0:05
Főoldal | Rénhírek

Személyiségi jogokat sért a Buzz?

A Google új szolgáltatása, a Buzz (magyarul Zümm) komoly vihart kavart: már az USA versenyhivatalánál is panaszt emeltek ellene a jogvédők.

MTI | 2010. február 17.

Személyiségjog-védők panaszt emeltek az amerikai versenyhivatalnál (FTC) a Google Buzz ellen, mert szerintük az új szolgáltatás sérti a felhasználók védelmét célzó szövetségi törvényeket. Az Electronic Privacy Information Center (EPIC) civil jogvédő szervezet többek között azt kifogásolja, hogy a Gmail levelező rendszerébe épülő szolgáltatás a felhasználó leggyakrabban használt címei alapján állít össze publikus baráti köröket.

A Google a hét végén a szolgáltatást úgy módosította, hogy a felhasználóknak mindössze címeket javasol, amelyeket az adott baráti körökhöz csoportosíthatnak. A jogvédők aggodalmai azonban továbbra is megmaradtak, ugyanis a Google minden Gmail felhasználóját automatikusan bevonja a Buzz szolgáltatásába. Éppen ezért azt szeretnék elérni, hogy a fogyasztói érdekeket védő versenyhivatal kötelezze a szolgáltatót arra, hogy a Buzz közösségiportál-funkcióit csak a felhasználók jóváhagyásával lehessen bekapcsolni.

Az EPIC továbbá követeli azt is, hogy a Google ne használhassa fel a címtárakban található kapcsolatokat közösségi hálózatok létrehozására. „A Google-nek nem szabadna megengedni, hogy felhasználói személyes információit egy olyan közösségi hálózathoz vegyék igénybe, amelyre nem is jelentkeztek” – mondta Marc Rotenberg, a jogvédő szervezet vezetője.

A Google a jogvédők panaszára reagálva közölte, hogy a felhasználók visszajelzései alapján már bizonyos változtatásokat végrehajtottak a Buzz felépítésében, és további finomítások is folyamatban vannak.

A szoftvercég egyébként nem a teljes 176 milliós felhasználói táborán, hanem egy belső, mintegy 20 ezer Gmail-fiókon „kísérletezik”. Az ilyen tesztekben általában a Google alkalmazottai vesznek rész, ezért a szolgáltatás kezdeti hiányosságai nem érintik az átlag Gmail-használókat.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!