0:05
Főoldal | Rénhírek

Szlovák iskolákban elszakad a gyerek a magyar kultúrától

Magyar gyereknek magyar iskolában a helye – hívja fel a figyelmet az Új Szó című pozsonyi napilap, amely szerdán terjedelmes összeállításban foglalkozik a szlovákiai magyar nyelvű oktatással.

MTI | 2011. január 12.

„Még mindig él Dél-Szlovákiában az a tévhit, hogy a szlovák iskolába íratott magyar anyanyelvű gyerekek könnyebben érvényesülnek a társadalomban. A szakemberek szerint ennek éppen az ellenkezője igaz" – írja az újság.

„Az érvényesülés kulcsa a tehetség és a szorgalom, ehhez viszont a fejlődő gyereknek szüksége van egy nyelvre, amelyben magabiztosan mozog, amelyet bármilyen helyzetben képes használni. Az anyanyelv az a nyelv, amelyen az iskolai feladatok megoldása közben gondolkodik. Ha ennek a nyelvnek a szerepébe két nyelv kerül (esetünkben a szlovák és a magyar), az nyelvi bizonytalanságot okozhat" – fejti ki a lap szakértőkre hivatkozva.

Gyurgyík László szociológus szerint ha egy magyar gyerek szlovák iskolába jár, megszakad a kapcsolata a magyar kultúrával. „Amennyiben ugyanilyen családok gyermekei szlovák iskolába jártak, akkor már egyharmad részük élete későbbi szakaszában szlovák nemzetiségűnek vallotta magát" – állítja a szociológus.

A statisztikai kimutatások szerint az utóbbi években a szlovákiai magyar gyermekek nagyjából egyharmada jár szlovák iskolába. Bár a szülők célja legtöbbször a szlovák nyelv jobb elsajátítása, szakértők ezt a nemzetiségváltás kezdeteként értelmezik.

Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) oktatásért felelős alelnöke sajtónyilatkozatban rámutatott, hogy Szlovákiában a magyarok részaránya nagyjából 10 százalék, ám a beiratkozási statisztikák sokkal rosszabbak, s az utóbbi években a gyermekek 7-7,5 százalékát íratják be magyar iskolába.

„Az önkormányzatok, az egyházak, a civil és vállalkozói szféra együttműködése meghozhatja a beiratkozások várva várt eredményét, miszerint akire számítottunk, az ott van a magyar iskolában" – jegyzi meg a volt oktatásügyi államtitkár.

Ozvald Erzsébet, a Híd oktatásügyi szakértője szerint semmi sem bizonyítja a magyar szülők feltételezését, hogy a szlovák iskola könnyebb boldogulást biztosít. „Egykori tanárként is mondhatom, hogy az anyanyelven szerzett ismeret az, amire a gyerek később is támaszkodhat" – állítja Ozvald.

Szlovákiában január 15-től február 15-ig zajlanak le az iskolai beiratkozások.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!