Sanghaj-Budapest metró
Hogy kerül Petőfi Kínába? Miként boldogul Kínában egy női politikus? Mit gondolnak a kínaiak a demokráciáról? Révész Ágota, Sanghaj újonnan kinevezett oktatási és kulturális szakdiplomatája egyebek mellett erről is mesél interjúnkban.
Révész Ágota sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy annyi szakmában kipróbálta már magát, amennyi öt embernek is dicséretére válhatna: eredetileg angol, összehasonlító irodalomtörténet és sinológia (kínai) szakon végzett, majd később rendezői diplomát is szerzett, és dolgozott színházban, egyetemi oktatóként, tolmácsként, fordítóként, idegenvezetőként és kiadványszerkesztőként. A sort most újabb kihívás gyarapítja: szeptemberben nevezték ki ugyanis Sanghaj oktatási és kulturális szakdiplomatájává. A megbízatás januárban kezdődik, és négy évre szól.
(Forrás: MTI/EPA/Adrian Bradshaw)
Nyelv és Tudomány: Mivel foglalkozik egy oktatási-kulturális szakdiplomata?
Révész Ágota: Egyik fő feladatom lesz képviselni a magyar oktatást Kínában. Ez több szinten valósulhat meg. Egyrészt fontos lenne minél több fizetős kínai diákot Magyarországra csábítanom, ami néhol problémákba ütközik, mert több egyetemnek – hiába járnának jól – egyszerűen nincs meg a megfelelő kapacitása nagyobb számú hallgató befogadására. Másrészt megoldás lehetne az is, hogy mi vigyünk ki magyar oktatókat. Kínában ugyanis hihetetlenül megnőtt a kereslet a színvonalas felsőoktatásra. A szülők mindent igyekeznek megadni egy szem gyermeküknek, és rájöttek, hogy a gyermek diploma nélkül nem boldogul. Ezért aztán bődületes a túljelentkezés az egyetemekre: a helyekért szinte gyilkolás folyik. Erre reagálva néhány külföldi intézmény vezetése már saját campust épített Kínában. (Ilyen például a Nottingham Egyetem campusa Ningbóban.) Egy hasonlót mi is létrehozhatnánk – bár természetesen ez egy nehezen megvalósítható, hosszú távú projekt lenne. Ennél egyszerűbb lehetőség, hogy kinti egyetemekkel kössünk szerződést bizonyos kurzusok megtartására. Az sem akadály, ha valaki nem tud kínaiul, mert az angol nyelv éppúgy megteszi.
Nyest.hu: És a szakdiplomataság kultúrára vonatkozó része mit takar?
R.Á.: Ez arról szól, hogy a magyar kultúrát valamilyen módon láthatóvá tegyem odakint. Én személy szerint nagyon szeretném, ha fiatal művészek között jól működő cserekapcsolat jöhetne létre. Ez mindkét félnek olyan döntő fontosságú inspirációt jelenthetne, ami akár az egész életpályájukat meghatározhatná. Egy vagy akár egy fél év alatt az ember egy egészen más kultúrát szívhatna magába és teljesen új perspektívát ismerhetne meg.
Kézenfekvő az a lehetőség is, hogy kész produkciókat ajánljak a kínai partnereknek. Ezek közül számomra a legfontosabb az évente megrendezett Kína-Sanghaj Nemzetközi Művészeti Fesztivál: ez Kelet-Ázsia legnagyobb művészeti fesztiválja a hongkongi mellett. Itt kifejezetten nagyszabású, látványos produkciókra lesz majd szükség, aminek a megszervezésében szintén van nehézség: a fogadó fél ugyanis csak a belföldi tartózkodás költségeit fedezi, a kiutazás és a honorárium költségeit nekünk kell előteremtenünk. De vannak kisebb projektek is: például kiállítótermet biztosítani magyar művészeknek Kínában és fordítva.
Nyest.hu: Mennyire vannak tisztában a kínaiak azzal, hol van Magyarország?
R.Á.: Természetesen sokaknak fogalma sincs, mi fán terem Magyarország. Találkoztam olyannal, aki úgy gondolta, Dél-Afrikában van. De alapvetően nyitottak felénk és szeretnek bennünket a kínaiak: az ötvenes generáció például még úgy nőtt fel, hogy tanulta Petőfi verseit az iskolában. Ha megkérdezünk valakit, hogy van a „Szabadság, szerelem!”, nagy valószínűséggel ma is el fogja tudni szavalni kínaiul. A 20. század elején ugyanis egy Lu Xun nevű író sokat tett Petőfi népszerűsítéséért, és a korhangulat akkoriban olyan volt, hogy jól rezonált erre. Egyébként az Egri Csillagok is olvasható kínaiul, és például Tóth Kriszta költőnek is nagy sikere volt tavalyi sanghaji látogatásakor.
