0:05
Főoldal | Rénhírek
Egyre növekszik a sajtó befolyása

Újságírói nívódíjak, 2011.

Martonyi János külügyminiszter szerint az elmúlt időben a világ sokat változott, és az eseményeket a sajtó már nemcsak befolyásolja, hanem irányítja is.

MTI | 2011. december 20.

A tárcavezető a 2011. évi újságírói nívódíjak, valamint az Európai Magyarországért és a Magyarországért Európában díjak hétfői budapesti átadásakor azt mondta: a sajtó igazi globális hatalommá vált. A külpolitika számára a média természetes és nélkülözhetetlen közeg – mutatott rá.

Mint fogalmazott, ebben az évben nagyon sokat köszönhetett a médiának, gyakran igen hasznos felvetéseket kapott. Megjegyezte: irányítása alatt a tárcának mindig jó volt a viszonya a sajtóval, „odafigyeltünk egymásra”.

A sajtóban fontos a tények tisztelete és a szakszerűség, de a mai világ olyan bonyolult, hogy nehéz naprakészen követni annak változásait – mondta a miniszter, hozzátéve, a Külügyminisztérium ebben igyekszik segíteni az újságíróknak, ezért szervez egyebek mellett háttérbeszélgetéseket.

A díjátadás alkalmával nyílt meg a gróf Bánffy Miklós volt külügyminiszterről szóló életmű-kiállítás is, amelyet az Országos Színháztörténeti Múzeummal és Intézettel együttműködésben szerveztek.

Romsics Ignác egyetemi tanár az eseményen kiemelte: az 1873-ban született Bánffy Miklós (1873-1950) valódi reneszánsz ember volt, aki sok területen, így a művészetekben is  tehetségesnek bizonyult. Az elsők között ismerte fel, hogy Magyarországnak az első világháború, a békeszerződés kidolgozása után ismét be kell illeszkednie a nemzetközi rendszerbe, különben semmilyen törekvése nem lehet sikeres – mutatott rá.

Felidézte: Bánffy Miklós másfél évig volt külügyminiszter (1921 áprilisától 1922 decemberéig),ez idő alatt egyebek mellett kimozdította a holtpontról a magyar-szovjet tárgyalásokat, és arra törekedve, hogy az Ausztriának ítélt területi sáv legalább egy részét visszakapja Magyarország, elérte, hogy népszavazást írjanak ki Sopron hovatartozásáról. Egy másik jelentős sikere volt, hogy Magyarországot felvették a Népszövetségbe, az ENSZ elődszervezetébe – emlékeztetett.

Az eseményen újságírói nívódíjat kapott a Mandiner.hu szerkesztősége, Zalán Eszter, a Népszabadság újságírója, jelenlegi brüsszeli tudósítója és Nagy Marcel, a spanyol EFE hírügynökség budapesti tudósítója. A Magyarországért Európában kitüntetést vehette át Hegedűs Zsuzsa, az InfoRádió szerkesztője, Hlavay Richárd, az InfoRádió munkatársa, Kovách Regina, a Hír Tv szerkesztője, Ruff Orsolya, a BruxInfo tudósítója és Kovács András, az eu2011.hu elnökségi honlap fotósa és képszerkesztője. Az Európai Magyarországért elismerést adták át Vida Lászlónak, eu2011.hu honlap vezető szerkesztőjének, továbbá Kalmár Szilviának és Deák Árpádnak, a honlap szerkesztőinek.

A díjátadáson részt vett mások mellett Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkára és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár is.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!