0:05
Főoldal | Rénhírek

Százhetven év után végre megépült Kazinczy tudós terme

A nagy irodalmár tervei alapján épült az új konferenciaterem Széphalmon.

nyest.hu | 2009. november 6.

Kazinczy és Széphalom. Az iskolában mindenki megtanulta, hogy e két fogalom szinte összetartozik; hogy a nagy nyelvújító ottani birtokáról igazgatta-szövögette évtizedeken át az ország irodalmi életét. De vajon hányan jártunk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis településen?

Pedig érdemes odalátogatni: a hajdani gyümölcsöskert helyén tavaly ugyanis megnyílt a Magyar Nyelv Múzeuma, amelyben három kiállítótér, könyvesház, száz személyes, a legmodernebb technikával felszerelt előadóterem és egy kisebb szemináriumi helyiség várja az érdeklődőket.

A múlt héten – Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulójára – mindez kibővült az Akadémiai Teremmel is. Az elegáns tanácskozó helyet a nagy irodalmár álmodta meg bő százhetven évvel ezelőtt, amikor részt vett a Magyar tudományos Akadémia előkészítésében. A múzeum építésze tudniillik megtalálta Kazinczy egyik régi rajzát, amely a magyar tudós társaság „kerekasztalát” ábrázolta, s ennek alapján tervezte meg a konferenciatermet.

A kívülről bástyaszerű, ovális épületrészben középen egy nagy asztal áll, körülötte 28 székkel, rajta apró obeliszkekkel, amelyekre mind egy-egy név került: így állítanak emléket az egykori Tudós Társaságnak, Teleki József elnöknek és a 27 tagnak. A falon két nagy méretű – Széchenyi Istvánt és Hébét, az ifjúság és a tudás istennőjét, az Akadémia jelképét ábrázoló – festmény szerepel. Mellettük huszonegy magyar író és költő képe, kiegészítve a magyar nyelvről szóló idézeteikkel, vallomásaikkal. Az Akadémiai Terem tanácskozásoknak és időszaki kiállításoknak ad majd helyet.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...