0:05
Főoldal | Rénhírek

Megnyitották a tanévet a MOGYE-n

A román tagozattal együtt, majd külön is megnyitották a tanévet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának tanárai és hallgatói.

MTI | 2012. október 3.

A Népújság című Maros megyei napilap beszámolója szerint a hétfői tanévnyitást előbb együtt ünnepelték meg az egyetem román és magyar tagozatai.

A kultúrpalota dísztermében tartott közös évnyitón Leonard Azamfirei rektor azt hangsúlyozta, reményei szerint a két tagozatnak sikerül megtalálnia azt, ami összeköti őket, és a továbbiakban nem arra összpontosítanak, ami elválaszt. Az ünnepségen magyar beszéd is elhangzott: Egyed Zs. Imre professzor köszöntőjében arra intette a hallgatókat, hogy akkor válhatnak elismert gyógyítókká, ha szakmai tudásuk mellett emberközeli bánásmódjukkal is sikerül elnyerniük a páciensek bizalmát.

A tagozatok közös tanévnyitása után a magyar tagozat oktatói és diákjai a marosvásárhelyi vártemplomban tartották meg saját ünnepségüket, amelyet szeretnének hagyományossá tenni.

A MOGYE diákjait és tanárait az erdélyi történelmi magyar egyházak helyi vezetői köszöntötték. Egy évvel ezelőtt a MOGYE román és magyar tagozatai külön-külön rendezték meg a tanévnyitót.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!