Kína és a női politikus
Nyest.hu: Mire vezethető vissza a kínai nyelv iránti érdeklődése?
R.Á.: Egyszerűen csak érdekelt a kínai kultúra: amikor elkezdtem az egyetemen sinológiát tanulni, az még javában a szocializmus időszakában volt, és nem látszott, hogy ebből bármi is kisülhet egyszer. De nagy kaland volt a kínai szak és az egy éves ösztöndíj Pekingben: egészen új perspektívákat ad az embernek egy ennyire eltérő kultúra ismerete. Egy újabb kaland volt, amikor úgy döntöttem, hogy a bölcsészet mellett gyakorlati területen is kipróbálom magam. Ezért szereztem rendezői diplomát, és dolgoztam színházban is, ami fantasztikus volt. Ott nem lehet össze-vissza beszélni: súlya van annak, amit mondasz, és azonnal látható, hogy ami az instrukcióid alapján megvalósul, jó-e vagy rossz. Kemény iskola. Aztán megszületett a gyerekem, és az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt számomra, hogy a színházat és az anyaságot nem tudom összeegyeztetni, mert mindkettő egész embert igényel. Én az utóbbit választottam. De emellett találni akartam egy olyan elfoglaltságot, amit lelkiismeret-furdalás nélkül beleilleszthetek az életembe, a baba mellett felszabaduló picike időmbe. Így kezdtem el feleleveníteni a kínai tudásom, és ezek után jött a tolmácsolás, az idegenvezetés, hogy tesztelhessem magam. Olyan, mintha ez a sok minden, amit eddig csináltam, most futna össze egyetlen mederbe.
Nyest.hu: A családja hogy fogadta az új megbízatást?
R.Á.: Örültek és lelkesek voltak: jön velem a 8 éves fiam és a férjem is. Ő Amerikában tanult, és remélem, megtalálja majd a helyét Sanghaj félmilliós nemzetközi közösségében.
Nyest.hu: Nőként hogyan boldogul egy politikus Kínában?
R.Á.: Ez nehéz ügy, mert Kínában a nő státusza korántsem egyenlő a férfiakéval. Az én esetemben nagy előny az, hogy beszélem a nyelvet; talán ezzel ki tudom egyenlíteni a „hiányosságot”. Dolgoztam is már elég sokat odakint, amikor külsősként részt vettem a 2007/2008-as magyar évad szervezésében. Akkor tulajdonképpen jól boldogultam, ez alapján remélem, most sem lesz majd probléma. A már meglévő kapcsolataim biztosan sokat fognak számítani.
(Forrás: MTI/Kollányi Péter)
Nyest.hu: Hogyan készül a nagy utazásra?
R.Á.: Most éppen tanulok, mert le kell tennem a külügyi alapvizsgát még a kiutazás előtt. Ez öt tárgyból tevődik össze, és közte van például a nemzetközi jog is, ami jogi végzettség nélkül kisebbfajta halálugrásnak tűnik. És van még pontosan 107 hivatalos találkozóm is. Az én felkészülésem gyakorlatilag a kapcsolatteremtésből áll: az oktatás és a kultúra területén megpróbálok a lehető legtöbb emberrel találkozni – egyetemek, intézetek vezetőivel –, akik nyitottak lehetnek az együttműködésre, vagy vannak esetleg már meglévő kapcsolataik a kintiekkel.
Kína, a pici ország
Nyest.hu: Azok kedvéért, akik még sosem jártak arra: hogyan kell elképzelni Sanghajt?
R.Á.: Sanghaj a maga 20 millió lakosával Kína legnagyobb városa. Peking is hatalmas, de mivel az sík területen fekszik, a városnak van hová terjeszkednie. Sanghaj viszont egy kikötőváros, ahol a terjeszkedés a természetes határok miatt csak felfelé lehetséges. Ennek eredményeképpen egyfajta „többszintes” város született, ahol nem ritka, hogy 3-4 autóút is elhúz egymás fölött. És persze mindenütt 20-30-40 emeletes felhőkarcolók veszik körül az embert.
Ha a bruttó földterületet tekintjük, Kína óriási ország. De ha megnézzük a művelhető földterület arányát, akkor Kína valójában picike: gyakorlatilag a keleti tengerparti sávra korlátozódik, hiszen minden oldalról őserdő, hegyek, sivatag vagy tenger határolja. George Friedman amerikai kutató készített is egy térképet „Kína mint sziget” címmel. Ez azt jelenti, hogy ennek az iszonyatos mennyiségű, lassan már 1,4 milliárdnyi embertömegnek nincs hová szóródnia. Arról nem is beszélve, hogy mivel vidéken annyira rossz állapotok uralkodnak, egyre több ember áramlik a nagyvárosokba. Kínában tulajdonképpen ötven év alatt játszódott le az az urbanizációs folyamat, ami nálunk körülbelül 200 évet vett igénybe. Ezt úgy kell elképzelni, hogy 200 millió, vagyis 20 Magyarországnyi belső migráns van az országban.
