló – próbaúton a jármű már képes volt észlelni valamennyi eltérést, és ennek megfelelően frissíteni is a térképet.

Maguk a mérnökök lepődtek meg a legjobban, mi minden változott az úton az első adatfelvételt követően…

Nem volt szükség a piros gombra

A próbaút során volt ugyanakkor egy olyan forgalmi szituáció, amelyik a mesterséges intelligencia iránt szkeptikusak táborát is meggyőzhette arról, hogy kézzel fogható közelségbe került a vezető nélkül közlekedő közúti járművek akár tömeges elterjedése is. A Prius egy stoptábla előtt várakozott türelmesen, hogy majd jobbra kanyarodjon. Ekkor egy autó közeledett balról, és a Prius pár centit előre gurulva még inkább áthúzódott a legszélső jobb oldali sávba, mivel „tudta”, hogy így a másik autó – akármilyen közel kerüljön is hozzá – biztosan képes lesz elhaladni mellette egy másik sávban.

Természetesen maradt még tökéletesítenivaló. Az egyik ilyen, megoldandó probléma például a forgalmi rendőri kézjelzések integrálása a rendszerbe, vagyis különbséget kell tudni tenni egy hadonászó gyalogos és egy, a mozdulataival a forgalomban haladó számára utasításokat közlő ember között.

Mindenesetre a The New York Times riporterének próbaútján az a piros pánikgomb, amelynek használatával az ember vészhelyzet esetén visszaveheti az irányítást a gépi intelligenciától, érintetlen maradt.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
8 éve 2011. február 26. 10:39
1 Pesta

Akkor már csak az a kérdés, hogy ittas vezetésért elvehetik-e a jogsimat, ha egy ilyenben ülök... A jogászoknak is lesz itt dolguk. :)

Énszerintem inkább az emberi intelligencia közeledik a mesterségeshez, nem pedig fordítva.