0:05
Főoldal | Rénhírek
Csíz!

Robotmosoly

A fejlődéspszichológusok szerint a gyermekek a beszédhez hasonlóan a mimikát és a testbeszédet is spontán módon sajátítják el. Amerikai tudósok most egy robotfej segítségével mesterségesen modellálják a folyamatot. Az eredmény – a Popular Science online kiadásában látható képek alapján – sokkoló.

nyest.hu | 2009. július 24.

A kisgyermekek a testbeszédet a beszédhez hasonlóan kísérletezgetve, a kapott visszajelzések alapján sajátítják el. Az arckifejezések megjelenítése eleinte hasonlóképpen öntudatlan. A gyermek a környezete által adott reakciókból okulva marad meg egy arcmozgásnál, vagy veti el.

A Kaliforniai Egyetem kísérletező kedvű tudósai úgy döntöttek, hogy a folyamatot mesterséges intelligencia felhasználásával is megpróbálják utánozni. „Alanyuk”, egy Einstein-hasonmás robotfej feladata nem kevesebb volt, mint valósághű mimikák elsajátítása – önerőből. Azaz a robotnak magától meg kellett tanulnia pl. mosolyogni.

Komolyságból ötös
Komolyságból ötös
(Forrás: Rodolfo Clix, sxc.hu)

A robotfej már régóta a stáb tulajdonában volt: évek óta fejlesztik, de eddig a 31, motor által mozgatott „izomcsoport” mozgását kézzel kellett beprogramozniuk. Mostanra eljutottak oda, hogy az izmok mozgatását a robot maga hajtsa végre.

A kísérletben az Einstein-fej – akárcsak egy kisbaba – rendkívül változatos mimikarepertoárt vonultatott fel, miközben tükörben nézte az arcát, és ezzel párhuzamosan egy arckifejezés-felismerő szoftver is futott rajta. Majd a beolvasott és feldolgozott adatok segítségével a robot rájött az egyes arckifejezések és a hozzájuk tartozó motormozgások közötti kapcsolatra.

Ezek után történt meg az igazi csoda: a robot a rendelkezésére álló információk birtokában ugyanis olyan arckifejezéseket produkált, amilyenekkel addig sosem találkozott. Így a fém Einstein a kutatók szeme láttára mosolyodott el vagy lepődött meg, vérfagyasztóan élethűen. Kérdés, mennyire könnyen tanul majd meg kacsintani.

Az Einstein, a valódi személyiséggel bíró robot érzelmeiről készült videofelvételt itt lehet megtekinteni.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...