Nyest.hu: Pedig a kormányzat jelentős összegeket fektet be a vidék fejlesztésébe.
R.Á.: Igen, de így is hihetetlen a különbség a város és a vidék között. Ott a vidék szó gyakorlatilag egyenlő a nyomorral. Van is erről egy jó történetem: egy interjúkötetben olvastam egy kínai fiúról, aki faluról került fel a városba gyógyszertant tanulni, és nagyon sikeres volt. Igen ám, de otthon meghalt a nagybácsi, aki a falu egyetlen orvosa volt. Ezért a fiúban felébredt a hivatástudat, és úgy döntött, hazamegy. A falusiak viszont két évig nem álltak vele szóba: azt hitték, azért költözött vissza, mert valami szörnyű bűnt követett el a városban, és az elől kell bujkálnia. Annyira elképzelhetetlen volt ugyanis, hogy valaki önszántából vidéken éljen.
Nyest.hu: Létezik egyáltalán olyan, hogy kínai nyelv?
R.Á.: Létezik – a mandarin –, de az olyan, mint a Hochdeutsch: igazából senki nem beszéli. Ez a nyelv az északi tartományok nyelvjárásán alapul: aki külföldön kínait kezd el tanulni, általában ezt tanulja. Csak annyi a baj vele, hogy a különböző területi nyelvek olyannyira eltérnek egymástól, hogy például egy csak a hakkát beszélő dél-kínai nem is tud kommunikálni egy pekingivel. Van erről egy személyes történetem is: egy Észak-Kínából származó, de Magyarországon élő tanáromat felkérték, hogy tolmácsoljon egy konferencián. Csakhogy ő egy árva szót nem értett abból, amit a delegáció tagjai mondtak neki, mivel nem beszélte a kantonit. Így a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére írásban kellett kommunikálniuk egymással, mert az írás az, ami közös, amit mindenki megért. Vagyis ugyanazt az újságot el tudják olvasni egész Kínában, csak az a mód különbözik, ahogy az egyes régiókban kiolvassák a szavakat.
Kína és a demokrácia
Nyest.hu: Többször nyilatkozott úgy, hogy káros lenne Kínának a demokrácia. Miért gondolja így?
R.Á.: Nem hogy nem lenne jó, hanem egyenesen katasztrófa lenne! Amit mi demokráciának hívunk, az voltaképpen nem más, mint a szabad fogyasztói társadalom. Ha ez egyszer teljesen rászabadul Kínára, abba pillanatok alatt mi is belepusztulunk. A mi életünk arról szól, hogy vásároljunk: vedd meg a menő kocsit, a kertes házat, a márkás táskát, mert akkor leszel jó állampolgár. Na most ha 250 millió Wang úr szintén kocsit akar venni, akkor az beláthatatlan környezeti katasztrófával jár. A kínai társadalom egyelőre még kordában tartja ezt a folyamatot. (Bár a fogyasztói társadalom szellemisége a városokban már egyértelműen teret hódított.) Másrészről, ha Kínában demokrácia lenne, hihetetlenül ki tudnák használni a szegény rétegeket. Mindössze két jüan, és óriási mennyiségű szavazatot lehetne megvásárolni.
Nyest.hu: A kordában tartásnak azonban ára van, például az internet-korlátozások.
R.Á.: Én – sok más emberrel együtt – úgy gondolom, hogy Kína még sohasem volt ennyire szabad, soha nem volt még ekkora ott a szólásszabadság. Azzal, hogy szidjuk Kínát az internet-korlátozásokért, csak hazabeszélünk, csak magunkat akarjuk jobb színben feltüntetni. Erről eszembe jut egy ellenzéki politikus, Wang Xiaofeng története: az ő blogja nagyon népszerű volt Kínában, ám egyszer csak ezt a blogot egyik napról a másikra nem lehetett elérni. A hír pillanatok alatt bejárta a világsajtót, hatalmas volt a felháborodás. Aztán néhány hónap elteltével a politikus maga közölte, hogy csak vicc volt az egész: csak le akarta tesztelni a nemzetközi reakciót.
Ebből is látszik, hogy a kínai ellenzéki értelmiségnek egészében véve az a véleménye, hogy köszönik szépen a nyugatiak lelkes segítségét, de majd ők otthon megoldják a dolgot. Csak idő kérdése, és meg fogják szerezni maguknak azokat a szabadságjogokat, amikre nekik szükségük van. Az ottani társadalom hihetetlen változásokon megy most keresztül, és az csupán egy pillanatkép, amit mi látunk ebből a folyamatból. Kína valószínűleg még sokáig nem lesz nyugati típusú demokrácia. De miért kéne annak lennie? Azért, mert nekünk annyira jól sikerült?