0:05
Főoldal | Rénhírek
olimpia 2012

Szigorúan ellenőrzik a posztokat

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bizonyos feltételek mellett ösztönzi és támogatja a londoni játékokon részt vevő sportolókat és egyéb akkreditált személyeket, hogy használják a közösségi médiát, azaz posztokat, blogbejegyzéseket írjanak és tweeteljenek élményeikről.

MTI | 2012. március 9.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján csütörtökön közzé tett NOB-állásfoglalás szerint a közösségi média- és blogtevékenység nem szolgálhat kereskedelmi vagy hirdetési célt, a bejegyzéseknek, blogoknak és tweeteknek egyes szám első személyben, naplószerű formátumban kell megjelenniük, és nem újságírói beszámolóként. Ez azt jelenti, hogy nem lehet jelentés a versenyről vagy kommentár a résztvevők tevékenységére vonatkozóan, valamint a szerző nem tehet közzé bizalmas vagy személyes információkat. A tweet ebben az értelmezésben rövid blognak minősül, és ugyanazok az irányelvek vonatkoznak rá, azaz egyes szám első személyben, naplószerűen kell megírni.

A megjelentetett tartalmaknak összhangban kell lenniük az olimpizmus alapelveivel, és nem tartalmazhatnak vulgáris, obszcén szavakat vagy képeket. A résztvevők és egyéb akkreditált személyek közzétehetnek az olimpiai helyszíneken készített fényképeket személyes használatra. Tilos ugyanakkor a fotókat kereskedelmi forgalomba hozni, eladni vagy más módon terjeszteni.

Ami a versenyeken és ötkarikás helyszíneken készült videó- és hanganyagokat illeti, ezeket nem szabad feltölteni vagy megosztani közösségi médiafelületeken vagy weboldalakon. Ugyancsak tilos a NOB tulajdonát képező ötkarika, a szervezőbizottság és a nemzeti olimpiai bizottság jelképeinek, továbbá a kabalafiguráknak a használata a bejegyzésekben, blogokban és tweetekben.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!