0:05
Főoldal | Rénhírek

Új távközlési törvényt fogadott el az EU

Megerősödik a magánélet tiszteletben tartásához való jog, és szerte Európában javul a gyors, széles sávú internetkapcsolattal való lefedettség.

IT Café | 2009. november 26.

Az Európai Parlament jóváhagyta az új, az európai távközlési piacra vonatkozó törvényjavaslatot, melyek célja, hogy a verseny és a fogyasztók jogainak erősítése érdekében átfogó reformokat hajtsanak végre.

Az unió közleményéből kiderül, hogy a politikai pártok nagy többségének támogatásával az Európai Parlament november 24-i strasbourgi plenáris ülésén hivatalosan jóváhagyta az EU távközlési reformcsomagját, melyre a bizottság 2007 novemberében tett javaslatot. A várakozások szerint az EU 500 millió polgára hamarosan élvezheti az abból fakadó előnyöket, hogy az európai távközlési piacon fokozódó verseny következtében a fogyasztóknak több választási lehetőség áll majd rendelkezésére, szerte Európában javul a gyors, széles sávú internetkapcsolattal való lefedettség, valamint a távközlési szolgáltatókra vonatkozóan megerősödik a magánélet tiszteletben tartásához való jog.

A reformok következtében az európai fogyasztók a vezetékes vagy a mobilszolgáltató egy munkanapon belül történő váltásának jogát is megkaphatják, a telefonszám megtartásával; deklarálták a fogyasztók jobb tájékoztatáshoz való jogát az általuk előfizetett szolgáltatásokkal kapcsolatban, valamint a fogyasztók ahhoz való jogát, hogy távközlési szolgáltatójuktól tájékoztatást kapjanak adataik megsértéséről. A szolgáltatóknak lehetőséget kell biztosítaniuk arra, hogy a fogyasztók 12 hónapnál rövidebb időszakra is szerződést köthessenek.

Az EU új előírásai szerint a nemzeti távközlési hatóságok hatáskörébe fog tartozni a hálózati átviteli szolgáltatásokra vonatkozó minimális minőségi szintek meghatározása és az „internet semlegességének” (a sokat emlegetett net neutrality) előmozdítása az európai polgárok számára. A távközlési reform ezenfelül meg fogja erősíteni az európai fogyasztóknak az internet-hozzáférésre vonatkozó alapvető jogait (ez az elmúlt időszakban felerősödött három dobásod van törekvések miatt lehet fontos). A csomagba az Európai Parlament javaslatára bekerült új, az internet szabadságára vonatkozó rendelkezés egyértelművé teszi, hogy az EU polgárainak alapvető jogaira tekintettel, beleértve a magánélet tiszteletben tartásához való jogot is, a nemzeti hatóságok nem korlátozhatják az internethez való hozzáférést közpolitikai okokra hivatkozva, kivéve, ha az intézkedést tisztességes és pártatlan eljárás, valamint tényleges és megfelelő időben történő bírósági felülvizsgálat előzte meg.

A reform mai, az Európai Parlament által történő jóváhagyására a parlament, a tanács és a bizottság tárgyalóinak november 5-én elért politikai megállapodását követően került sor. Ez a lépés megkönnyíti az EU távközlési reformjának ez év decemberi hatálybalépését. Azt követően a tagállamoknak 18 hónapjuk lesz arra, hogy az EU megreformált távközlési szabályait nemzeti távközlési jogukba átültessék.

A jogszabályt az Európai Parlament és a Tanács elnöke november 25-én írta alá, a teljes távközlési reformcsomag hatálybalépése az EU hivatalos lapjában történő közzététellel (december 18.) történik meg, majd 2010 tavaszán létrehozzák az Európai Távközlési Szabályozók Testületét (BEREC), s ezt követheti a távközlési reformcsomag átültetése az EU 27 tagállamának nemzeti jogszabályaiba, melyre 2011 júniusáig kerülhet sor.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...