0:05
Főoldal | Rénhírek

Tévéadás nélkül maradnak a németek

Sopronban – bár igény volna rá – a tervek szerint nem nézhetnek tovább német műsort az ottélők: a szolgáltató törli a német csatornákat a csomagból.

MTI | 2010. január 26.

Tiltakozik a Győr-Moson-Sopron Megyei Német Önkormányzat amiatt, hogy a soproni kábeltévé-csomagok egyikéből úgy tűnne el mind a hat német nyelvű csatorna, hogy az érintettek nem tudnak szolgáltatót váltani – közölte Wild Róbert, a testület elnöke hétfőn az MTI-vel, jelezve, hogy a döntés visszavonását kérik a UPC-től.

A társaság három rendszert működtet a városban, amelyek közül csupán egyet érint a lépés – jegyezte meg, hozzátéve, a 2001-es népszámláláskor nyolcszáznál is többen vallották magukat német nemzetiségűnek, de a népcsoporthoz kötődők, vagy a nyelvet, a kultúrát ismerők, így a szolgáltatást igénylők tábora ennek a sokszorosa. Arról nem tudott adatot közölni, hányukat érinti a változás, amit a tervek szerint február elsején léptetnek életbe.

Közlése szerint a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökéhez, a kisebbségi és a hírközlési ombudsmanhoz, a parlament kisebbségi ügyekkel foglalkozó bizottságához, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalának főigazgatójához, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnökéhez, a megyei közgyűlés és annak illetékes bizottsága vezetőjéhez, valamint Sopron és környéke parlamenti képviselőihez juttatta el a levelet.

A dokumentumban az olvasható: a cég egyoldalú intézkedése teljességgel elfogadhatatlan, mivel sérti a nemzetiség anyanyelvi művelődéshez való jogát, aránytalanul nagy mértékben sértve a németség kisebbségi jogait.

„A kisebbségi jogokat durván sértő szándékot az teszi elviselhetetlenné, hogy a sértetteknek konkurencia hiányában nincs módja a UPC helyett más szolgáltatót választaniuk” – fogalmazott a levélben Wild Róbert.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...