0:05
Főoldal | Rénhírek

Sikersztori: a gael nyelv az EU-ban

Egyre több joghoz sikerül jutnia a skótok gael nyelvének: a héten már egy felszólalás is elhangzik majd az Európai Tanácsban.

nyest.hu | 2010. május 10.

A héten és egyben az EU történetében először gael (skót) nyelven is hallható lesz majd felszólalás az Európai Tanács eheti ülésén. A nagy lépést Skócia kormányának oktatási államtitkára, Mike Russell fogja megtenni. A politikus a fiatalokat érintő nyelvi kérdésekről fog beszélni anyanyelvén az európai tanácsi ülésen – számol be a BBC híroldala.

A skótok beszélte gael nyelvért és a hasonló kisebbségi nyelvekért (mint amilyen a korzikai, a breton vagy a provanszál) már korábban is számos alkalommal szólaltak fel európai parlamenti képviselők. A jelenlegi helyzettel elégedetlen európai politikusok úgy vélték, az lenne a valóban demokratikus megoldás, ha az EU nemcsak a „nagy”, hanem a mellőzött kis nyelveket is felvenné hivatalos nyelvei közé.

A geal nyelv – és beszélői – felé tett gesztus persze még nem jelenti azt, hogy az Unió hivatalos nyelvei közé is bekerül a skótok anyanyelve. Egyelőre „társnyelvi” státuszt kapott az EU-ban, hiszen, ahogyan Russell is fogalmazott, a gael nyelv kiemelkedő szerepet játszik Skócia társadalmi, kulturális és gazdasági életében is – ezt pedig aligha hagyhatja figyelmen kívül az Unió.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!