Új szenzáció az állatvilágban: a prérikutyák a legfejlettebbek
Még a majmokat és a delfineket is lekörözhetik a prérikutyák kommunikáció terén, ha végleges bizonyítást nyer egy amerikai kutató elmélete. Eszerint a kis rágcsálók nem csak azt képesek jelezni társaiknak, hogy betolakodó fenyeget, hanem azt is közlik, konkrétan milyen állat képében érkezik a veszély, az milyen testi adottságokkal bír, merről és milyen gyorsasággal közeledik.
„Magas, vékony testalkatú prérifarkas nagy sebességgel közelít balról!” – Con Slobodchikoff amerikai kutató szerint effajta kifinomult riadóüzenetet is képesek egyetlen vakkantásba sűríteni a gunnison fajtájú prérikutyák. Pontosan közlik a kolóniával, milyen ragadozó mesterkedik a láthatáron, és milyen irányból fenyeget – mi több, még a színéről is tájékoztatást adnak.
A prérikutyák – nevükkel ellentétben – nem kutyák, hanem a mókusfélék családjába tartozó rágcsálók. Főként Arizóna, Colorádó és Új-Mexikó füves pusztáin, prérijein fordulnak elő. Társaságkedvelő élőlényekről van szó, melyek hatalmas, szövevényes, folyton bővített földalatti kolóniákban élnek. Kiterjedt járatrendszerükből számtalan kijárat, szellőzőnyílás és menekülőútvonal nyílik a külvilágba. Minderre a ragadozók miatt van szükség, hiszen a nyílt pusztaság nem sok védelmet nyújt az apró termetű állatoknak. Egy texasi prérikutya-városról például feljegyezték, hogy 64,000 km² alapterületen terült el, és 400 millió állat élt benne – ma már azonban aligha létezik ilyen hatalmas, háborítatlanul élő kolónia. A prérikutyák száma jelentősen megfogyatkozott, amióta sok farmer kártevőként tekint rájuk, akik elcsenik az élelmet a haszonállatok elől.
Slobodchikoff professzor és kollégái nem kevesebb mint 30 éven át tanulmányozták a rágcsálók vészjelzéseit, mielőtt előrukkoltak volna a tudományos szenzációval. Számos kísérletet hajtottak végre, melyek során különböző ragadozókat „vonultattak fel” a kolónia őrszemei előtt – számol be a BBC Earth News. Így rögzíteni tudták, milyen hangokkal reagálnak a rágcsálók a különböző veszélyforrásokra: a prérifarkas, a héja vagy a borz fenyegetésére. Azt találták, hogy mivel a prérikutyáknak annyi féle ragadozóval kell szembenézniük, mindegyik esetre kifejlesztettek egy-egy külön vészjelzést. Ezek a jelzések voltaképpen különböző ritmusú ugatások, amik eltérő frekvenciamodulációkat tartalmaznak. Természetesen minden állat egyedi hangadottságokkal bír, de a rágcsálók egységes jelzéseket használnak egy-egy adott ragadozóra.
Sok kutató megkérdőjelezte az elméletet, hiszen eszerint az apró lényeknek egyetlen ugatásszerű hangba kellene belesűríteniük a fajra, méretre, sebességre és irányra vonatkozó információkat.
Slobodchikoff (és az általa rögzített hangfelvételek) szerint viszont a prérikutyák egyértelműen képesek erre. Alátámasztja ezt, hogy amikor felvételről riadójelzéseket adtak le a kolóniának, az eltérőképpen reagált a különféle hangokra. A prérifarkasok például lesből támadnak, ezért a rágcsálók azonnal szerteszét szélednek az odúkban. A borzok viszont a járatokban vájkálnak, ezért a prérikutyák inkább elmenekülnek onnan. A professzor szerint a rágcsálóknak ez a fajtája azért fejlesztett ki ilyen összetett kommunikációs rendszert, mert ennyire komlex társadalomban élnek.
Amennyiben a kutatók társadalma is elfogadja az elméletet, az eddig rendkívül intelligensként számon tartott majmok és delfinek elbújhatnak apró testű rágcsálótársaik mögött.