0:05
Főoldal | Rénhírek

Várakozó állásponton

Több millió háztartás marad szupergyors internetkapcsolat nélkül, mivel a kormánynak nem sikerült megegyeznie a kommunikációs ágazat szereplőivel arról, hogy ki fedezze az átállás költségeit – számolt be róla a The Times Online.

nyest.hu | 2009. június 16.

A Digital Britain program célja – többek között – az volt, hogy a meglévő rézvezetékeket száloptikás kábelekre cseréljék az egész országban, és hogy az internettel rendelkező háztartások 10 megabites sávszélességgel rendelkezzenek. Ehhez képest a realitás jelenleg a 2 megabites sávszél – a többi megállapodás hiányában majd évek múlva valósulhat meg.

Ez a 2 megabites sávszélesség is igen költséges: az állam 200 millió fonttal tudja – részben – finanszírozni az elképzelést. A kommunikációért felelős államtitkár, Lord Carter elmondása szerint ugyanis a kormánynak a digitális információs szféra egyetlen szereplőjével sem sikerült megállapodásra jutnia.

Mindössze annyi eredményt sikerült elérnie, hogy a legnagyobb brit telekommunikációs szolgáltató, a British Telecom (BT), illetve a Virgin Media gyorsabb terjeszkedését a kormány adókedvezményekkel fogja segíteni. A BT 10 millió, a Virgin Media pedig 12,5 millió háztartás korszerű internetellátását vállalta. A baj csak az, hogy ugyanott: a forgalmas (nagy)városokban és környékükön. A gyéren lakott vagy távol eső vidékek internetellátásának gondját egyik társaság sem vette magára. Bár – az iparág szereplői szerint – már az is nagy dolog, hogy két versenytárs hajlandó együttműködni: „ezek a fickók általában rivalizálnak egymással. Most az a feladat, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy tudnának együttműködni.”

A történteket látva Lord Carter egyéb megoldásokkal is próbálkozott a szélessávú internetkapcsolat elterjesztése érdekében. Így felkérte a két nagy brit mobilszolgáltatót, a Vodefone-t és az O2-t is, hogy szabadítson fel néhány frekvenciát egy országos, nagy sebességű kapcsolatot biztosító vezeték nélküli internethálózat kialakítása érdekében. A felvetéstől mindkét vállalat elzárkózott.

A Digital Britain tervezet egyéb programpontjainak – többek közt az illegális letöltések elleni harc, a médiaszabályozás és -tulajdonlás, illetve az országos és regionális közszolgálati médiumok – sorsa talán nem ennyire bizonytalan, és a kalózkodás elleni tervezetcsomag jóval kigondoltabbnak tűnik. A 10 megabites sávszélességű internetmennyország azonban még jó egy évtizednyi távolságban van.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...