Városi legenda orosz térképészekről

Felidézünk egy városi legendát arról, hogy vajon miért nem boldogultak az orosz tábornokok Mandzsúriában ...

Vicces városi legendát idéz fel blogjában Christopher Culver. Nicholas Poppe orosz származású amerikai nyelvész Reminiscences (Visszaemlékezések) című önéletrajzi művében felidézi, hogyan menekült el a családja Mandzsúriából az orosz–japán háború idején. Ennek kapcsán jegyzi meg, hogy milyen nagyfokú hozzá nem értésről tanúskodott az orosz hadsereg.

Poppe leírása szerint a világsajtó folyamatosan beszámolt arról, hogy miként foglalja el a japán hadsereg sorra a mandzsúriai városokat, az orosz tábornokok azonban arra sem voltak képesek, hogy megtalálják e városokat a térképeiken. Mint kiderült, a háború előtt orosz katonai térképészek járták be Mandzsúriát, és a helyi lakosságtól kérdezgették a városok és falvak neveit. A válasz igen gyakran pu tung, azaz ’nem értem’ volt. Az orosz térképészek ezt jegyezték fel, így kerültek a térképre a Putung I, Putung II stb. településnevek.

Persze ahol ilyen állomásnevek vannak, ott az ilyen városneveken sem csodálkozhatnak
(Forrás: Wikimedia Commons / Dmitry Fomin / CC BY-SA 3.0)

Christopher Pulver hozzáteszi, hogy a kifejezést 不懂-ként írják, és a pinjin átírás szerint bù dǒng-nak írandó. A pinjin a kínai nyelv leírására használt nemzetközi szabvány. A pinjin több szempontból is eltér a hivatalos magyar átírástól. A legfőbb különbségek a következők:

• A pinjin b, d, g helyén a p, t, k (de a pinjin p, t, k helyén szintén p, t, k),
• a pinjin ch, j, q, zh helyén cs, a pinjin z helyén c,
• a x helyén hsz,
• a pinjin ai, ei helyén aj, ej,
• a pinjin u helyén időnként ü, a pinjin o helyén időnként u írandó.

A pinjin tehát pontosabban tükrözi a kiejtést, mint a magyar átírás. A b, d, g úgy olvasandó, ahogy a magyar p, t, k-t ejtjük, a p, t, k viszont hehezetesen, kb. [p^h], [t^h], [k^h]. A négy [cs]-szerű hang közül a ch-t és a zh-t kissé hátrahajtott nyelvheggyel, a j-t és a q-t „lágyan” ejtjük. A ch és a q hehezetesen ejtendő, míg a másik kettőt nem. A z-t úgy ejtjük, mint a magyar c-t, a c-t viszont hehezetes [c^h]-nek. A x ejtése olyasmi, mint egy selypített („lágy”) magyar s-sé. (Az s viszont a magyar sz-hez, az sh pedig hátrahajtott nyelvheggyel ejtett magyar s-nek felel meg.)

Az r egy a magyar zs-hez hasonló, de szintén hátrahajtott nyelvheggyel ejtett hangot jelöl, az y viszont a magyar j-nek felel meg. A h kb. úgy ejtendő, ahogy a ch a Bach vagy a technika szóban, az ng betűkapcsolat viszont olyasféle hangot jelöl, mint az angolban. A többi mássalhangzójel nagyjából úgy ejtendő, ahogy a magyarban kiolvassuk őket. A magánhangzók jelei pedig körülbelül ugyanúgy olvasandók, mint a magyarban, még az ü is. A magánhangzójelek fölé tett vessző (éles, ill. tompa ékezet), vonal (makron) vagy félkör (breve) a szótag hanglejtését jelöli.

Hasonló tartalmak:

• Áriázás és adózás egy fa árnyékában
• Magyarok a Paradicsomban
• 3. rész. Hol a Bajkál halat dajkál
• A 10 legnehezebb nyelv – videóval!
• A Baltikum népeinek neveiről

Hozzászólások (1):