0:05
Főoldal | Rénhírek

Ünnepelje a magyar tudományt nyelvészettel!

2014. november 12-én a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében három nagyon izgalmas nyelvészeti projektről hallgathatnak előadásokat.

nyest.hu | 2014. október 31.

Magyarországon 1997 óta minden év novemberének elején megrendezik a magyar tudomány ünnepét. Ebből az alkalomban a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete 2014. november 12-én a Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek című programsorozat keretén megrendezi A korszerű nyelvtudomány mint a jövő alakításának eszköze című konferenciáját, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A program szerint három, a Nyelvtudományi Intézetben futó nagyon izgalmas projektről kapunk beszámolót a rendezvényen, amelynek levezető elnöke Kenesei István, a Nyelvtudományi Intézet igazgatója lesz. A három nagy téma tehát a következő:

Az INNET-projekt

 Az INNET projekt célja a nyelvi diverzitás, a kisebbségi nyelvek, a nyelvi veszélyeztetettség és a nyelvi jogok fogalmának bevezetése a közoktatásba. Különösen fontos ez ma, amikor a nyelvek kihalásának üteme minden eddiginél gyorsabb, de a tudomány a tudományos ismeretterjesztés eszközeivel pozitív irányban változtathat a kis nyelvek és kultúrák megítélésén.

Előadók: Bakró-Nagy Marianne, tudományos tanácsadó; Duray Zsuzsa, tudományos munkatárs; Sipos Mária, tudományos főmunkatárs; Váradi Tamás, tudományos főmunkatárs, osztályvezető, pályázati és innovációs vezető; Várnai Zsuzsa, tudományos munkatárs.

Szarvas Gábor nyelvész szobra az MTA épülete előtt
Szarvas Gábor nyelvész szobra az MTA épülete előtt
(Forrás: Wikipédia)

A HuComTech adatbázis

A HuComTech projekt az új technológiák eszközeivel egy multimodális adatbázist épített azzal a céllal, hogy megismerjük és leírjuk az ember-ember közötti kommunikáció azon verbális és nem verbális jegyeit, amelyek relevánsak lehetnek egy hatékony ember-gép interakció megvalósításában.

Előadók: Hunyadi László, egyetem tanár (Debreceni Egyetem); Váradi Tamás, tudományos főmunkatárs, osztályvezető, pályázati és innovációs vezető; Szekrényes István, tanársegéd (Debreceni Egyetem).

A látható nyelv – JelEsély projekt

A JelEsély projekt alapvetően befolyásolja a magyarországi siketek jövőjét, segítve a siket kisebbséggel kapcsolatban eddig intézményesített egyenlőtlenségek lebontását, és a siket kultúrával és jelnyelvvel kapcsolatos értékteremtő tudás bővítését. Ennek megvalósulásához szükség van a magyar jelnyelv tudományos leírására, mely szociolingvisztikai, pszicho- és neurolingvisztikai, elméleti nyelvészeti, jelnyelvészeti és nyelvtechnológia kutatók, valamint siket munkatársak együttműködésével valósul meg.

Előadók: Bartha Csilla, szakmai vezető, tudományos tanácsadó; Romanek Péter Zalán, szakmai szupervízor; Nagyné Kiss Anna, jelnyelvészeti elemző; Csernyák Hajnalka, jelnyelvészeti elemző.

A program, valamint az egyes előadások rövid szinopszisai a Nyelvtudományi Intézet honlapján olvashatók.

Helyszín: MTA Székház, Nagyterem

Időpont: 2014. november 12., 10.00–13.30

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!