0:05
Főoldal | Rénhírek
MOGYE-ügy

Törvényes a MOGYE szerkezetét leíró charta

A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben utasította el azt a keresetet, amelyben erdélyi magyar civil szervezetek és pártok a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szerkezetét leíró egyetemi chartát kifogásolták.

MTI | 2014. május 3.

A táblabíróság elutasította a panaszosoknak azt az állítását, hogy az egyetemi charta áthágja a 2011-es oktatási törvény előírásait. Az április 23-án kimondott ítéletet április 28-án közleményben üdvözölte az egyetem vezetése. Amint a törvényszék honlapján közölt végzésből kitűnik, az ügyben ítélkező három bíró közül az egyik különvéleményt fogalmazott meg.

Az egyetem közleménye szerint – más, korábbi ítéletekhez hasonlóan – ez az ítélet is azt igazolja, hogy a charta alapján szerveződő magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés a törvényes keretek tiszteletben tartásával zajlik a MOGYÉ-n. Az egyetem vezetése szerint immár magyar tagozat vezetőinek a lemondását sem lehet törvényszegés elleni tiltakozásnak tekinteni. Az csupán „egyes sajátos kitételek nem teljes megvalósulása elleni” tiltakozás.

Az egyetem vezetése arra kérte a tisztségeikből lemondott magyar vezetőket, hogy vizsgálják felül döntésüket, hiszen az elkövetkező időszakban a 2014/2015-ös tanévre, és a magyar tagozatra vonatkozó fontos döntéseket kell meghozni.

Az egyetemi chartát a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) támadta meg 2011-ben a bíróságon. A perbe valamennyi romániai magyar párt és politikai szervezet, valamint a MOGYE magyar diákszervezete is belépett a felperes oldalán.

„Ez az ítélet teljes mértékben semmibe veszi a tanügyi törvény vonatkozó rendelkezéseit” – mondta az MTI-nek Kincses Előd, a RMOGYKE ügyvédje. Kincses arra emlékeztetett, hogy 2011-ben Daniel Funeriu akkori oktatásügyi miniszter is megtagadta a charta jóváhagyását.

2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett az egyetemen kialakult helyzet rendezési kísérlete.

A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!